Pontosan két éve annak, hogy a magyar kormány – a Fidesz által megnyert parlamenti választásokat követő második munkanapján – támadást intézett a Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) magyarországi pályázatainak lebonyolítását végző szervezetek, köztük az Ökotárs ellen. A civilek vegzálása és lejáratása szinte minden szóba jöhető fórumon jól kitervelt forgatókönyv szerint zajlott: Lázár János miniszter és Csepreghy Nándor (akkor még helyettes) államtitkár egymást túllicitálva szapulta a „szélhámos gittegyletet”, s a kissé egyoldalú szócsatába még a kormányfő is bekapcsolódott, amikor 2014-es tusnádfürdői beszédében, majd a parlamentben is zsoldosoknak, „fizetett politikai aktivistáknak” minősítette a független civileket. Az (ellenzéki) politikai pártokhoz való kötődés vádja természetesen rögtön összeomlott, így egymás után állították csatasorba a kormány köldökzsinórján lógó hatóságokat: a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, a rendőrség, az ügyészség és az adóhatóság összehangolt akciót indított az Ökotárs vezette négytagú konzorcium és 58 „norvégos” támogatott szervezet ellen.

Minden eljárás a kormányzati szándékok teljes kudarcával és a jó hírnevünket sértő kijelentések tételes cáfolatával végződött. Bebizonyosodott, hogy az Ökotárs, partnerszervezetei és támogatottjai nem követték el a nekik felrótt szabálytalanságokat az NCTA működtetése során. A négy lebonyolító alapítvány egyévnyi csatározás után megtartotta adószámát, amely a törvényes működéshez elengedhetetlen volt, így folytathatta tovább tevékenységét, a civil szervezetek, helyi közösségek programjainak támogatását. A beígért bocsánatkérés a kormány részéről természetesen elmaradt.

Következetes ellenállás

Mindez persze rég elolvadt tavalyi hó. Mi sem térnénk vissza rá, ha nem lennének mélyreható, az egész civil szektort és a magyar demokráciát érintő következményei. Hiába tiltakoztak ugyanis az ENSZ, az Egyesült Államok és az Európai Unió magas rangú képviselői, írtak alá elítélő nyilatkozatokat civil szervezetek a világ minden tájáról.

A civilellenes kormányzati kampányt csupán egyetlen következetes gesztus állította meg. Norvégia, Izland és Liechtenstein a magyar kormány által kezelt „norvég” programok pénzügyi lebonyolításának 2014. eleji, egyoldalú kiszervezése miatt elzárta a pénzcsapot, és a civil konzorciummal szembeni eljárások leállításáig nem is volt hajlandó újra kinyitni.

Így aztán a magyar állam által szétosztott mintegy 40 milliárd forintos felzárkóztatási forrás befagyasztása az annak alig egytizedét kitevő, mégis a hazai civilek számára a legnagyobb, kormánytól független forrást jelentő Norvég Civil Támogatási Alap pályázatait nem érintette. Azokat ugyanis – mint a program brüsszeli központjának tavaly közzétett, félidős jelentése kiemelte – szabályosan, átláthatóan, sőt példaértékűen működtette az Ökotárs, a Kárpátok, a DemNet és az Autonómia Alapítvány. A norvégok másfél évig kitartottak amellett, hogy a civilek alaptalan zaklatásának leállításáig nem indítják újra a magyar állam által ellenőrzött támogatásokat. A szabadságharcos retorika ellenére a Miniszterelnökség és a norvég fél a végül 2015. november 24-én megkötött megegyezésben rögzítették: békén hagyják a civileket és nem gyakorolnak nyomást a norvég pénzek felhasználására. A magyar civileket nem sikerült a kormánynak „leváltania”.

Ám eközben rengeteg közpénzt sikerült eltapsolni: a Készenléti Rendőrség, a NAV, a KEHI, a bíróságok, az ügyészség, a Miniszterelnökség, az Alkotmánybíróság az ügyre fordított munkaóráinak, eszközeinek sok-sokmilliós költségét mind az adófizetők állták.

