A különbség látszólag valóban csak annyi, hogy a konkurens csatorna Megasztár produkciójában zenei tálentumuk létéről, az Ecopoly műsorban pedig gazdasági vénájukról próbálják a versenyzők meggyőzni a hozzáértő zsűrit. Ám a látszólagos hasonlatosság mögött ordító differencia emeli ki az Ecopolyt az összes rokon műfajú program közül, ami egyáltalán nem válik hátrányára, sőt.

Az “igazi” Megasztárban a tiszta búza ocsútól való elválasztása enyhén szólva jóval időigényesebb volt. Az igazi tehetségek előtt botfülű, orrhangú, raccsoló, artikulálni képtelen önjáró muzikális deficitek sokaságát nézhettük végig a selejtezőkön. Itt a képlet jóval egyszerűbb: az ismeretlenségből bejön valaki a stúdióba pénzcsinálónak szánt ötletével, amit a sikeres vállalkozókból összeállt zsűri elé tár. Ha tetszik nekik (vagy legalább egyiknek-másiknak) jönnek a belemenős, részleteket firtató kérdések, aztán a döntés, mennyi pénzzel hajlandók támogatni az elképzelést. De amikor nem habzik a felkínált innováció vagy odakozmál a pályázó, gyorsan és kímélet nélkül leépítik.

Ecopoly Holding Rt. alakul?

A befutott ötletek gazdái nem csak indulótőkét, hanem szakmai támogatást is kapnak. A zsűriben helyet foglaló hattagú befektetői kör tervbe vette az Ecopoly Holding  megalapítását, amely a befektetések arányában tulajdonjogot szerezne az újonnan induló vállalkozásokban.   Néhány érdekes ötlet, amelyekkel a zsűri behatóan foglalkozott: nanotechnológián alapuló  akkumulátor-feljavítás, nőcsábászképző tanfolyam, intelligens távirányítású kutyaetető automata, érintőképernyős interaktív borkóstoló berendezés, sportrepülőgépgyár,  pálmaolajból kinyerhető biodízel üzemanyag, autós bevásárlóközpont, melegen sajtolt tökmagolaj gyártás, vízárammal működő motor, Retro-Metro underground rendezvény, fotóalapú SMS navigációs rendszer mobiltelefonra, életmentő légzőkészülék lavinaomlás esetére. (hvg.hu)

Az eddigi valóság-, kibeszélő-, tehetségkutató és -menedzselő show-kban jóval nagyobb szerepet kaptak a lúzerek. Akikhez a publikum viszonya kettős. Egyrészt nevetünk rajtuk. A káröröm pedig javítja a nézettségi rátát. Mert szórakoztató az átverőműsorban rászedett csetlő-botló kisember, a férj eltorzult, a püspöklila árnyalataiban játszó arca, amikor a kamera előtt tudja meg, neje hónapok óta csalja a szomszéddal. Ugyanakkor a kacagók többsége – mivel az alulmaradók száma soraikban is több, mint a felülkerekedőké – inkább szimpatizál a gyarló el-és kibukóval, mint a tökéletesnek látszó sikeremberrel. Feltűnő, hogy azon interaktív műsorokban, ahol közönségszavazat döntött, legtöbbször nem a rátermett nagydumás vitte a pálmát, hanem “szociális alapon” az esendő, rongyos cipőben toporgó legkisebb fiú vagy lány.

Itt viszont minden adott, hogy ne így legyen. A vesztesek epizodisták lehetnek csak, a prímet a nyerők viszik. Nem a laikus tör pálcát tét nélkül, hanem a saját pénzüket invesztáló zsűritagok, akik közt van divattervező mogul, üzletlánc-tulaj, reklámguru, nagymenő vendéglátós és brókercápa. A prime time tartománytól jóval kintebb, benne az éjszakában, amikor a nézettség már csak az egyik, nem pedig az egyetlen szempont. A vájt fülű, ínyenc közönség nem igényli a felesleges tiszteletköröket. Hullanak is a fejek.

Az egyik jelentkező, aki nőcsábászképzőt indítana, két lenge öltözetű lánnyal állít be. De fellépése nem tükröz magabiztosságot, komolyan vehető üzleti terve sincs, megy hát a levesbe. Hasonlóképp jár a vécékefe-tisztítógéppel belépő páros. Ötletük piacképtelen, mert üzemeltetése a jelenlegi vízvezeték-hálózatban nem megy, az átalakítás pedig túl drága. A csöndes fiút, aki délkelet-ázsiai mintára riksataxit indítana Budapesten (a fuvarozás mellett hirdetési felületként is kihasználva a járműveket), először támogatnák. Azzal rontja el, hogy amikor felajánlják neki, vesznek egy riksaflottát, amit ő bérelne a zsűritagoktól, húzódozik. Adódik a következtetés, hogy ő maga sem hisz a dologban.

Habitus függvénye, hogy a zsűri tagjai milyen stílusban tálalják a rosszhírt. A mellékesként SZDSZ-kampányfilmekbe is bedolgozó Erdélyi Zsolt a pókerarcú terminátor. Barátibb verzióban, de ezt a figurát hozza Szabó Gál András is. Lázár Vilmos fogathajtó, a CBA-lánc ura, Zoób Kati divatszalon-alapító, Kútvölgyi Pál bróker, Sztanó Tamás éttermes mintha kevésbé lennének emberevők, de ők sem a pályázó szeretetére, hanem életképes ötletekre várnak.

Be is jön nekik a kutyatáp-adagoló és a borautomata. Akárcsak a pásztorlány, aki nem hoz semmilyen falrengető újdonságot, egyszerűen birkákat akar tenyészteni, erre kér pénzt. Meg is kapja. Bár kétségtelenül a pallérozottabb elmékhez szól az Ecopoly, az is biztos, hogy nem a humán értelmiség műfaja. Jól mutatja ezt némely fintorgó kritika. Hogy az egyértelműen fogalmazó zsűri sérti a pályázók méltóságát, lealázza őket.

Nem tudni, miért lenne megalázás, ha valakivel közlik, az elképzelése helytelen, nem piacképes. Senki nem gondolja, amúgy, hogy az ítészek zsebükben hordják a bölcsek kövét. Pláne, ha felidézzük, hogy számos ifjú feltaláló, orvos, vegyész gondolatairól mondták befutott tudósok, hogy kivitelezhetetlen. Héron gőzgépe sem azért maradt prototípus, mert nem működött, hanem mert az ókori rabszolgatartó társadalmakban nem volt piaca a mechanikus munkaerőnek. A műsorban is a termék pillanatnyi áráról, nem pedig általános értékéről mondanak verdiktet.

Mindenesetre, ha a műsor bölcsen az Elnök emberei nézői sávjában marad, és nem próbál a széles néptömegek kegyeiben bízni, apró, de hasznos és inspiráló szerepe lehet a kapitalizmus nyilvánosságában. És talán mind több leendő vállalkozót – közvetve művészt, filmest, alkotót – döbbent rá, hogy ne állami forintokért tartsa a markát, hanem befektetőt, szponzort, mecénást keressen. Igaz, a vállalkozót nem elég megkenni, esetleg kurzus-mozival hízelegni i neki, mert ő nem a mások, hanem a saját pénzét osztogatja.