Magyarország közjogi átszervezésével párhuzamosan ez év elejétől egyre nagyobb szerepet kapnak a gazdaság és a társadalom átalakítására vonatkozó reformok. A Széll Kálmán-terv, a konvergenciaprogram, a Semmelweis-terv, vagy legújabban a rendvédelmi dolgozókat érintő korai nyugdíjazási lehetőségek körüli viták jól mutatják, hogy ezeknek az intézkedéseknek egy része komoly ellenérzéseket vált ki egyik vagy másik érintett csoportból.

Orbán Viktor

Túry Gergely

Jól látható, hogy a reformok egymással párhuzamosan folynak, és kiterjednek szinte az élet minden területére (küszöbön van a helyi közigazgatás további reformja is). A feladat nagyságát jelzi, hogy a miniszterelnök egyenesen az ország újjászervezéséről beszél. Ennek azonban két fő feltétele mindenképpen van: a reformok ideológiai megalapozása és helyes technikai keresztülvitele, e két fő feltételnek pedig az összhangba hozása.

Az Orbán-kormány reformjainak ideológiai megalapozása

Az 1994-1998 között regnáló első Horn-kormány idején a baloldali erők az effajta intézkedéseket reformnak keresztelték el – tehették, hiszen a rendszerváltozáskor még inkább pozitív kicsengése volt nálunk a „reform” szónak. A magyar történelmi emlékezetben alapvetően pozitív előjelű 1825-1848 közötti reformkorszakot, Széchenyit és Kossuthot idézte fel, vagy éppen a Kádár-rendszer agóniáját jól észlelő demokratikus ellenzéket, a lakitelki mozgalmárokat, vagy éppen a reformer Pozsgay Imrét. Csakhogy a reformok a Bokros-csomag miatt már a Horn-kormány idején összekapcsolódtak az ellenérzésekkel fogadott megszorításokkal. A baloldal kissé nehézkes tanulási készségére vall, hogy Medgyessy és Gyurcsány miniszterelnöksége idején a reformok szintén összefonódtak a megszorításokkal, amelyeknek a nagy része el is bukott (lásd a társadalombiztosítás elvérzett átalakítása).

Nem véletlen, hogy a Fidesz, különösen Orbán Viktor nemcsak a megszorítások tényét tagadja, hanem általában azt is, hogy reformokról lenne szó. Ahogy Orbán az OECD 50. évfordulója kapcsán fogalmazott Párizsban: Magyarországon nem reformok végrehajtása, hanem az ország újjászervezése történik. Az a politikus, aki arról beszél, hogy valamit szeretne megreformálni, az "politikai öngyilkosságot" követ el, tette egyértelművé Orbán a korábban nemes „reform” szó használata kerülésének okát. Ezzel együtt természetesen nehezen tagadható, hogy reformokat visz véghez a kormány, hiszen a cél a mostani állapothoz képest más, lehetőleg jobb (költségtakarékosabb, hatékonyabb) társadalmi alrendszerek megvalósítása.

A brit konzervatív David Cameron már tavalyi hivatalba lépésétől kezdve szintén nagyon ügyelt arra, hogy a magas költségvetési hiány lefaragását ne pusztán elvonásként éljék meg a polgárok, hanem a Big Society („Nagy Társadalom”) program jól érthető hívószavával a helyi közösségeknek, tanácsoknak kínált nagyobb mozgásteret. Gyurcsány kormányfőként tudta, hogy a baloldali kormányzás nem lehet pusztán technokrata jellegű, de részben saját hibái, részben pártja egy részének ellenállása miatt az ő kísérlete elbukott.

Puszta technokrata magatartással nem vádolható a Fidesz: e változásokkal egy igen ambiciózus célt, egy új Magyarország képét vetíti elénk, mivel megítélése szerint az 1989-90-es rendszer korhadtsága és életképtelensége bebizonyosodott, amit különösen aláhúzott a szocialisták kormányzási inkompetenciája. Ráadásul a már említett társadalmi-gazdasági változások, amelyeknek eddigi legnagyobb nyertesének a felső-középosztály bizonyult, összekapcsolódik a Fidesz-KDNP erőteljes ideológiai nyomulásával, amelynek segítségével a magyar társadalom norma- és szokásrendszerét is alakítani kívánja. Utóbbi azonban legalább annyira problematikus lehet, mint egy-egy népszerűtlen megtakarítás: a magyar lakosság eredendően individualista hajlamú, kevésbé szereti, ha a mindennapi életében korlátozni kívánják. Nem véletlenül fújt visszavonulót Orbán a vasárnapi nyitva tartás ügyében, és kért önmérsékletet az abortusz szabályozása kapcsán is. Emellett látni kell, hogy a társadalmi mentalitás átszabása igen hosszadalmas, lassú (azaz több ciklust igénylő), és nem feltétlenül látványos folyamat.

