Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Az Airbus szakemberei szerint a Zephyr akkumulátorai olyan jól teljesítenek, hogy a számítások alapján fél éven át is körözhet a sztratoszférában.
Régóta csiszolgatja már az Airbus a Zephyr nevű napelemes robotrepülőgépét. Az eszközt 2018-ban mutatta be a vállalat, és már több egyéni rekordot is felállított, legutóbb például 25 napig volt a levegőben. A cég most azt közölte, hogy két, 18 napon át tartó küldetést is sikerrel hajtott végre a szerkezet, hamarosan pedig akár fél éven át is a levegőben maradhat majd a Zephyr.
A Sky News beszámolója szerint az Airbus napelemes repülőgépe a sztratoszférában szárnyal, vagyis magasabban, mint a repülőgépek, de alacsonyabban, mint a műholdak. A tervek szerint internetet sugároz majd a világ azon részeire, ahol nem, vagy csak gyenge minőségben érhető el ilyen szolgáltatás.
Jana Rosenmann, az Airbus pilóta nélküli repülőgépeiért felelős részlegének vezetője szerint a Zephyr akkumulátorai nagyon jól teljesítenek. A jelenlegi cél az, hogy három hónapon át a levegőben tudják tartani a napelemes gépet, de a csapat számításai szerint a hat hónap sem tűnik teljesíthetetlen célkitűzésnek.
Az Unicef 2020-as adatai szerint a világon élő gyermekek kétharmada, vagyis mintegy 1,3 milliárd embernek nincs odahaza internetkapcsolata, így ők komoly hátrányból indulnak a digitális társadalomban, az oktatásban és később a munkaerőpiacon is. Nekik komoly segítség lenne egy olyan szolgáltatás, ami a világ bármely pontjára el tudja juttatni az internetet.
A lap szerint a Zephyr a polgári feladatok ellátása mellett katonai célokra is felhasználható.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.