Az ukrán vezérkari tiszt állítólag részben felelőség terhelte a több napig tartó dél-ukrajnai robbanássorozatért.

A Szivodnya című kijevi lap pénteki közlése szerint Olekszandr Szudakov ezredes – aki a védelmi minisztérium logisztikai főosztályát vezette és hatáskörébe tartozott a hatalmas melitopoli lőszerraktár-telep – még szerdán ugrott ki Kijevben egy lakóház tizedik emeletéről és halt szörnyet.



A kijevi védelmi minisztérium szóvivője, Kosztyantin Hivrenko pénteken a sajtónak nyilatkozva nem cáfolta, hogy az ezredes öngyilkos lett, de azt igen, hogy bármiféle felelősség terhelte volna azért, hogy több napig tartó robbanássorozat helyszínévé vált a raktártelep, és az ott tárolt 4800 vagonnyi készletből 900 vagonrakományra való lőszer megsemmisült, veszélyövezetté változtatva egy csaknem négyszáz négyzetkilométeres területet.

(MTI)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Vödörben tartja érmeit Hosszú Katinka

Vödörben tartja érmeit Hosszú Katinka

Több mint 600 millióval kellett megsegíteni a veszprémi kézilabdát

Több mint 600 millióval kellett megsegíteni a veszprémi kézilabdát

Erdogan: Ankara soha nem köt tűzszünetet Szíriában

Erdogan: Ankara soha nem köt tűzszünetet Szíriában

Tarlós nem veszi át a képviselői mandátumát a fővárosban

Tarlós nem veszi át a képviselői mandátumát a fővárosban

"Nem volt biztosítva az állami vagyon védelme" - súlyos ÁSZ-megállapítások az Iparművészeti Múzeum gazdálkodásáról

"Nem volt biztosítva az állami vagyon védelme" - súlyos ÁSZ-megállapítások az Iparművészeti Múzeum gazdálkodásáról

Orbán: Vannak kipcsakok Magyarországon

Orbán: Vannak kipcsakok Magyarországon