Döntött a bíróság: a bloggerek nem újságírók

Crystal Cox több blogot is üzemeltett, általános témákban.

  • techline.hu techline.hu
Döntött a bíróság: a bloggerek nem újságírók

Crystal Cox több blogot is üzemeltett, általános témákban. Egyik népszerű blogjában az Obsidian befektetési csoport vezére, Kevin Padrick (állítólag) kétes ügyleteivel foglalkozott, sőt egyenesen csalással vádolta az üzletembert. Padrick ennek kapcsán tízmillió dollárra perelte Coxot (PDF itt).

Crystal saját magát védte az ügyben, úgy tűnik sikeresen: az oregoni bíróság tegnap kimondta, hogy a blogon publikáló szerző vagy szerzők nem minősülnek újságírónak, így nem kell megadniuk informátoraikat, forrásaikat, valamint véleményükért sem vonhatók felelősségre, hiszen mint magánember, a szólásszabadság jegyében azt ír, amit csak akar. Hogy az ítélet precedens értékű-e, az hamarosan kiderül, nálunk mindenesetre továbbra is be kell jelenteni a magyar blogokat a médiahatóságnál, azaz valószínűleg itthon a bloggerek újságírónak számítanak. Cox mindenesetre nem örülhet maradéktalanul, hiszen a bíróság 2.5 millió dollár kártérítést is megítélt az Obisidian javára. Hiszen újságíró vagy nem, alaptalanul vádaskodni azért mégsem lehet a neten…

 

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.