„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Először figyelték meg reggeli és esti migrénesek agyműködését különböző érzelmek feldolgozása közben. A Semmelweis Egyetem kutatói arra jutottak, hogy a félelmet másképp dolgozza fel az agy az egyes migrénes csoportokban.
A betegség hátterének feltárása azért fontos, mert célzottabb gyógymódok alkalmazását teszi lehetővé és segít meghatározni, mi okozza a rohamokat. A Semmelweis Egyetem kutatói most új megközelítésben vizsgálták a lüktető, görcsös fejfájással járó kórkép kialakulását. A betegeket a roham indulása alapján csoportokba osztották – olvasható az egyetem szerdai közleményében.
A megkérdezettek harmada reggeli, 40 százaléka késő délutáni/esti rohamról számolt be, harmaduk nem kötötte napszakhoz a migrén kezdetét. Ezután azt vizsgálták, hogyan reagálnak az egyes csoportok különböző érzelmekre.
12 éven át voltak migrénes rohamai, egy diéta vetett véget a rémálomnak
Egy nemrég megjelent tanulmány szerint a zöldleveles zöldségeken alapuló étrend segített egy brit férfinak legyőzni a migrénes fejfájását. Az orvosok ugyanakkor hangsúlyozzák, egyetlen esetből nem lehet általános érvényű következtetéseket levonni.
„Korábbi vizsgálatainkból tudtuk, hogy a migrénesek másképp dolgozzák fel az érzelmeket, mint az egészséges emberek. Ezúttal az egyes migrénes alcsoportok közötti különbségekre voltunk kíváncsiak” – mondja Juhász Gabriellát, a Semmelweis Egyetem Gyógyszerhatástani Intézetének docensét. Ennek mérésére két vizsgálat keretében arcérzelem tesztet alkalmaztak; eltérő arckifejezéseket ábrázoló képeket mutattak a pácienseknek, miközben funkcionális mágneses rezonancia (fMRI) képeket készítettek a résztvevők agyműködéséről.
Mindkét vizsgálat során a félelem váltott ki eltérő választ, azonban eltérő csoportokban. Az első vizsgálatnál az esti csoport mutatott fokozott agyi aktivitást a reggeli csoporthoz képest, míg a másodiknál a reggeli csoportnál jegyeztek fel megemelkedett agyi reakciót a vegyes csoporttal szemben.
A migrénnek sokféle (környezeti, biológiai, hormonális) oka lehet, melyek egy része a bioritmussal is összefügg. A reggeli rohamokért az alvás minősége és mennyisége, valamint az ébredés környékén felmerülő hormonális változások, az esti migrénért inkább külső tényezők lehetnek felelősek, például munkahelyi stressz.
A kicsik is nagyon szenvednek: mit lehet tenni a migrén ellen?
Csak újabban kezdik felismerni, hogy már a legfiatalabb korosztály körében is sokak életét képes megkeseríteni a felnőtteket letaglózó súlyos fejfájás, a migrén.
„Mivel ennyire heterogén betegség, a páciensek csupán egy csoportja reagál a kezelésre. Ha sikerül feltárni, milyen okok állnak a háttérben, például, hogy a nap mely szakában, milyen biológiai folyamat okoz rohamot, azzal a célzott kezelést segítenénk” – magyarázza Juhász Gabriella.
A szakember szerint a hatékony kezelés szempontjából az idő is fontos tényező. Aki időben felismeri a migrénre utaló jeleket, kivédheti vagy csökkentheti a roham erősségét. Már rendelkezésre állnak lassú felszívódású gyógyszerek, melyekkel a reggeli rohamok megelőzhetők, ám ezeket legkésőbb lefekvéskor be kell venni, s nem mindenki tudja beazonosítani, mikor indul a migrén.
Fáj most a feje? Akkor ön a hét emberből az az egy
A kutatók több mint 350, a fejfájással kapcsolatos tudományos publikációt néztek át, hogy megtudják, pontosan hány embert érint a fejfájás.
A reggeli migrén esetében érdemes megvizsgálni, nem áll-e valamilyen alvási probléma a háttérben. A délutáni, esti migrénesek pedig a stressz csökkentésével vagy stresszkezelési technikák alkalmazásával léphetnek fel hatékonyan a betegség ellen – javasolja a szakértő.
A migrén világszinten a lakosság megközelítőleg 10 százalékát érinti. A károsodott egészségben leélt életévek tekintetében a második leggyakoribb betegség, a fiatal, produktív nők esetében pedig az első.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.