Az USA egy meggyengült Oroszországot szeretne látni
Az amerikai védelmi miniszter szerint az oroszok már így is sokat veszítettek, de még nem eleget.
Az amerikai védelmi miniszter szerint az oroszok már így is sokat veszítettek, de még nem eleget.
hvg.hu
A hatóságok szerint nők és gyerekek is életüket vesztették a robbanásban, két embert már köröznek.
MTI
Az evakuálás feltételeként kikötötték, hogy az ukrán csapatoknak ki kell tűzniük a fehér zászlót.
hvg.hu
A Kommuna minden bizonnyal az orosz flotta legrégebbi tagja.
hvg.hu
A brit védelmi minisztérium értesülései szerint az Azovsztal ostroma Mariupolban sok orosz egységet köt le, amelyeket nem lehet máshol bevetni.
hvg.hu
A szavazatok 90 százalékos feldolgozottságánál is egyértelműen vezet a Robert Golob vezette, újonnan alapított balközép Szabadság Mozgalom.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Olekszandr Vilkul, a település katonai vezetője elmondta, hogy megerősítik a védelmet a térségben.
hvg.hu
Antony Blinken külügyminiszter és Lloyd Austin védelmi miniszter Kijevbe látogatott, ami miatt Oroszország jegyzékben tiltakozott. Egy 110 éves mentőhajóval próbálják az oroszok felszínre hozni a Moszkvát, Magyarországra vasárnap pedig több mint hétezer menekült érkezett. Kövesse percről percre tudósításunkat a háborúról.
hvg.hu
Az oroszországi város több kerületében is felcsaptak a lángok, a tűz okai egyelőre tisztázatlanok.
hvg.hu
A külügy-és a védelmi miniszter lettek az első ismert magas rangú amerikai vezetők, akik a háború kitörése óta Ukrajnába látogattak.
hvg.hu
Nem sikerült tűzszünetről tárgyalni, így humanitárius folyosót sem lehet nyitni Mariupolból, ahol továbbra is több száz civil tartózkodik.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Naftali Bennett izraeli miniszterelnök hívta meg az amerikai elnököt.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az exit pollok alapján az ellenzék nyerte a szlovén parlamenti választást.
hvg.hu
Az államfő újabb öt évre kapott bizalmat, hogy folytassa Európa-párti programját.
hvg.hu
Ukrán becslések szerint mintegy kétezer katona és ezer civil húzhatta meg magát az acélmű területén és az alatta húzódó alagútrendszerben.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az orosz hatóságok mindent megtesznek, hogy csírájában fojtsák el az Ukrajna melletti szolidaritási gesztusokat. Folyamatosak a rendőrségi vegzálások, kihallgatások és őrizetbe vételek. Bátor kazanyi aktivisták arról mesélnek, hogyan próbálnak kiállni mégis a béke mellett, és milyen következményekkel jár ez számukra. A Deutsche Welle munkatársai Tatárföldről jelentik.
Deutsche Welle
Kilencven százalék fölötti az oltottság. A beltéri maszk maradhat.
MTI
Több száz erődítmény is romba dőlt szerintük. Viszont ezt az adatot is érdemes fenntartásokkal kezelni.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A nehéz szállítógépek már a frissen bejelentett haderőfejlesztés részeként érkeznek.
MTI
A támadó egy apácát is megsebesített. Valószínűleg elmebeteg.
MTI