szerző:
MTI
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A Semmelweis Egyetem rektora arról beszélt, hogy négy egyetem adatai alapján olyan ember nincs, aki fiatalon, két oltással lélegeztetőgépre került volna.

Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Friss cikkek a témában

A koronavírus elleni első két oltás rendkívül fontos, hiszen nagyjából a tizedére, huszadára tudja csökkenteni a kórházba kerülés, a súlyos lefolyású megbetegedés valószínűségét – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádiónak, hozzátéve, hogy az oltottak számával párhuzamosan az átfertőzötteké is folyamatosan nő.

Az elmúlt két hétben az indiai variáns R-értéke 1,5-et ért el, azaz egy megbetegedett személy másfél embert tud megfertőzni. Egy oltottak és védettek nélküli környezetben ez a szám akár nyolc is lehetne.

Kitért arra, hogy a fertőzöttek számának ugrásszerű emelkedését látjuk, amely a járvány gyorsulását igazolja. A rektor azt is hozzátette, a kórházi fertőzöttek száma egyelőre nem éri el azt, amely tavaly ugyanebben az időszakban volt, ezzel együtt szeretnék ezt a mutatót a lehető leginkább csökkenteni és az egészségügy leterhelését kordában tartani.

Merkely Béla arról is beszélt, hogy az oltottak esetében sokkal kisebb az esély arra, hogy súlyosan megbetegedjenek, azonban a 70 és 80 év fölöttiek, különösen ha ehhez valamilyen társbetegség is jár, oltás mellett is megfertőződhetnek, adott esetben kórházba kerülhetnek.

Hatvan év alatt két oltással gyakorlatilag extrém ritkán kerülnek súlyos megbetegedéssel kórházba. Négy egyetem adatai alapján olyan személy sincs, aki fiatalon, két oltással lélegeztetőgépre került volna. Mint elhangzott,

minden beteg, aki lélegeztetőgépen van, oltatlan, vagyis abba a 38 százalékba tartozik, aki még nem vette fel az első két oltást Magyarországon.

Olyan személy, aki még nem betegedett meg, nem tudja megakadályozni a nyálkahártyán keresztül történő megfertőződést. Az oltás az olykor nagyon súlyos lefolyású megbetegedést náthává vagy rövid ideig tartó lázzal járó felső légúti megbetegedéssé tudja szelídíteni – mondta.

Merkely Béla szerint a harmadik oltás mindenképpen javasolt a 60 év feletti lakosságnak, a 60 év alatti, valamilyen krónikus betegségben szenvedőknek, valamint azok számára is, akik olyan közegben tartózkodnak, ahol nagyon sok emberrel találkoznak. Utóbbi érvényes például az egészségügyben dolgozókra, a pedagógusokra és az óvodákban tevékenykedőkre. Az ő esetükben minden tekintetben hasznos a harmadik oltás, de azon 60 év alattiak számára is van értelme, akik tartanak a megbetegedéstől.

A Semmelweis Egyetem rektora beszélt arról is, hogy Nagy-Britanniában a magas átoltottság mellett az a típusú megfertőződés dominál, ahol nincsenek jelentős klinikai tünetek és a kórházba kerültek száma az összmegbetegedésekhez képest lényegesen alacsonyabb, mint az első, a második vagy a harmadik hullámban. „Ilyesmit várunk Magyarországon is” – tette hozzá Merkely, aki szerint

úgy tűnik, hogy az erősebb fertőzőképességgel rendelkező indiai variáns egy bizonyos mértékig, bizonyos személyeknél ki tudja kerülni az oltást. Izraelben azt tudták elérni, hogy a harmadik oltás visszaállította a két oltásnál ismert, brit mutánssal vagy vuhani vírussal szembeni hatékonyságot, azaz 93-95 százalékra tudta visszaemelni a védettséget.

Merkely: Száz tünetmentes emberből 4-5-nek pozitív a koronavírus-tesztje

Pedig fogalmuk sincs róla, hogy hordozzák, így át is adhatják másoknak a vírust.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos kérdésekkel is foglalkozó Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!