A Google és az eBay násza a hirdetési fronton

A világ vezető netes keresőprogramját üzemeltető vállalkozás, az amerikai Google megállapodást kötött a világ vezető online értékesítő vállalkozásával, az eBay-jel. Az előbbi szállítja kizárólagos jelleggel az utóbbinak a hirdetési anyagokat, illetve közös hirdetési ajánlatokat dolgoznak ki.



Elektronikus szemeket kapnak az új Lexusok

A Toyota luxusmárkájának autóiban nemsokára egy új típusú biztonsági berendezés vigyáz majd az utasok és nem utolsósorban a gyalogosok testi épségére. Az elektronikus szemek akár az autó előtt átszaladó állatokat is érzékelni tudják.


Nem füstöl, csak repeszt az új Dell notebook

Kifejezetten masszív kis erőművet kapott szerkesztőségünk kipróbálásra a Dell irodai munkára fejlesztett noteszgépében, mely terhelésre termett, legnagyobb hátránya pedig , hogy egy erőműhöz hű a súlya is legalábbis méreteihez viszonyítva.


Nyolcezer vezetékes telefonvonal szűnt meg

Júniusban 8 ezerrel, 3,39 millióra csökkent a bekapcsolt vezetékes telefonvonalak száma, így a hónap végén a 100 főre jutó vonalszám a május végi 33,76-ról 33,69-re csökkent - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) hétfőn.



A világ leghosszabb felvonója épül

A világ leghosszabb felvonója épülhet meg az Alpokban a Szent Gotthárd-alagúthoz kapcsolódva, a hatóságok ugyanis pénteken jóváhagyták a földfelszín alatti lift tervét.


Robbantott a Canon: folytatódik a megapixel-háború

A japán Canon optikai multi egész sor új terméket mutatott be: Egyelőre csak a média képviselői láthatták az új fényképezőgépeket, kamerákat, nyomtatókat és multifunkciós gépeket, de koraősszel már az üzletekben is magasabb szintre emelik velük a képalkotásban a megapixel- , a nyomtatásban pedig a pikoliter-háborút. A legnagyobb durranást minden bizonnyal az EOS 400D jelű tükörreflexes fényképezőgép és a HD felbontású amatőr kamerák okozzák.


Űrkutatás: golflabdát állítanának a Föld köré

Golflabdát állít Föld körüli pályára egy orosz asztronauta november 23-án a Nemzetközi Űrállomás mellett tervezett űrsétája alkalmával - jelentette be az Amerikai Űrkutatási Hivatal, a NASA irányító központja.



Megkétszereződtek a plazmatévé eladások a világon

A plazma televíziók eladása 95 százalékkal volt magasabb az idei esztendő április-júniusi időszakában, mint a tavalyi második negyedévben, elérte a 2,2 millió darabot; a felfutást elsősorban a japán Matsushita Electric Industrial Co. hatalmas forgalma okozta - derül ki a DisplaySearch amerikai kutatóintézet jelentéséből.




Többé nem számít bolygónak a Plútó

Nem számít többé bolygónak a Plútó, így Naprendszerünkben a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) döntése nyomán nyolc bolygó van a korábbi kilenc helyet.


Valósággá válik az Orion űrhajó

A kultikus nyugatnémet sorozat után 2014-ben a levegőbe emelkedhet a NASA Orion űrhajója. Az amerikai űrügynökség ugyanis ezt a nevet adta holdraszálló egységének, amely előreláthatóan 2020-ban landol majd a Föld kísérőjének felszínén.



India továbbra is robbantana atomot a jövőben

India fenntartja magának a jogot, hogy kísérleti atomrobbantásokat hajtson végre a jövőben, ha "a körülmények ezt szükségessé teszik" - jelentette ki szerdán az újdelhi parlamentben Manmohan Szingh miniszterelnök.



Oroszország és Kína együtt hódítaná meg a Marsot

Oroszország és Kína tervbe vette, hogy együtt hódítja meg a Marsot, vagyis közösen küldenek egy szondát a vörös bolygóra, s az űreszköz anyagmintákkal megrakodva tér vissza a Földre - jelentette szerdán az Új Kína hírügynökség kínai tudósokra hivatkozva.