A Xiaomi egy nagyszabású nemzetközi rendezvény keretein belül Berlinben leplezte le legfrissebb termékeit. Itt debütált az általunk már alaposan letesztelt vadonatúj felső-középkategóriás okostelefon testvérpár, a Xiaomi 14T Pro és a Xiaomi 14T, illetve ugyancsak itt ismerkedtünk meg testközelből a kínai gyártó legújabb okosotthon és viselhető termékeivel.
Az általunk már Budapesten is körbejárt, akár több, mint 1500 lóerős Xiaomi villanyautó ugyan csak említés szintjén volt jelen a bemutatón, de érdekes újdonságokból így sem volt hiány.

Xiaomi smarthome termékbemutató Berlinben
László Ferenc
Mindentudó robotporszívók
Az új all-in-one dokkolót felvonultató Xiaomi Robot Vacuum X20 Max 8000 Pa szívóteljesítménnyel rendelkezik, így nemcsak a mélyen ülő port, hanem a háziállatok szőrét és az egyéb makacs szennyeződéseket is könnyen fel tudja szippantani.
A kinyújtható felmosókar a sarkokban és a szélek mentén is jó szolgálatot tesz, a felmosás vízhőmérséklete testre szabható, a forró levegős szárítás pedig három órán belül nedvességmentesíti a felmosópárnákat, így előzve meg a kellemetlen szagok kialakulását.

Xiaomi Robot Vacuum X20 Max
Xiaomi

A dokkolót elég 75 naponta üríteni, a víztartály 4 literes
László Ferenc
A fejlett akadálykerülésre képes, gubancmentes hajszálvágó kefés X20 Max 5200 mAh kapacitású akkumulátora 120 perc folyamatos takarítást tesz lehetővé 300 ezer forint ellenében.
A Magyarországon egyelőre nem kapható X20 Pro testvérmodell ugyanekkora kapacitással 160 percig képes egyhuzamban porszívózni, igaz ez esetben némileg alacsonyabb, 7000 pA szívóteljesítményt kapunk. A szőnyegérzékelő funkciós készülék a dokkoló állomáson 13 másodperc alatt automatikusan kiüríti a portartályát és megtisztítja a felmosó mopokat.

Hangparancsokból is ért az X20 Pro
Xiaomi

Xiaomi X20 Pro
László Ferenc

Xiaomi X20 Pro
László Ferenc
Hatalmas tévék
Mostanság egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a hatalmas képátlójú televíziós készülékek, és ezt trendet meglovagolva a Xiaomi egy vadonatúj gigantikus készülékkel rukkolt elő. A kereken 1 millió forintos Xiaomi TV Max 100 képátlója könnyen kikövetkeztethető módon kereken 100 coll, ami barátok közt is 2,54 métert jelent.
Az Android TV 11 operációs rendszert futtató 2025-ös modellévű újdonság QLED technológiára épül, 3840× pixeles Ultra HD 4K felbontású, a gamer felhasználók legnagyobb örömére pedig a frissítési rátája nem kevesebb, mint 144 Hz.
A 94 százalékos DCI-P3 színpontosságú, AI képoptimalizáció rendszeres új tévé Dolby Vision és Dolby Atmos támogatással bír, és a kisebb lakásban élők számára jó hír, hogy 100 mellett 85 colos változatban is elérhető lesz. Utóbbiért 700 ezer forintot kérnek el.

3 GB RAM és 32 GB flashmemória található benne
Xiaomi

Így fest a kisebb modell
Xiaomi
Szélzajszűrős headset
A 40 ezer forintba kerülő, 11 milliméteres dupla mágneses meghajtós Xiaomi Buds 5 három mikrofon segítségével oldja meg, hogy még akár 43 km/h sebességű szélben is remek hangminőség mellett tudjunk telefonálni.
Az alig 4,2 grammos TWS (True Wireless Stereo) fülhallgató a széles frekvenciájú aktív zajszűrésen, az adaptív AI funkciókon és testre szabható üzemmódokon kívül többek közt hangrögzítő funkcióval is bír, nagykapacitású akkumulátora pedig 39 órás üzemidőt tesz lehetővé.

