„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A Garmin szervereit néhány napja zsarolóvírus támadta meg, amely miatt a vállalat több szolgáltatása is leállt. Az amerikai multi szerint ma már újra rendben működnek.
A felhasználói adatokat nem érintette az a múlt heti incidens, amely során zsarolóvírus-támadás érte a navigációs rendszeréről is ismert Garmint – ezt maga az amerikai vállalat közölte, megerősítve, hogy tényleg kibertámadás zajlott ellenük.
A július 23-án történt támadás során egy zsarolóvírus a cég belső hálózatához és a termelést irányító néhány rendszerhez is hozzáfért, majd titkosította az azokon található fájlokat. Emiatt a vállalat szinte minden online szolgáltatása elérhetetlenné vált.
A gyártó néhány órája kiadott közleményében már múlt időben emlegeti az eseményeket, a cég szakértői mostanra ugyanis majdnem minden gondot elhárítottak. A BBC által is idézett közleményben a Garmin még egyszer leszögezte, hogy az olyan szenzitív információk, mint a fizetési adatok vagy a felhasználói fiókokhoz tartozó jelszavak
nem kerültek illetéktelen kezekbe.
Gondok viszont enélkül is adódtak: a szolgáltatáskiesés miatt a pilóták számára fontos flyGarmin webes változata sem működött megfelelően, és kimaradások voltak tapasztalhatók a Garmin Connect nevű platformon is. Utóbbit a cég okosórái és -karkötői használják a Garmin szervereivel való szinkronizációhoz.
Nem hivatalos hírek szerint a támadást az Evil Corp nevű hackercsapat követte el, de a Garmin erről egyelőre semmit nem közölt.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.