De a következmények még súlyosabbak: mivel jól láthatóan a civilek számára elérhető összes pályázati forrást maradéktalan kormányzati befolyás alá akarják vonni, a következő néhány évben egyre nehezebb körülmények várnak a be nem hódoló vagy társadalmilag hasznos tevékenységüket fel nem adó civilekre. A civil fenntarthatóság mutatója már eddig is romló értékeket mutatott: legutóbbi, 2015 nyarán kelt jelentésünkben, az USAID által közzétett szektoranalízis magyarországi fejezetében kimutattuk, hogy a hazai civil nonprofit szervezetek túlélési esélyei soha nem látott mélységbe zuhantak. A 2000-es évek közepén megfigyelhető kiegyenlített teljesítményt (2,6–2,7 pont) követően 2010 után (2,8 pont) kerültek lejtőre, s ma már az igen szomorú 3,4 pontos értéket mutatják az egytől hétig terjedő skálán, ahol a magasabb értékek a gyengébb fejlettségre utalnak. Pénzügyi életképességük, érdekképviseleti súlyuk, társadalmi elismertségük pedig ennél is kedvezőtlenebb.

Szűkülő források, növekvő adminisztrációs terhek, eljelentéktelenedés – ez vár a pótolhatatlan szociális és egészségügyi tevékenységet, jogvédelmet, vagy éppen csak a kormányzati megaberuházások útjában álló fák védelmét magukra vállaló szervezetekre. Ezt pedig sem az Ökotárs, sem a magyar társadalom nem engedheti meg magának.

Úgy érezzük, nem csupán részünk, de komoly felelősségünk is van abban, amit a civilek eddig elértek, és ezeket az értékeket meg kell őriznünk. A „zöldfolyosót”, amelyen velünk és mellettünk a támogatásainkban részesülő, partneri kapcsolatban lévő civil szervezetek ezrei szabadon járhatnak, hogy programjaikat megvalósítsák, nem engedjük át a buldózereknek.

Civil közösségszervezés

Az Ökotárs – elődszervezete ugyanis 1991-ben alakult – éppen idén lesz 25 éves. Fennállásunk alatt komoly és sokféle tapasztalatot szereztünk: közreműködtünk alapítványok, kormányzati és kormányközi szervezetek, a vállalati szféra támogatási programjainak lebonyolításában egyaránt. Civil ismereteket, szervezetépítési, módszertani és pályázati know-how-t, tréningeket, tanulmányutakat, képzéseket kezdeményezünk, finanszírozunk, illetve átadunk ma is azoknak, akik támogatásunkat kérik. Az NCTA-pályázatok lebonyolításában két cikluson keresztül vettünk részt: 2004 és 2009 között a négytagú konzorcium 1,6 milliárd forintot osztott szét 240 pályázó között, a 2009-től 2014-ig terjedő, ám a projektek lezárását tekintve ebben a hónapban végződő ciklusban valamivel több mint 4 milliárd forintot juttattunk a pályázó civileknek: csak az elmúlt három évben 440 darab, százezernyi ember lakókörnyezetére és életkörülményeire kisugárzó kezdeményezés indult el. Munkaerő-piaci esélyegyenlőtlenségek csökkentése, női és gyermekjogok, autisták és Down-kórosok segítése, hagyományos helyi mesterségek tanítása, civil érdekvédelem és a zöldterületek fejlesztése: csak néhány azok közül a kezdeményezések közül, amelyek hozzájárultak a civil Magyarország épüléséhez.

Amíg az ilyen és ehhez hasonló programok tovább folytatódhatnak, addig esély van arra, hogy a leszakadó rétegeket a társadalom többi részétől elválasztó szakadék nem ölt életveszélyes méretet. Hogy nagyobb lesz az esélyegyenlőség, csökken a nemi, etnikai, világnézeti diszkrimináció, és végre-valahára a nyugat-európai életminőség is látótávolságba kerül.

