Tetszett a cikk?

Szerbiában ismét, egy év leforgása alatt immár harmadszor tartanak elnökválasztást. Natasa Micsics parlamenti elnök - aki ideiglenesen ellátja a köztársasági elnöki teendőket is - szerdán november 16-ára írta ki az újabb szavazást.

Szerbiában tavaly szeptemberben-októberben tartottak két elnökválasztási fordulót, illetve december 8-án került sor a megismételt választásra, amely ugyancsak érvénytelen volt az alacsony részvétel miatt. A voksok tekintetében mindhárom alkalommal Vojiszlav Kostunica akkori jugoszláv államfő toronymagasan megelőzte vetélytársait. Micsics asszony februárban közölte, hogy az új alkotmány elfogadása után, de legkésőbb az őszi parlamenti ülésszak kezdetéig ismét kiírja az elnökválasztást.
Szerdai döntésével Micsics tulajdonképpen betartotta februári ígéretét: noha az új alkotmány elfogadására szabott féléves határidő már letelt, s az új alaptörvény még körvonalakban sincs készen, októberben kezdetét veszi a parlament plenáris ülésszaka. Micsics szerint ha nem is sikerült megalkotni az új alkotmányt, legalább megválasztott elnöke legyen az országnak, aki tekintélyét latba vetve mindenkinél jobban hozzájárulhat ehhez.
Belgrádi sajtóértesülések szerint a DOS elnökjelöltje valószínűleg Dragoljub Micsunovics szerbia-montenegrói parlamenti elnök lesz. Megjegyzendő, hogy a kormányzó koalíció több pártja - közöttük a Kasza József vezette Vajdasági Magyar Szövetség - is értelmetlennek tartja az újabb elnökválasztást, azzal érvelve, hogy a régi választójogi törvény szerint megtartandó újabb szavazás ismét kudarcra van ítélve, a jogszabály ugyanis ötven százalékos részvételi arányhoz köti a választás első fordulójának érvényességét.
Az ellenzéki pártok többsége szükségtelennek, egyesek pedig egyenesen károsnak tartja a választások újbóli kiírását. Álláspontjuk szerint az ország mély politikai válságban van, ezért az elnökválasztást megelőzően rendkívüli parlamenti választás kell tartani, s el kell fogadni az új alkotmányt, amely már arról rendelkezne, hogy a köztársasági elnököt a parlament választja meg. (MTI)

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Megállította az olasz jobboldal a gendertörvényt

Megállította az olasz jobboldal a gendertörvényt

A csokosoknak illetékmentes lesz a lakásvásárlás

A csokosoknak illetékmentes lesz a lakásvásárlás

Még az F1-es csapattárs Giovinazzit is megviselte, amikor Raikkönnen elvitte egy körre - videó

Még az F1-es csapattárs Giovinazzit is megviselte, amikor Raikkönnen elvitte egy körre - videó