A történelmi küldetés után visszatért a Földre az Artemis II legénysége

Sikerrel visszaérkezett a Földre a NASA Holdat megkerülő űrkabinja, az Orion, négy tagú legénységgel a fedélzetén.

  • HVG

Az Artemis II űrrepülésével csaknem 54 év után jutott ember ismét a Hold közelébe. Az Orion űrkabin ejtőernyők segítségével kaliforniai idő szerint péntek este 6 óra után San Diego közelében ereszkedett a Csendes-óceánra (nyitóképünkön).

Az eszköz a tenger felszínének elérése előtt mintegy 15 perccel érte el a Föld légkörét, a NASA tájékoztatása szerint a hangsebesség 35-szörösét elérő sebességgel. Az Artemis II küldetés tagjai – Reid Wiseman parancsnoksága alatt – rekordot állítottak fel, amikor kedden minden korábbinál mélyebben hatoltak a világűrbe, és olyan távolságban kerültek a Földtől, mint korábban egyetlen ember sem. A legénység tagjai: Christina Koch, Victor Glover és a kanadai Jeremy Hansen. A küldetés során felvételeket készítettek a Hold Föld felől nem látható „sötét oldaláról”, előkészítették az Artemis-program következő repülését, amely a Holdra szálló jármű teszteléséről is szól majd.

Ez az, ami a Holdról is látszik, csak nem vesszük észre

Az itthoni választási kampány, a valós és elképzelt háborúkkal járó pszichózis szerte a világban, és a szinte az egész Földet túszul ejtő szorongás és zűrzavar nem épp arra késztet, hogy felnézzünk az égre. De szerencsénkre azok, akik „az égben” vannak, visszanéztek a Földre, és megajándékozták az emberiséget egy csodálatos fotóval a nagy semmiben kéken ragyogó bolygóról. A perspektívaváltáshoz néha tényleg ki kell szaladni a világból.

A legénység tagjai több egyéb tesztet is elvégeznek, ami az űrben való hosszú távú tartózkodás élettani hatásaival függ össze. A négy asztronauta szerdán a világűrből tartott sajtótájékoztatón osztotta meg élményeit, amelynek során „lenyűgöző” tapasztalatról beszéltek, különösen azokat a pillanatokat tekintve, amikor a Hold teljesen kitakarta a Földet, és tervezett módon a rádiókapcsolat is megszakadt az irányítóközponttal.

Az asztronauták a Hold Föld felől nem látható felületén két krátert elkereszteltek, egyiket Integritynek, a másikat Carrollnak. Utóbbival a parancsnok 2020-ben elhunyt feleségére emlékeztek. Az Artemis II mintegy 7400 kilométerrel (4600 mérföld) repült túl a Holdon, mielőtt azt megkerülve ismét a Föld felé vette az irányt. Az Orion űrkabin a Földtől mintegy 400 ezer kilométerre (250 ezer mérföld) távolodott el, amivel megdöntötte a NASA 54 évvel korábban zárult Apollo Hold-programja során elért rekordot. Az Artemis program keretében az Egyesült Államok űrkutatási hivatala, a NASA 2028-ban tervezi, hogy ismét embert juttat a Holdra, ahol állandó emberi tartózkodásra alkalmas bázist akarnak létrehozni.

Nyitókép: Joel Kowsky / NASA / AFP

Hozzászólások