650 millió kínait mozgósítanak faültetésre
Huszonhat milliárd fát készül ültetni Kína a következő egy évtizedben a fokozott környezetvédelemre irányuló ígéreteinek jegyében.
Huszonhat milliárd fát készül ültetni Kína a következő egy évtizedben a fokozott környezetvédelemre irányuló ígéreteinek jegyében.
MTI
A Google elérhetővé tette a Google Chrome 16 végleges verzióját.
hvg.hu
Az e-mailek használata mindig kritikus kérdés egy cégnél, van, ahol túl nagy jelentőséget tulajdonítanak neki, van, ahol perifériára szorul, s a jelek szerint van olyan cég, ahol jól megvannak nélküle.
hvg.hu
A megkérdezettek 90 százaléka vásárolt már online, ám a kisvállalkozásoknak csupán 13 százaléka rendelkezik webáruházzal. Pedig a szolgáltatásaikat, termékeiket online is árusító kkv-k felének forgalma jelentősen nőtt az internetes áruházának köszönhetően.
hvg.hu
Mai háttérképünk elsősorban az álmodozóknak szól, de ettől még bárki használhatja, akinek megtetszik.
techline.hu
A Piezo nevű kis alkalmazással gyakorlatilag bármilyen OS X-es program hangját rögzíthetjük.
techline.hu
Bő két hónappal Steve Jobs halála után tetemes áron, 1,59 millió dollárért kelt el az Apple technológiai cég alapító szerződése a Sotheby's árverésén.
MTI
Ha MacBookot, MacBook Prót, vagy az Apple Bluetooth billentyűzetét használjuk, bár nagyon kényelmesen gépelhetünk...
techline.hu
Kilencből kilenc. Ezzel a találati aránnyal dicsekedhetett a tudományos Nobel-díjak múlt heti átadásakor a legrégebbi idézettségmérő szolgáltatás, a most a Thomson Reuters Web of Science (WoS) névre hallgató adatbázis.
HVG
A Cut the Rope játék rajongóinak mondhatni kötelező videó az alábbi, amelyen a népszerű játék "főhőse" keveredik...
techline.hu
A Microsoft kiadta a felhő alapú szolgáltatásának iOS kliensét, amelyen bárki szabadon letölthet az App Store-ból.
techline.hu
Aki az átlagos YouTube-videóknál tartalmasabb kisfilmekre vágyik, annak kikerülhetetlen a TED-videók gyűjteménye.
techline.hu
Óriási repülőgépet és magán űrrepülőgépet építtet Paul Allen, a Microsoft milliárdos társalapítója és Burt Rutan amerikai űrrepülőgép-tervező mérnök, hogy embereket és különböző eszközöket juttassanak Föld körüli pályára. Allen és Rutan Seattle városában, helyi idő szerint kedden jelentette be nagyszabású tervét.
MTI
Az elektronikus, house. És techno-zenét szeretők nem is köthetnének ki jobb helyem, mint a Pulse online rádió oldalán.
techline.hu
Az év vége közeledtével egyre több helyen találkozhatunk ünnepi díszítésekkel.
techline.hu
Van aki bevallja, van aki nem, de sokan szívesen megnyomnának egy nagy piros gombot, ami azután egy hatalmas...
techline.hu
Iszkender Asanliev és Adilet Asanaliev koncepcióterve zseniális keveréke az analóg és digitális óráknak.
life-style.hu
A céges honlapokon indított sikertelen tranzakciók komoly problémát jelentek a vállalatok számára: a bevételkiesés...
techline.hu
A Google elérhetővé tette a Google Chrome 16 végleges verzióját.
techline.hu