Őskori meteoritok "aranyozták be" a Földet

Őskori meteoritok "aranyozták be" négymilliárd évvel ezelőtt a Földet, bolygónk keletkezése után kétszázmillió évvel záporozva a felületére - derítették ki brit tudósok, akik kutatásaikat a Nature csütörtöki számában ismertették.












Hódít az okostelefon, egyre többeknek van ilyen

Az emberek 30 százalékának már van okostelefonja, s 28 százaléka tervezi, hogy fél éven belül beszerez egy ilyen készüléket a KutatóCentrum csütörtökön közzétett Smartphone Reportja szerint.


Netbűnözés: védtelenek vagyunk és rosszul állunk a világranglistán

Magyarország nemzetközi összehasonlításban is rendkívül rosszul áll, ha a bothálózatokat, illetve a spamek és a vírusok terjedését nézzük – mondta a hvg.hu-nak Gombás László, az internetbiztonsággal foglalkozó Symantec magyarországi képviseletének szakértője.






Megduplázta bevételét a Facebook

2011 első félévében 1,6 milliárd dollárra nőtt a világ legnagyobb közösségi oldalának bevétele, nettó nyeresége pedig mintegy 500 millió dollár lett.



A Fidesz-kormányzása alatt 22 pontot romlott a hangulat

Az elmúlt hónapban újabb 2 pontot esett a NetHangulat index értéke, és a mutató jelenleg 18 ponton áll – derül ki az NRC Piackutató felméréséből. Folytatódik tehát az internetes közhangulat tavaly november óta tartó romlása. Már csak a netpolgárok 11 százaléka számít optimistának, 86 százalékuk ellenben úgy látja, rossz irányba mennek a dolgok.