Alapvető igazság volt eddig, hogy ha egy terméket vagy szolgáltatást meg akar vásárolni valaki, akkor előtte minimum meg kell néznie azt, hogy milyen értékeléseket kapott az adott dolog. Ez a tétel azonban már az elmúlt években is veszített igazságtartalmából azzal, hogy megjelentek a kamu profilokból leadott értékelések, a mesterséges intelligencia megjelenésével pedig úgy tűnik, tovább romlik a helyzet.
A CNBC beszámolója szerint az Amazonon rengeteg terméknél jelentek meg olyan értékelések, amiket a ChatGPT-vel, vagy ehhez hasonló algoritmusokkal írattak meg. A termékek között találni ruhákat, gyermekeknek szánt könyveket, autóakkumulátorokat vagy épp kontrollereket a videójátékokhoz.
Az egész helyzetet az teszi igazán szürreálissá, hogy az értékelésből egyértelműen látszik, hogy azt a mesterséges intelligencia írta, ugyanis a szövegek rendre azzal kezdődnek, hogy „As an AI language model”, vagyis „Mint mesterséges intelligenciára alapuló nyelvi modell”, majd arra a tényre is kitér a szöveg, hogy számítógépként nincs valódi tapasztalata ezekkel a termékekkel kapcsolatban.
„Ha kényelmes és stílusos nadrágot keres a terhesség idejére, akkor a QGGQDD kismamáknak szánt ruhája nagyszerű választás lehet az ön számára”
– nagyjából így hangzik magyarra fordítva az egyik, angol nyelven leadott értékelés.
Az Amazon a Vice-nak arról beszélt, hogy zéró toleranciát alkalmaz a hamis értékelésekkel szemben: a vállalat letiltja és jogi lépéseket tesz azokkal a felhasználókkal szemben, akik megsértik ezt az irányelvet. Emellett egy külön csapatot állított a cég arra, hogy ezeket a kamu értékeléseket kiszűrjék.
A Gizmodo megjegyzi: korábban a cég már beperelte a Facebook-csoportok adminisztrátorait, akik több mint 10 ezer csoportért voltak felelősek a közösségi oldalon, és olyan embereket toboroztak, akik pénzért cserébe írtak kamu véleményeket a különböző termékekről. A lap megjegyzi, hogy a ChatGPT-hez hasonló eszközök megjelenésével ez a csalás sokkal könnyebbé válik.
Hogy miként lehet kikerülni ezeket a kamu értékeléseket, egyelőre nem tisztázott. Az biztos, hogy amíg a szöveg elejéről nem törlik ki a mesterséges intelligenciára vonatkozó részeket, addig könnyű dolguk van a felhasználóknak, ám ha korrektúrázzák, onnantól kezdve komoly gondban lesznek a vásárlók.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.