Tetszett a cikk?

Visszatéro szívritmuszavarok miatt kórházba vonul a hét végére a brit kormányfő, aki rendkívül nehéz másfél évet tudhat maga mögött.

Kisebb szívsebészeti beavatkozást hajtanak végre Tony Blair brit kormányfőn, akinek az utóbbi hónapokban visszatérő szívritmus-zavarai voltak. A politikus csütörtök este közölte: nem mond le, sőt vállalja a következő kormányzati mandátum teljes kitöltését is, de az azután következőt már nem.



Tony Blair már pénteken kórházba vonul, ahol szívritmus-szabályozót ültetnek be szervezetébe. A BBC tévének adott, csütörtök este sugárzott nyilatkozatában azonban azt mondta: posztján marad, és ha a Munkáspárt megnyeri a következő választásokat, teljesen ki akarja tölteni az új - egymás után a harmadik - kormányzati megbízatását. Ugyanakkor negyedszerre már nem vállalná a megbízatást, mert ezt valószínűleg sem "az ország, sem a családom nem akarná".



Blairről csaknem egy éve derült ki, hogy szívritmus-zavarokkal küszködik. Tavaly októberben chequersi rezidenciájáról sürgősséggel kellett a londoni Hammersmith kórházba szállítani, miután rosszul lett. Az akkori, nem teljes körű nyilvános tájékoztatás szerint Blair "néhány órát" töltött a kórház koronáriás őrzőjében, miután szívritmuszavarok léptek fel nála.



A mostani beavatkozás nem jelent teljes, nyílt szívsebészeti eljárást, nem általános altatásban, hanem helyi érzéstelenítéssel hajtják végre.



Az iraki háború tavaly tavaszi megvívása óta szinte folyamatosan követték egymást a tartós belpolitikai válsággá összemosódó botrányok, mint például David Kelly kormányzati fegyverzetügyi tanácsadó tavaly nyári öngyilkossága.



A kormányt - és a BBC-t is - alapjaiban megrengető ügyben Tony Blairt is kihallgatta a Lord Hutton felsőházi lordbíró vezetésével megalakult független bírói fórum, amelynek idén januárban közzétett jelentése azonban gyakorlatilag tisztázta a kormányt, és szinte minden felelősséget a BBC-re hárított.



Tony Blair megpróbáltatásai ezután a Butler-vizsgálattal folytatódtak, amely azt volt hivatott kideríteni, hogy a kormány miként kezelte az iraki tömegpusztító fegyverekről a háború előtt gyűjtött hírszerzési értesüléseket. Tony Blair még a jelentés közzétételének napján elismerte az alsóházban, hogy az iraki fegyverekről szóló hírszerzési bizonyítékok "nem voltak olyan biztosak és megalapozottak, ahogy annak idején állítottuk".



Blair az azóta is ránehezedo rendkívüli nyomás hatása alatt e megállapítástól eljutott odáig, hogy a Munkáspárt éppen e héten tartott éves kongresszusán már egyértelműen kijelentse: hibásak voltak az iraki tömegpusztító fegyverekről gyűjtött hírszerzési értesülések. Hozzátette: ezzel együtt sem hajlandó elnézést kérni azért, hogy a szövetségesek eltávolították a hatalomból Szaddám Huszein volt iraki elnököt, mert "a világ ezzel jobb hely lett".
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!