Videó: Hologramként tért vissza Michael Jackson
A Billboard Music Awards zenei díjkiosztó gálán egy hologram formájában idézték meg Michael Jacksont, közel öt évvel a pop királyának halála után.
A Billboard Music Awards zenei díjkiosztó gálán egy hologram formájában idézték meg Michael Jacksont, közel öt évvel a pop királyának halála után.
Az amerikai igazságügyi minisztérium hétfőn vádat emelt öt kínai katonai hacker ellen, akik a tárca szerint kibernetikai kémkedéssel amerikai üzleti titkokat próbáltak megszerezni.
Árverésre kerülnek az Apple ikonikus, egykor a főhadiszállásukat díszítő logói.
Sok forduló és dollármilliárdokban mérhető áldozatok után véget ért az Apple és Google közti szabadalmi harc. A két cég várhatóan ezután sem lesz egymás legjobb barátja, de a harcot nem a bíróságon folytatják.
A telefonokra letöltött alkalmazások között előkelő helyet foglalnak el az időjárás-jelentők, -előrejelzők. Az alábbi app egy picit más, mint a többi.
Megint sikerült lefilmeznie egy búvárnak, ahogyan egy cápa megkívánja őt ebédre. Florida partjainál úszkált 30 méter mélyen Jimmy Roseman, amikor szembe jött egy háromméteres ragadozó.
Eltávolítja az üzleti felhasználók számára fokozottan hasznos meghívóküldés funkciót a Gmailből a Google.
Nem kell értenünk programozási nyelvekhez, webfejlesztéshez, ha csak egy egyszerű weboldalt vagy oktatási anyagot helyeznénk el a neten.
Megszületett az első olyan alkalmazás, amelyik átlépte az 1 milliárd letöltést az Android platformon.
Bárki kipróbálhatja, hogy képes-e megdönteni a mobiltelefonos szövegírás Guinness-rekordját, amit most egy brazil tinédzser tart.
Ma 40 éves a Rubik-kocka, ebből az alkalomból világszerte a magyar találmány látható a Google keresőjének nyitóoldalán. Nem csak nézni, játszani is lehet vele.
Meg nem erősített sajtóinformáció szerint egymilliárd dollárért vásárolja fel az élő játékközvetítéseket kínáló Twitch szolgáltatást a Google-birodalom videoügyi vállalata, a YouTube.
Jól jöhet, ha mindig nálunk van egy ügyes képszerkesztő, például egy pendrive-on.
Az Adobe a történetmesélés és prezentálás forradalmasítására készítette az ingyenes Voice alkalmazást, amellyel mondanivalónkat a hangunkkal feldobott animációs videóval oszthatjuk meg bárhol és bárkivel.
Egy kecses készülék, egy okostelefon, no meg a kapcsolódó app lehetővé teszi a kismamák számára, hogy bármikor meghallgassák magzatuk szívhangjait.
Az iWiW megszűnésének bejelentése mellett több fontos tech hír is érkezett a héten. Mutatjuk a legérdekesebbeket.
Egy valóban különleges virtuális utazást tehet Naprendszerünkben, akár a böngészőjéből.
A to-do alkalmazások egyik legjobbja, az Any.DO böngészés közben eddig csak Chrome bővítménnyel volt használható, de most már bárhonnan elérhető a tennivalók listája, ugyanis a szolgáltatás webes felülete is megjelent.
A Monument Valley sokak szerint a valaha volt legszebb mobiljáték. Eddig csak iPhone-ra és iPadre volt elérhető, de most megjelent az androidos verzió is.
Az egyedi megjelenés és a vitathatatlan praktikum érdekes keveréke az alábbi négyportos USB-töltő.