Nyolc hónapig tartottak fogva egy kémnek hitt galambot Indiában, de végül rájöttek, hogy csak egy egyszerű madár
Indiában nem ez az első alkalom, hogy melléfognak.
Német kutatók vizsgálata arra jutott, hogy a postagalambok májában található vastartalmú immunsejtek segítik az állatokat abban, hogy a Föld mágneses mezejét használják iránytűként.
Az összes állati érzékszerv közül a legérdekesebb és a legvitatottabb a mágnesesség érzékelése. Közismert, hogy a vándormadarak, a teknősök és más állatok képesek a Föld mágneses mezeje alapján tájékozódni, ám az emögött meghúzódó pontos mechanizmus még nem ismert. Most a Bonni Egyetem kutatói álltak elő egy igen izgalmas felfedezéssel.
Hogy pontosan hogyan működik az állatoknak ezen érzékelése, arról megoszlanak a tudományos vélemények. Egy korábbi elmélet szerint az állatok szöveteibe ágyazott apró magnetitkristályok működhetnek iránytűként, míg az újabb elképzelés szerint a retinában található fehérjék, az úgynevezett kriptokrómok reagálnak a mágneses mezőkre. Ez utóbbi lehetővé tenné a vándormadarak számára, hogy még minimális fényviszonyok között is megfelelő irányba repüljenek.
Egy 2025-ös vizsgálat a postagalambokra terjedt ki, és egy újabb megállapításhoz vezetett: laboratóriumi kísérletek kimutatták, hogy a változó mágneses mezők elektromos áramot indukálnak az állatok belső fülében, stimulálva az agyba vezető idegeket.
Ezúttal a Bonni Egyetem tudósai tettek le egy vizsgálati eredményt az asztalra. A Science című tudományos lapban megjelent publikáció szerint a kutatók azt találták, hogy a postagalambok a májukban található, vasban gazdag immunsejtek segítségével tudják azt, hogy milyen irányba kell repülniük.
Indiában nem ez az első alkalom, hogy melléfognak.
A felfedezés egy véletlen találkozással kezdődött. A beszámoló szerint egy tudományos konferencián Martin Wikelski ornitológus, aki a Max Planck Állati Viselkedéstudományi Intézetének kutatója szóba elegyedett a Bonni Egyetemen kutató Christian Kurts immunológussal. A mágnesességről beszélgetve Kurts megemlítette, hogy felfedezte, hogy az egerek és emberek lépéből kinyert immunsejtek, az úgynevezett makrofágok apró mágneses vasrészecskéket tartalmaznak, amelyek akkor keletkeznek, amikor a makrofágok lebontják a régi vörösvértesteket és megkötik azok vasatomjait. Ezen a ponton merült fel a kérdés, hogy vajon hasonló sejtek segítik-e a postagalambok tájékozódását.
Kurts Clivia Lisowskival, a Bonni Egyetem tudósával közösen kezdte el vizsgálni, hogy a galambokból vett különböző szövetek ugyanazokat az apró mágneses részecskéket tartalmazzák-e, mint az egerek immunsejtjei.
A kutatók végül egy magnetométer segítségével fedezték fel, hogy a májban a legerősebb az aktivitás. Bár ez a jel még mindig viszonylag gyengének volt mondható, így is hússzor erősebb volt annál, amit a műszer háttérzajként érzékel.
A szövetszeletek gondos festése kimutatta, hogy a vasraktározásért felelős fehérje, a ferreitin bőségesen jelen van a májban, de kevés van belőle a lépben, a csőrben és az agyban. Az elektronmikroszkópos vizsgálat azt is kimutatta, hogy a galambok máj makrofágjainak nagy része közvetlenül a neuronok mellett helyezkedik el. Az emlősöknél a lép neuronjai kommunikálni tudnak a makrofágokkal, és mind az emlősöknél, mind a madaraknál ezek a neuronok a központi idegrendszerhez is kapcsolódnak.
Bár az ember nem érzékeli, jó pár állat viszont igen: bolygónk mágneses mezője számos állat vándorlását segíti. Közéjük tartoznak a tengeri teknősök is, azzal a különlegességgel, hogy ezek az állatok nemcsak navigációra képesek, hanem felismerik azon helyek mágneses mezőit, ahol korábban táplálékhoz jutottak.
Ezután a kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a vasban gazdag makrofágok valóban mágneses iránytűként funkcionálnak-e. A csapat 34 postagalambot képzett ki arra, hogy egy 19 kilométeres útvonalon repüljenek kelet felé. Napközben a galambok a Nap helyzetét használták a tájékozódáshoz, de felhős időben a mágneses érzékelésükre hagyatkoztak.
Ezután 18 madárnak adtak be egy olyan szert, ami kiütötte a makrofágokat, hogy aztán 24 órával később, felhős időben szabadon engedjék őket. Az állatokat GPS-adókkal szerelték fel.
Kiderült, mind a 18 madár eltévedt, és csak azután tértek haza, hogy kitisztult az ég. A maradék 16 madár placebót kapott, és mindegyik rendben hazatért.
Bár a vizsgálat eredménye rendkívül izgalmas, a kutatók szerint egyelőre csak egy alapkutatásként szabad tekinteni rá. Emiatt a jövőben több állattal, más körülmények között is meg kellene ismételni a kísérletet, és egyéb vizsgálatokat is el kellene végezni, hogy kizárják az esetleges befolyásoló tényezőket.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.