A krími partok védelmére korlátozódott a fekete-tengeri orosz flotta tevékenysége
A brit védelmi minisztérium szakértői szerint az orosz flotta visszaszorulása nagyban alááshatja Moszkva egész inváziós stratégiáját.
A brit védelmi minisztérium szakértői szerint az orosz flotta visszaszorulása nagyban alááshatja Moszkva egész inváziós stratégiáját.
hvg.hu
Bár a 85 éves olasz milliárdos, ingatlanmágnás, médiaguru és háromszoros miniszterelnök fénye némiképp megkopott az utóbbi időben, nem utolsó sorban egy négyéves, közhivataloktól való eltiltás miatt, ami egy adócsalási ügyének volt a következménye, ám most úgy tűnik, hogy Silvio Berlusconi a szeptember 25-re esedékes olaszországi választások királycsinálójaként tündökölhet.
hvg.hu
Összefoglalónk a nap fontosabb történéseiről.
hvg.hu
Oroszország uniós szomszédai egymás után követelik az orosz turisták kitiltását az EU-ból. Utánanéztünk, mekkora erre az esély, milyen hatással lehet egy ilyen, az ukrán háborúra adandó erős politikai lépés, amely ellen vannak súlyos ellenérvek is.
Folk György (EUrologus)
A baleset következtében két jármű a Gudbrandsdalenben folyóba zuhant.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Egy euroszkeptikus és részben kommunista pártszövetség színeiben jelölteti magát az olasz szenátusba az 1950-60-as évek egyik legragyogóbb filmcsillaga a szeptember 25-i választáson.
hvg.hu
Egyik beszorult bányászt sem találták meg eddig, nem is adtak magukról még életjelet.
hvg.hu
Mindezt egy hatéves kisfiú miatt, aki kontaktszemélynek számított.
hvg.hu
A zsoldoscég Popásznában állította fel a műveleti központját ,és állítólag egy orosz propagandista óvatlansága miatt tudták bemérni az épületet az ukránok.
hvg.hu
A szakadár állam vezetője, Gyenisz Pusilin szerint népszavazást tartanak a Moszkvához való csatlakozás kérdésében, amint az „állam” területe felszabadul.
hvg.hu
A csendes-óceáni szigetcsoporton élők teljesen elszigetelték magukat a világtól a koronavírus berobbanása után, de úgy fest, ők sem ússzák meg teljesen.
hvg.hu
A három sérült egyike megtagadta az ellátást.
hvg.hu
A szakadár állam vezetője szerint a terület teljes felszabadulását követően kimondhatják az Oroszországhoz való csatlakozást, egy orosz újságíró figyelmetlensége miatt találhatott rá az ukrán tüzérség a Wagner-csoport popásznai főhadiszállására.
hvg.hu
A két ország az észak-koreai média szerint egyre szorosabbra fűzné kapcsolatait.
hvg.hu
A volt amerikai elnök szerint olyan iratokat is magukkal vittek a nyomozók, amelyek ügyvédi titoktartás körébe tartoznak.
MTI
Az Európai Külügyi Szolgálat honlapján jelent meg a nyilatkozat, a
hvg.hu
A tapasztalt pilóta nem élte túl a balesetet.
hvg.hu
Újabb amerikai kongresszusi delegáció utazott Tajvan fővárosába vasárnap, ami bő egy héten belül a második hivatalos és előre be nem jelentett amerikai látogatás a szigetre.
MTI
Három hónapra bezárták egy német város összes macskáját egy veszélyeztetett pacsirtafaj miatt.
hvg.hu