3 hónap Spotify Premium jár mellé
Xiaomi

Xiaomi Buds 5
László Ferenc

IP54-es védelmet élvez
László Ferenc
Olcsó fitneszkarkötő
A Smart Band kilencedik generációja picit kisebb lett az elődjénél, ily módon éjjel-nappal kényelmesebben viselhető. Az alig 15,8 grammos aktivitásmérő 60 Hz-es frissítési rátájú 1,62 hüvelykes hosszúkás AMOLED érintőkijelzőjének fényereje 600-ról 1200 nitre nőtt, és az új szenzorok 8–16 százalékkal pontosabbak az elődeiknél.

Xiaomi Smart Band 9
Xiaomi
A Bluetooth 5.1-ről 5.4-re frissített készülék új vibramotort és 190 helyett 233 mAh kapacitású akkumulátort tartalmaz, így az üzemidő 16-ról 21 napra nőtt. Ideális esetben tehát csak 3 hetente kell töltőre dugni a Smart Band 9-et, ami az 1–2 napos üzemidejű okosóráktól ódzkodók számára felettébb jó hír lehet.
Az 1 óra alatt teljesen feltölthető, 20 ezer forintos listaárú okos karkötő több, mint 150 sport- és fitnesztevékenységet támogat, és természetesen teljesen vízálló kivitelű.

Xiaomi Smart Band 9
Xiaomi
Frissített okosóra
A Xiaomi idén februárban mutatta be a Watch 2 Pro alá pozicionált új középkategóriás okosóráját, a Watch 2-t, mely most frissített formában 90 ezer forinton támad.
Az immár Titan Gray fantázianevű új szürke színváltozatban is elérhető készülék az eddiginél nagyobb tudású frissített szoftvert kapott, mely a korábban forgalomba került változatokra is elérhető lesz.
Tíz új szórakoztató számlap érkezett, melyek közül a Pet Park nevet kapott példány úgy ösztönöz mozgásra, hogy a napi tevékenységek, lépésszámok alapján nevel egy virtuális kisállatot. Vagyis ha többet mozgunk, akkor a kis kedvenc gyorsabban fejlődik és növekszik, és jobb lesz a kedve.
A most debütált új Xiaomi okostévék távirányítására is képes, 160 sporttevékenységet támogató Watch 2 előlapját egy 1,43 collos köralakú érintőkijelző uralja, a 37 gramm tömegű, beépített GPS-vevős okosóra a Google által fejlesztett Wear OS szoftvert futtatja, és egy feltöltéssel 65 órán át képes működni.
One more thing…
A Xiaomi Berlinben tartotta meg a Kínában már nyáron leleplezett legújabb flexibilis kijelzős készüléke európai bemutatóját, ahol többek közt arra is fény derült, hogy a Samsung Galaxy Z Flip6 fő riválisának tekinthető Xiaomi Mix Flip 1300 euróba kerül.
Ez átszámítva mintegy 515 ezer forint, azonban gyorsan hozzá kell tennünk, hogy Magyarországon hivatalosan nem lesz kapható a Mix Flip, melynek külsején egy 4,01 hüvelykes, belsejében pedig egy 6,86 collos érintőkijelző található.
A két darab 50 megapixeles Leica kamerát, illetve 12/512 GB memóriát felvonultató divatmobil “agya” a Qualcomm villámgyors Snapdragon 8 Gen 3 chipsete, a 4780 mAh kapacitású akkumulátor pedig akár 67 wattosan is tölthető.

Xiaomi Mix Flip
László Ferenc

Xiaomi Mix Flip
László Ferenc

Xiaomi Mix Flip
László Ferenc
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.