"...I'm cold as ice

Get out of my way

Just Step aside

Or pay the price

What I want I take

What I don't I break "

(AC/DC: Problem Child)

Problémás, akaratos, dackorszakát élő kormányfő esetén természetesen már nem számít, mit akart anno az alaptörvényben látni, ezért beleíratta ("XII. cikk: Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. (…) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben meghatározott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet"). Nem is az számít már, hogy mit szól az érintett százezer MaNyup-tag, mit szólnak a tüntetők, az EU, az amerikaiak, az ENSZ, a NASA vagy a pszichiátere. Egy dolog számít: elvenni valahonnan, bárhonnan, mert kell a pénz.

Ehhez persze nem elég átlépni a saját alkotmányukon, a saját törvényükön is át kell – mit lépni, keresztül kell gázolni. Az ember voltaképpen nem is érti, hogy maradhatott benne az 1997. évi LXXXII. számú, a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényben az az apróság, hogy "A pénztártag követelése – a tulajdonlás elve szerint – a pénztártag tulajdona, amelyre az e törvényben foglaltak szerint kedvezményezett jelölhető. A pénztártag követeléséért a pénztár, és az e törvényben meghatározott feltételek szerint az Alap tartozik helytállni."

És persze nem véletlenül dobták ki az ablakon a régi Ab-döntéseket, a mostani Ab legfeljebb valami "történeti alkotmányra" hivatkozhat, de arra a 2003-as évi, 867/B/1997 határozatra már nem, amely szerint "a magánnyugdíjpénztárba eszközölt befizetéseire nézve a pénztártag tulajdonjogát alapjogi védelem illeti meg". Alapjogi védelem? Egy olyan országban, ahol ezek a saját törvényeiket a) vagy betartják, vagy nem, b) átírják, c) Ab-elmeszelés után alaptörvénybe foglalják, amit aztán d) figyelmen kívül hagynak.

Hát nem ez a tökéletes bűntény? A kissé kétséges, de legitim választás nyomán kialakult parlamenti kétharmad birtokában olyan törvényt írnak, amilyet csak akarnak, legalizálva mindazt, amit terveznek, sérelmünkre. Sőt, ez már nem is bűntény: ez napi kormányzás.

"Meg kell akadályozni, hogy a magánnyugdíjpénztárak feléljék a nyugdíjasok pénzét" – indokol a nemzetgazdasági miniszter, miközben nincs ember, aki ne tudná, hogy egyrészt a pénztárak pont úgy gazdálkodtak, ahogy azt a törvény nekik előírta (és így is milyen jól teljesítettek), másrészt nem a pénztárak, hanem ezek élték fel a pénzünket, mind a 3 ezer milliárdot, amit a megzsarolt, megfenyegetett emberektől anno elloptak. Mert kellett a pénz, már akkor is.

Mi, pénztárban maradók viszont írásba adtuk, hogy hogyan rendelkezünk a saját pénzünk felett, úgyhogy ez kissé le is egyszerűsíti azt a kérdést, hogyan is nevezzük a jogellenes eltulajdonításnak ezt a módját. "Nyílt színi lopást" emleget a magánnyugdíj-tüntetés szervezője a tévében, de nem jogászként is könnyen megállapíthatjuk, hogy ez így pontatlan.

Ha a Btk. a kormányra is vonatkozna, akkor ez inkább nyíltszíni rablás (365. §), hiszen "Aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy evégből (…) valaki ellen erőszakot, illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz", az "bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő". Sőt, öt évtől tíz évig kéne terjednie a szabadságvesztésnek, mivel a rablást – ha átvitt értelemben is – de "fegyveresen, csoportosan, bűnszövetségben" követték el. A fegyver az államnál van – ilyen szintű erőszakot csak ő tud elkövetni. Csoportosan. Bűnszövetségben.

Ha nem a fegyveres közhatalom zsarolná és kényszerítené őket, akkor a multik és a hipermarketek sem éreznék úgy, hogy folyamatosan lépéseket kell tenniük a velük korábban "stratégiai megállapodásokat" kötő kormányzat felé, teljesen hiába. Vasárnapi nyitva tartás, élelmiszerlánc-felügyeleti díj, egyszeri egészségügyi hozzájárulás, lélegzetvételi különadó – a szervezett őrület nem ismer semmilyen korlátot, a határ a csillagos ég. Érdemes viszont felfigyelni egy érdekes pattern-re: a veszteséges cégeknek el kell bukniuk, tekintet nélkül arra, hogy azért veszteségesek, mert mi a korábbi intézkedéseinkkel azzá tettük őket. Ez a logika köszön vissza a hiperek tervezett bírósági kényszerbezárásától a MaNyupok állami kényszerbezárásáig.

Az államnak egy szabad, demokratikus társadalomban erőszak-monopóliuma van (bár az önvédelem puskaporát mindig tartsuk szárazon – képzavar), amit mi, a nép, azért hagyunk jóvá, hogy megvédjen bennünket a fegyveres törzsi erőszaktól, tulajdonunk ellopásától, és hogy fenntartson egy jogbiztonságot garantáló intézményrendszert, amely nélkül létezni sem tudunk, nem hogy alapjogokat érvényesíteni. Arra tehát sem idén, sem négy éve, sem azelőtt semmilyen felhatalmazást, biankó csekket nem írtunk alá semmilyen kormányzatnak, hogy erőszak-monopóliumát lealázásunkra, megzsarolásunkra és kifosztásunkra használja. Nem akarok tippeket adni, de a következő lépés eszerint a lakosság bankbetétállománya.

Közpénzeink ellenőrzése szempontjából a legalapvetőbb jogunk és kötelességünk megkérdezni: miért van szükségetek ennyi pénzre, és mire mennek el az egyre erőszakosabb formában lenyúlt vagyonok? Egyáltalán nem populizmus vagy demagógia, hanem nagyon is legitim kérdés, hogy pontosan kinek és miért van szüksége százmilliárdos stadionokra? Molra, Rábára, állami agitprop-médiára, KDNP-re, magyar tulajdonú bankra, takarékra, állami közműcégekre? Miért közérdekünk a Századvég vagy a CBA helyzetbe hozása? Ahogy ugye – ezzel nagyon is szoros összefüggésben – az is ránk tartozik, hogyan is zajlott le az elmúlt években némely polgártársunk és családjaik (pl. Orbán Viktor, Rogán Antal, Szentgyörgyvölgyi Péter, Szijjártó Péter, Giró-Szász András, Kósa Lajos) feltűnő gyarapodása. Nem kérdezem, csak állítom.

Az elmúlt hetekben valami tényleg megváltozott, emberek százezrei mozdultak meg a tökéletes bűntényt naponta elkövető kormányzat ellen. De a helyzet az, hogy a demokrácia kevés. Ha nem állunk ki a piacgazdaság szabadsága mellett, akkor hamarosan, a szociális temetés keretében, konkrétan eláshatjuk magunkat.