szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Facebook egy kicsit újragondolta a Messenger alkalmazást, és ettől nemcsak egyszerűsödött a kinézete, de eltűntek belőle a játékok és a chatbotok is.

A mobilos Messenger legszembetűnőbb változás, hogy az applikáció alján található menüpontok közül több is eltűnt: ilyen például a Discovery gomb, amely segítségével böngészni lehetett a chatbotok között, de kivették azt az opciót is, ami a messengeres játékokhoz vezetett. Ezek helyén már csak két lapfület találni: a Chateket és az Embereket.

©

A változással egyúttal a Történetek funkciónak is nagyobb teret adtak a fejlesztők. Amellett, hogy a sztorikat továbbra is megtalálhatjuk a szokásos helyén (a Messengert megnyitva, az üzenetek felett), egy külön almenüt is szenteltek nekik: az Emberek menüpontra nyomva az ismerősök által feltöltött történetek jönnek elő, az éppen elérhető partnereket pedig a mellette lévő lapfül alá rendezve láthatjuk.

©

A változásról beszámoló TechCrunch szerint két legyet üt egy csapásra a Facebook. Amellett, hogy az intézkedéssel az emberi kapcsolatokra helyezi a hangsúlyt a – például a vásárlást vagy alapszintű ügyintézést és tájékozódást segítő – chatbotokkal szemben, a Történetek funkcióban megjelenő reklámok is nagyobb figyelmet kapnak, így azok értékesebbé válnak, amiért több pénzt lehet elkérni a hirdetőktől.

[Nagyszerű dolgot találtak ki szegedi gimnazisták, hogy megkönnyítsék a diákok életét]

A Facebook szóvivője a technológiai szakoldalnak elmondta, a chatbotok elérését szolgáló gomb eltüntetéséről már tavaly augusztusban döntöttek, ahogy arról is, hogy előtérbe helyezik a Történetek funkciót. Ám ezek kiszedése  nem jelenti azt, hogy a chatbotok és a játékok teljesen eltűnnének a Messengerből. Azokat továbbra is megtalálhatja az, aki rákeres egy konkrét programra az app keresősávjában, de elérheti őket például a Facebook-oldalakon és a hirdetéseken keresztül is. Ezzel együtt fontos a változás, ugyanis a vállalkozások számára azt jelenti, hogy kénytelenek lesznek saját erőből megoldani, hogy rájuk találjanak a felhasználók/potenciális vásárlók.

A változásokat tartalmazó frissítést már elérhetővé tették a felhasználóknak a fejlesztők, így aki még nem kapta meg, annak a napokban egész biztosan megérkezik a telefonjára az új dizájn.

Ha máskor is tudni szeretne a Facebook újításairól, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!