Ez eddig nem hat a meglepetés erejével. Annál inkább az a pont, ahol a levél a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek "erőszakos integrációját" kifogásolja. A püspökök tiltakoznak, mert szerintük az integráció - vagyis hogy a hátrányos helyzetű gyerekek egy osztályban tanuljanak a többiekkel - "a fejlesztendő gyermek képességeit és tanulási kudarcait, fejlődési és pszichikai hátrányait csak növelni és elmélyíteni fogja, ugyanakkor gátló tényezőként fog hatni a szellemileg, lelkileg egészséges tanulók képességeinek kibontakoztatására, fejlődésére".

Akár azt is hihetnénk, módfelett ravasz, kifinomultan beugratós levélről van szó, célja vitát kezdeményezni a kereszténység olyan értékeiről, mint a szeretet, a tolerancia, az elfogadás, az egyenlőség. Ám tudjuk, az MKPK nagyon komolyan veszi magát, állásfoglalásaival rendszeresen eligazít az élet nehéz kérdéseiben. A püspöki kar úgy véli, beleszólhat az élet minden dolgába, hogy annak nemcsak a katolikus egyházra, hanem az egész országra vonatkozó érvénye legyen.

Miért is ne nyilváníthatnának véleményt a katolikus püspökök, különösen, ha intézmény-fenntartói minőségükben erre fel is kéri őket a tárca? Csak célszerű, ha mindeközben szem előtt tartják, hogy a vallásos katolikusok (nem a népszámlálásban magukat katolikusnak vallók!) a társadalom szerény kisebbsége, s a többieknek a püspöki intés alig több, mint valamely párt vagy nagyobb egyesület felhívása a nemzethez. Továbbá figyelembe veszik azt is, hogy ezúttal - immár többedszer - kifejezetten szakmai kérdésben nyilvánulnak meg. Alapos szakirodalmi tájékozódás, mély pedagógiai, pszichológiai tudás birtokában esetleg meg lehet kockáztatni állításokat a szegregáció-integráció hatásáról. (A püspöki véleményben, talán szemérmességből, nem fordul elő a roma szó - holott a Hátrányos Helyzetű és Roma Gyermekek Integrációjáért Felelős Miniszteri Biztos Hivatala is dolgozott a szóban forgó rendeleteken. Tehát ne legyenek kétségeink, a "szegregáció" voltaképpen romaelkülönítést jelent.) Nem, a püspökök mindezt nem tudományos szakkérdésként kezelik, úgy gondolják, ők amúgy is tudják, mi kell az embereknek. Ki is szolgálják híveiket, azt mondják nekik, amit azok hallani szeretnének.

Vajon tényleg valamennyi katolikus püspök úgy véli, hogy "a tanuló szociális helyzetéből és fejlettségéből eredő hátránya" "a szellemileg-lelkileg egészséges tanuló" helyzetével állítható szembe? A szociális helyzet tehát betegség? Jaj, tessék mondani, el lehet kapni a romaságot? Az az egészséges, akinek rendben van a szociális helyzete, és eléggé fejlett?

Az egészség kontra betegség (értsd: jómódú, fejlett, fehér kontra szegény, lassabban fejlődő, roma) különbségtételnél aligha lehet kevésbé keresztényi dichotómiát elképzelni. Veres püspök egy pillanatra sem visszakozik, a címére érkezett kifogásokat egyebek között így kommentálja: "Sajnos hazánkban tudatos egyházellenes politikai hangulatkeltés zajlik." Akkor volna igaza, ha a katolikus egyház valóban azonosulna püspökei keresztényellenes vélekedésével. De ha máshonnan nem, Latin-Amerika példájából tudható, van a szegények és elesettek mellé álló katolicizmus, olyan egyház, amely nem osztja a magyar püspökök titkárának véleményét.

KÁLMÁN C. GYÖRGY

(A szerző irodalomtörténész)