Illyés Gyula drámai krónikája

Illyés Gyula

Illyést, saját megfogalmazás szerint "valami kötelességféle" vitte Párizsba – de nem volt ínyére, hogy a magyar küldöttség tagjaként legyen jelen a ceremónián (amit minden további nélkül megtehetett volna). Följegyzi naplójában, hogy Párizsba Szakasits Sándor különvonattal érkezett, holott a brit munkáspárti kormányfő, Clement Attlee csak első osztályon jött. (Márai Sándor is naplójegyzeteiben siralmas képet fest a Párizsban tárgyaló magyar delegáció tagjairól: "Teremtő Isten, micsoda küldöttség!  Nem hiszem, hogy a béketárgyalásokon sokat lehet menteni, de külföldön mindig tapasztaltam, milyen sokat változtathat egy vállalkozás feltételein a személyes fellépés, tekintély, tudás, egyéniség, charme....Ezek a névtelen alemberek, akik most különvonaton robognak Párizs felé, hogy a magyarság ügyében fellépjenek! Nagyon mélyre süllyedtünk.")

Illyés inkább megfigyelő, krónikás akart lenni, és a fotósok köréből figyelte, rögzítette a nyilvánosságnak szánt eseményt. Tudósításában nem is a békeszerződés tartalmával foglakozott, nem értelmezte, magyarázta azt, inkább igyekezett szemléletesen leírni a helyszínt, érzékeltetni a sajátos miliőt amelyben nemzetek, országok, és a közemberek sorsa dőlt el. Szinte egy mai operatőr szemével, objektivitásával és kíváncsiságával festi le a kulisszát. Először, mintegy nagytotálban, a nyüzsgő termet mutatja be:

„A mennyezet sarkaiból kérlelhetetlen fényszórók vad fényt lövelltek. A fény még erősbödött: újabb lámpákat gyújtottak meg.(…) Fényképészek és filmezők ültek, guggoltak és álltak az árkádokban is.(…) A hosszú nagy asztal a műtőtermek fényében fürdött, bő gondolattársítást indítva, hogy minő műtétek folynak már azon is reggel óta, látható fájdalom nélkül. Majd Bidault francia külügyminiszter bejelenti: következik a Magyarországgal való békeszerződés aláírása. Eszembe jutott, hogy ez a terem a Falióra Szalon, kerestem a faliórát. Végre felfedeztem a cirádák között. Négyszögletes alakú, egyszerű empire óra ez; hat óra előtt tíz percet mutatott.” Ezt követően lép színre a magyar küldöttség: „A műtéti fény egy fokkal még erősebb és élesebb lett.(…)A fokozhatatlannak látszó fényben villanások estek, fénysortüzek,dörej nélkül.”

Gyöngyösi János felszólal Párizsban

„Gyöngyösi János haladt elöl, szemét enyhén összehúzva; feltartott arcán feszült izmok – ott ment el egy lépésnyire mellettem. Minden államot párizsi követe képviselte, a magyarok kivételével. Ezeket legutoljára kormányozták az asztalhoz. Ők voltak a felvonásvég, itt s ezentúl a fő látványosság, a nagy változás szemmel látható alakítói: ellenségként léptek be, s egy perc múlva béketársakként fognak távozni.(…) Gyöngyösi leült az asztalhoz. Csak a kezét láthattam. Saját töltőtollát vette elő, írni kezdett. Mintha hirtelen vihar tört volna ki Ez a vihar dörgéstelen volt. A kéz feszülten, a megfeszültség nyugalmával rótta a betűket. Az utolsónál, az s-nél hirtelen megrándult, s széles kanyarodást tett. Befejeződött."

A békeszerződés alapján a szlovák –magyar határszakaszon három magyarlakta falu átkerült Csehszlovákiához, különben visszaállították az első világháborút lezáró 1920-as országhatárokat. A nagyhatalmak tudtak a trianoni békeszerződés igazságtalanságairól, kóros kinövéseiről, vészterhes félreértéseiről, de a békediktátum megfogalmazásánál a korábbi, évtizedes sérelmek orvoslása helyett a magyar politika másodilk világháborús tévútjait vették alapul. Mindezek dacára Illyés reménykedett, Magyarország valamikor talán érvényesítheti igazát, ahogy ő fogalmazott: a demokrácia ítélőszéke előtt.

Mohai V. Lajos