Régóta foglalkoztatják a kutatókat a Húsvét-sziget hatalmas kőfejei, az eredetükről ugyanis a mai napig nagyon keveset tudni. Az amerikai Binghamton Egyetem kutatóinak új tanulmánya most megkérdőjelezi azt a széles körben elfogadott feltételezést, hogy miként kerülhettek a helyükre a szobrok – írja a Gizmodo.
A szakértők úgy vélik, hogy a polinéz közösségek a 13. században kezdték el kifaragni a szobrokat. Több száz ilyen szobor megalkotása és mozgatása – melyek közül a legnagyobb 20 méter magas és 90 tonna súlyú – hihetetlen mérnöki teljesítmény volt. Nehéz elképzelni, hogy ez valamilyen hierarchikus irányítás nélkül lehetséges lett volna, ám a PLOS One folyóiratban megjelent tanulmány szerint mégis ez volt a helyzet.
Carl Philipp Lipo, a tanulmány szerzője és kollégái drónok segítségével több mint 11 000 képet gyűjtöttek a Rano Raraku vulkanikus kráter kőbányájáról. Ezután 3D-s modellt készítettek a helyszínről, amely átfedésben volt az ott készült a 2D-s felvételekkel.
A Rano Raraku több száz, különböző befejezési szakaszokban megőrzött moai-t – ez a kőfejek hivatalos neve – tartalmaz. A modell elemzése 30 különböző kőfejtő zónát tárt fel, amelyek mindegyike különálló kitermelési területként működött, egyértelmű határokkal, vagyis nem egyetlen folyamatos kitermelés eredménye az alapanyagként szolgáló kőzet.
Ezek a független területek olyan bizonyítékokat tartalmaztak, amelyek arra utaltak, hogy a teljes gyártási folyamat – az alapkőzetbe való első vágástól a szobor befejezéséig – az egyes zónákon belül zajlott. Az elemzés a gyártási technikák, a moai arányok és a stilisztikai részletek eltéréseit is feltárta a zónák között, ami a különböző társadalmi csoportok által fenntartott, elkülönült hagyományokra utal.
Lipo szerint mindez arra utal, hogy nem volt központi irányítás, csoportok önállóan működtek és éltek.
Az új tanulmány egybevág azokkal a régészeti bizonyítékokkal, amelyek arra utalnak, hogy a Húsvét-sziget társadalma nem voltak egységes, ehelyett kis, független csoportokból állt össze. A szobrok mozgatásához 18–20 emberre volt szükség, ami szintén megegyezik az ilyen családok számával.
A tanulmány szerint az a feltételezés sem helytálló, hogy a társadalom 1600 körül kihalt – erre korábban a befejezetlen kőfejek és az erdőirtások miatt gyanakodtak a szakemberek. Lipo szerint az ott élő társadalom nem omlott össze, hanem alkalmazkodni kezdett a megváltozott körülményekhez.
Az eredmények nemcsak azt bizonyítják, hogy az emberek figyelemre méltó tetteket érhetnek el hierarchikus szervezettség nélkül, hanem azt is, hogy a társadalmak fenntartható, békés és kulturálisan gazdag életmódot alakíthatnak ki.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.
