Aki rendszeresen használja a Gmailt az androidos eszközén, az megszokhatta már, miként lehet gyorsan válaszolni a beérkező levélre. Ehhez elég megnyomni a levél tetejénél a Válasz gomb ikonját, és már el is kezdheti gépelni a szöveget. Ez eddig sem volt túl bonyolult, ám most tovább egyszerűsített rajta a Google fejlesztőcsapata.
Elsőként AssembleDebug nevű X-felhasználó szúrta ki, hogy a Google némi ráncfelvarrást hajtott végre az androidos Gmailen, megváltoztatva a levelek megválaszolásának metódusát.
A fejlesztést mostanra mindenki számára élesítették a Gmail alkalmazásban. Ennek eredményeként a kijelző alján megjelent egy szövegbeviteli mező, ahova bepötyögheti az ember a választ, majd a mező mellett jobbra megjelenő ikonra nyomva már küldheti is.
Így az e-mailezésnél ma már sokak számára kézreesőbb chatelési módon lehet levelezni. (Ha van csatolmány, azt az eddig megszokott módon kell hozzáadni.)
Az újdonság a Gmail alkalmazás legújabb verziójában érhető el, amely a Play Áruházban letölthető/frissíthető.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.