Na, ezért mondana fel a fiatalok 42%-a

Az Y generáció tagjainak elsöprő többsége az alapján is dönt leendő munkahelye kiválasztásáról, hogy milyen technikai eszközök vannak a környezetében. Ha az irodai környezet felszereltsége elavult, az rengeteg fiatal számára már elég indok lehet a felmondáshoz. Kínosnak tartják, ha otthon jobb eszközeik vannak, mint amit a munkahelyük megengedhet magának.



Kis lakása van? Ennek a bútornak nagyon örülne

Egyszerű és zseniális az a kapcsolóval működő szekrény, amely egy szobát irodává, nappalivá, hálószobává és gardróbszobává is tud alakítani, attól függően, hogy mire van szükségünk.



A Mattel csinált egy elég menő dolgot a gyerekeknek

A virtuális valóság megélésére alkalmas VR-szemüvegek egyik problémája, hogy egyelőre viszonylag kevés tartalom érhető el hozzájuk. A Mattel játékgyártó gondolt egyet, és nem csak egy eszközt csinált meg, hanem olyan “élménycsomagokat” is készített hozzá, ami tényleg érdekessé és hasznossá is teheti a gyerekek számára a technológiát.





Ezt lehet tudni eddig a Galaxy S8-ról

Még szinte fel sem ocsúdott a világ a Galaxy S7 megjelenését (és sikerét), illetve a Galaxy Note7 kiszivárogtatásait követően, már az újabb prémiumkészülékről, a Galaxy S8-ról is egyre többet hallani.







Változik valami a Facebookon, és ezt most garantáltan észre fogja venni

Valami furcsa érzése támad(t), amikor belép(ett) a Facebookjára, miközben úgy tűnik, minden a helyén van? A furcsa érzés márpedig jogos, tényleg változtatnak egy látványosat az oldalon, sokaknál már meg is történt a dolog. Ezúttal nem egy eldugott kis funkcióhoz, hanem a chathez nyúltak hozzá.