Izgalmas kérdés, hogy az ország kormánya, illetve a Fidesz által kezdeményezett újjászervezését blokkolni fogja-e a lakosság, vagy alapvetően eltűri azokat a reformokat (köztük a megszorításokat) a Fidesztől, amelyeket a baloldaltól nem igazán tudott elfogadni. Nem tudta többek között azért sem, mert a baloldalhoz mindenütt Európában egy a szolidaritásra, igazságosságra, a jólétet növelő ideológiát társítanak, s az ezzel ellentétben álló tettek alaposan megapasztják az ilyen helyzetbe kerülő szocialista-szociáldemokrata kormánypártok népszerűségét. A konzervatívokhoz, vagy a jobboldalhoz kevésbé kapcsolják ezeket az eszméket (a konzervatívok mindig is szkeptikusan viszonyultak az emberi egyenlőség ideájához), így kevésbé meglepő, ha ők a költségek lefaragására törekszenek, ahogyan a Cameron- vagy Orbán-kormány teszi. Ám mindkét kormány egyértelmű víziót is kínál a választópolgároknak.

A reformok technikai megvalósítása

Már a vízió megalkotása sem egy egyszerű tevékenység, de az országot alapjaiban átalakító politika szinte gigászi erőfeszítéseket követel meg. A kormány nagyon sok fronton dolgozik az ország átalakításán: a közjogi reform az új alkotmánnyal még egyáltalán nem ért végét, elkezdődött a sarkalatos törvények vitája, amelyek nyomán számos közigazgatási szerv hatásköréhez, szervezeti rendjéhez kell majd még hozzányúlni. Ezzel párhuzamosan folyik a gazdaság és a társadalom megannyi területének a megváltoztatása.

Egy ennyire átfogó politika hatékony megvalósítása igen jól működő és koordinált kormányzatot, felkészült szakembergárdát, átgondoltságot és kompromisszumkészséget feltételez – egyszerre.

A reformok végrehatóinak jól kell ismerniük a hozzá tartozó szakpolitikát, annak anyagi viszonyait (mekkora költségvetés áll rendelkezésre), a szabályozandó területet (megfelelő diagnózis felállítása), tudni kell, milyen érdekcsoportokat, hogyan érint a változtatás. Ezen a téren van még jócskán javítanivaló. Erre a kormányfő is utalhatott 2011. május 31-i beszédében, amikor is úgy vélte, az elmúlt egy év kormányzati teljesítménye nem elegendő.

A kormánynak sejtenie kell már jó előre, hogy várhatóan mekkora társadalmi ellenállásba ütközik, már csak azért is, mert az elmúlt húsz évben felhalmozódtak az ezzel kapcsolatos tapasztalatok. A legfontosabb ezek közül, hogy az érintettek ellenére, vagy legalábbis jóindulatú semlegessége nélkül aligha lehet jobban működő viszonyokat teremteni. Ha egy szocialista-szabaddemokrata kormányzat idején akartak kórházat bezárni, vagy leépíteni, szinte garantált volt a lakossági tiltakozás, amelyet nem egyszer a helyi Fidesz-szervezetek is támogatásukról biztosítottak. A XXI. század elején, egy újfajta „felvilágosult abszolutizmus” hevében, és az érintettek befolyásos csoportjai ellenében igyekezett a Gyurcsány-kormány belefogni a társadalombiztosítás reformjába, ennek bukása maga után vonta az SZDSZ-szel való koalíció megszűnését is.

A helyzet most annyiban más, hogy a Fidesz-KDNP-nek együtt megvan a kétharmados többsége, ám az egyes szakpolitikákon belül már felsejlenek a kormánypárti frakciókon belüli, vagy azok közötti nézeteltérések (lásd oktatáspolitika). Ebből tehát az következik, hogy a nagy lendület, az eltököltség ellenére sem érdemes megspórolni azt a fáradságot, amelyik a reformok által érintettek meggyőzésébe kerül. Az MSZP-nek kormánypártként komoly politikai kárt okozott ennek elhanyagolása az egészségügyi reform kapcsán, ennek ellenére egyelőre úgy tűnik, a Fidesz-kormány sem tanult ellenfelei hibáiból eleget (egyik kivétel ez alól a Semmelweis-terv újabb változatának kórházvezetőkkel történt előzetes egyeztetése, de az „ördögi” részletek csak most jönnek majd).

A Fidesz a jobboldalra fordulása óta nagy ívű eszmékben gondolkodik (lásd pl. az 1996-os „A polgári Magyarországért” című vitairatot), és reformjait ezeknek rendeli alá. Ennek persze megvan az a kockázata, hogy magasra is srófolja a vele szemben támasztott elvárásokat, amelyeknek a változások végrehajtásának aprómunkája során korántsem tud mindig megfelelni. Ez viszont árt a kormány és a Fidesz népszerűségének. Ezzel együtt is biztos, hogy amennyiben a mostani ellenzéki pártok növelni akarják az esélyüket, akkor nem hagyatkozhatnak a Fidesz alkalmi szakpolitikai bírálatára, a Fidesz víziójával szemben egy ellenvíziót kell szembeállítaniuk, és azt győzelemre kell vinniük.