Az Ökotárs épp ezért előretekint, és mindent elkövet, hogy a civil szervezetek egymásra támaszkodó – és hosszabb távon helyi adományozók segítségével fenntartott – hálózata egészségesebbé tegye a társadalom szerkezetét. Ahhoz, hogy a civil szektor szervezetei hatékonyan tudjanak működni, betöltsék társadalmi küldetésüket, szükség van arra, hogy erősen be legyenek ágyazva abba a kisebb-nagyobb közösségbe, ahol működnek; legyenek mögöttük, körülöttük olyan aktív, mozgósítható emberek, akik készek részt venni a közös ügyekért végzett munkában, akár idejükkel, akár fellépésükkel („hangjukkal”), akár pénzükkel.

Ezzel szemben ma Magyarországon sokszor inkább azt tapasztaljuk, hogy a civil szervezeteket emberek hozzáértő és mélyen elkötelezett, de viszonylag szűk csoportja mozgatja. Ugyanakkor maguknak a helyi közösségeknek az összetartása, megtartó ereje is megfogyatkozott, a szervezetek többsége mögül lassan kikopnak az aktív támogatók, s mind a szervezetek, mind az állampolgárok egyre kevesebb szerepet vállalnak közösségeik irányításában. Szükségesnek tartjuk a „társadalmi bázis” újjáépítését, megerősítését és kiszélesítését – ehhez kívánunk a magunk eszközeivel hozzájárulni, hogy olyan életképes kis közösségek alakuljanak a hátrányosabb helyzetű régiókban, amelyek a helyi problémákat felismerve képesek az ott élők igényeire szabott megoldásokat kitalálni és a vállalkozások, helyhatóságok és civil partnerek együttműködésével meg is oldani.

Ezzel a céllal indítottuk el az idei év elején kétéves közösség- és szervezetépítő programunkat, melynek során tíz hátrányos helyzetű térségben hozunk létre vagy fejlesztünk fel – a Civil Kollégiummal együttműködve – a gyökérszintről épülő kis szervezeti egységeket, csoportokat, amelyeknek a koordinátorait, aktivistáit elméleti és gyakorlati képzésben részesítjük, a közösségépítéshez anyagi és szakmai segítséget nyújtunk, a működő egységeket mentoráljuk. Célunk a lokális civil kezdeményezések felpezsdítése és megsokszorozása, az állampolgárok bevonása a helyi problémák feltárásába és megoldásába, új lehetőségek kidolgozásába és megvalósításába. E folyamat során a közösség azonosítja azokat az intézményeket és szereplőket, akik ezeket a megoldásokat lehetővé tudják tenni; célszemélyeket választ, akikkel tárgyalásos úton vagy nyomásgyakorlással, ha szükséges, akár a konfliktus felvállalásával eljuthat a kijelölt célig.

A helyi problémákra reflektáló programok mellett arra is ösztönözzük e csoportokat, hogy a szomszédos közösségre kisugárzó, együttműködő mikrohálózatot építsenek, azaz – reményeink szerint – hosszabb távon összességében mintegy száz helyi közösség (falu, kisváros) jövőjét érintő döntésekben vegyenek részt aktív szereplőként. A közösségszervezés révén így képessé válhatnak arra, hogy érdemben befolyásolni tudják a helyi, illetve regionális döntéshozatalt és döntéshozókat, és ezzel elérjék, saját kezükbe vegyék a helyi ügyek megoldását. Hiszünk abban, hogy így teremthetünk fenntartható és nem csak egy szűk párt- és gazdasági elit számára otthonos Magyarországot.

Az Ökotárs tehát nem szándékozik megadni magát, és szó nélkül tűrni a civil társadalom leépítését. Ahogy eddig tettük, a jövőben is felvesszük majd a kesztyűt, és részt veszünk az elrozsdásodott demokrácia kijavításában – amíg van még mit javítani.

A szerző az Ökotárs Alapítvány igazgatója