Szvatopluk király - korabeli ábrázolás

Az Árpád-házi királyok krónikásai megörökítették a legendát: a magyarok tulajdonképpen leszármazottai a hanyatló nyugat-római birodalommal élet-halál harcot vívott hunoknak. Tény, hogy a hunok az V. században telepedtek le a Kárpát-medencében, itt volt a székhelye Attilának is. Őt tették meg az Árpád-ház ősének, a magyar nemeseket pedig hun előkelőktől származtatták. Valamivel később, a hatodik században érkeztek erre a vidékre a nyugati szláv törzsek. Első államalkotó kísérletük volt az alig több mint két évtizedig fennálló Nagymorva Birodalom, mely a Balatontól a Moldva folyóig terjedt: ezen a hatalmas, erdőkkel borított területen akkora lehetett a népsűrűség, mint ma a Szaharában. Nem csoda, ha belőle csak a mai Csehország területén alakult keresztény királyság a Přemysl dinasztia vezetésével, míg a mai Szlovákia többé-kevésbé történelem nélkül maradt, egy évezredre a magyar királyság részévé vált. Ezt az áldatlan helyzetet a 19. század közepétől kialakuló szlovák értelmiség (az erdélyi románokhoz hasonlóan) nehezen tudta elviselni.

Nyilvánvalóvá vált mind a szlovákok, mind a románok számára, hogy a magyarokénál dicsőségesebb, a hunokat és a magyarokat jövevénynek tekintő saját történetre van szükségük, lehetőleg folyamatosra, mely a dicsőséges múlttól egyenesen halad a ragyogó jövő felé. Először a kezdetet, az őstörténet legendás figuráját kellett megalkotniuk, akihez képest eltörpül a hunok vezére, Attila, és állítólagos leszármazottja, Árpád. A románok kezdték a licitet a 18. század végén élt Micu Klein püspök figyelemre méltó ötletével, a dákokkal, illetve királyukkal, a rómaiak méltó ellenfelének tartott Deceballal. Az, hogy Dáciában a románok valójában a Trajánus által meghódított dákok utódai lennének, amit a román nyelv neolatin jellege is bizonyít, nem akármilyen tromf. Ám a nagyszabású teóriát mindeddig semmiféle forrás vagy emlék sem igazolta. Az a százötven év, ameddig a római légiók uralmuk alatt tartották Dáciát, kevés volt a romanizációhoz. Különben, ha a második században kegyetlenül meghódított dákok egy része meg is tanult latinul, mi lett belőlük a következő zűrzavaros évszázadok alatt? Az összes középkori forrás arra utal, hogy a románok ősei a Havasalföld felől bevándorolt, a Balkán déli részén romanizálódott vlahok voltak.

A szlovák nacionalistáknak a „hun-magyarokkal” szemben valamivel nehezebb dolguk volt, ezért az ő őstörténetük gyengébb lábakon áll. Szvatopluk örökségének a Moldva folyóig terjedő része a 10. század elején magyar birtok lett, s népének itt maradt töredéke lassanként felszívódott a magyarságban, egyes történészek szerint valószínűtlen, hogy bármi közük lett volna a mai szlovákokhoz. Az összesen huszonnégy évig fennálló Nagymorva Birodalom inkább csak rövid epizód volt a sötét középkorban. Számos történész arra következtet, hogy a mai szlovákok nagy része a 15. századi huszita mozgalmakban bevándorolt csehek utóda, ilyen módon előbb is, később is érkeztek a magyaroknál. Amúgy a Vörösmarty eposzából Zalánként bemutatott Szvatoplukra joggal tartanak igényt a csehek is, akiknek folyamatos a történetük a kilencedik századtól - a megkoronázott királyokat adó Přemysl dinasztiától napjainkig.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy szélsőséges magyar nacionalisták, nem tudván belenyugodni abba, hogy a hun teóriánál erősebb adu is létezik, már a 19. század végén megalkották a hun-szittya eredetmítoszt, és az ókorból kezdték el keresni a magyarok őseit. Innen már egyenes út vezetett a sumér gyökérig. Sőt még tovább is: az argentínai emigrációból hazatért, a közelmúltban elhalálozott Badinyi Jós Ferenc egyenesen azt próbálta bizonyítani, hogy Jézus Krisztus nem volt zsidó, hanem sumér, azaz magyar. Ehhez képest valóban eltörpül Decebál, de még Szvatopluk mondája is.

Pelle János