A Szovjetunió hatalmas, erős és sikeres ország volt, amely a második világháborúban aratott győzelem révén vált világhatalommá. Oroszország a Szovjetunió örököse, ha összefogunk és bízunk magunkban, fényes jövő vár ránk - ez a fő üzenete a náci Németország kapitulációjának 60. évfordulója alkalmából rendezendő moszkvai megemlékezéseknek. A birodalom 13 évvel ezelőtti széthullása, az azt követő évek válságai - az 1998-as gazdasági összeomlás, a rablóprivatizáció és a sikeresnek aligha mondható csecsenföldi háborúk - során megkopott derűlátás helyreállításához kiváló alkalmat adnak a győzelemnapi ünnepségek, és a Kreml a jelek szerint azt sem igazán bánja, ha a nagyság szinonimájaként kezelt Szovjetunió iránti nosztalgia erősödésével nő azok száma is, akik az egykori szovjet diktátort, Sztálint is rehabilitálnák.

Propagandahagyományok © AP

A nagyszabásúra tervezett ünnepség - ahová 54 állam- és kormányfő hivatalos - nem teljesen a Kreml elképzelései szerint alakul. Sorra jelentik be távolmaradásukat a meghívottak, főleg az egykori szovjet tagköztársaságok vezetői - méghozzá meglehetősen demonstratívan. Arnold Rüütel észt és Valdas Adamkus litván elnök azzal indokolta döntését, a balti államok megemlékezésre méltónak tartják ugyan, hogy a Szovjetunió 1945-ben megszabadította Európát a fasizmustól, ám úgy vélik, számukra a második világháború vége annak a megszállásnak a folytatódását jelentette, amely a Baltikum 1940-es szovjet bekebelezésével kezdődött. A bojkotthoz csatlakozott Ukrajna és Moldova első embere, Viktor Juscsenko és Vladimir Voronin is, s nem utazik Moszkvába Mihail Szaakasvili grúz elnök sem. A május 5-ei választásokra hivatkozva marad otthon Tony Blair brit kormányfő, s lebegteti részvételét Koizumi Junicsiro japán miniszterelnök is. A másik győztes nagyhatalom, az Egyesült Államok elnöke, George W. Bush részt vesz ugyan a moszkvai megemlékezésen, ám előtte Rigában találkozik a bojkott mellett döntött balti államfőkkel, majd Oroszországból távozva a másik otthon maradót, Szaakasvilit keresi fel.

"Történelmi bűntudatot érez az Egyesült Államok a balti országok második világháború utáni sorsa miatt" - mondta a HVG-nek Helmut Sonnenfeldt valamikori amerikai külügyminiszter-helyettes, a kelet-európai szocialista országokat szovjet befolyási övezetnek minősítő s így szabadságharcuk katonai támogatásáról lemondó, 1976-ban született Sonnenfeldt-doktrína atyja. A veterán külpolitikus úgy véli, Bush e heti lettországi találkozója a három balti állam vezetőivel jelzi: az USA, amely formálisan soha nem ismerte el a Baltikum bekebelezését a Szovjetunió által, de nem is tett ellene semmit, immár különleges kapcsolatot ápol ezekkel az országokkal. Sonnenfeldt szerint az USA-nak nem kell megaláznia Oroszországot, mert "autoriter vezetők megalázása sok bajt okozhat, fölöslegesen", de az amerikai elnök mostani rigai és tbiliszi vizitje nem tekinthető ilyennek. "Putyin önkényesen rendezi meg a 60. évfordulós ünnepséget, a nyugati vezetők úgy döntöttek, hogy a békesség kedvéért elmennek, de azért nem kell Moszkva minden érzékenységére tekintettel lenni - mondta, majd hozzátette: - már csak azért sem, mert Oroszország szerepzavarral küszködik, lélektanilag még nem tudott beilleszkedni új szomszédai közé. Nagyhatalomnak tekinti magát, pedig valójában csak egy nagy ország, amely sok nukleáris fegyverrel rendelkezik."

Hasonló alapállásból közelítette meg Oroszország szerepét az egykori szovjetológus, Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter is a Bush-vizitet előkészítő moszkvai útján, amikor lépten-nyomon elmondta, mit kell tennie Oroszországnak, hogy "vezető hatalommá váljon" a 21. században. "Condi Rice beszámolt nekem Vlagyimirral folytatott, nagyon kitűnő beszélgetéséről, a demokrácia lényegéről, a felelős kormány szükségességéről, és arról, milyen fontos meghallgatni az embereket" - idézte fel a történteket Bush elnök múlt heti sajtótájékoztatóján. Moszkvában viszont inkább leckéztetésnek értékelték Rice megnyilvánulásait. A külügyminiszter előbb túlzottnak nevezte a Putyin kezében összpontosuló hatalmat, majd közölte: az orosz elektronikus médiában nem érvényesül a sajtószabadság. Az amerikai politikus egyben közvetve megerősítette, az USA nem fogadja el, hogy Moszkva orosz befolyási övezetként tekintsen a Független Államok Közössége (FÁK) tagországaira: Rice az utolsó európai diktatúrának nevezte az Oroszországgal hivatalosan szövetségi viszonyban lévő Belaruszt, és egy félbehagyott mondatában gyakorlatilag elismerte, hogy Washington komoly támogatást nyújt a belorusz ellenzéki erőknek.

Nem csak az USA oktatja ki Oroszországot: Günter Verheugen, az Európai Bizottság alelnöke, egykori bővítési biztos hétfőn Tallinnban felszólította Moszkvát, ismerje el, hogy a Szovjetunió a második világháború végén törvénytelenül szállta meg a balti államokat. A beismerés az EU és Oroszország közötti jószomszédi kapcsolat előfeltétele - fogalmazott Verheugen. Moszkva azonban erre ugyanúgy nem hajlandó, mint arra, hogy utólag elítélje a Lengyelországot felosztó 1939-es Molotov-Ribbentrop-paktumot. A Kreml történelemhamisítással vádol minden olyan történészt és politikust, aki kiejti a "megszállás" szót, míg Vlagyimir Putyin elnök áprilisban olyan szerződésnek minősítette a szovjet-német paktumot, amelyre mindenképpen szükség volt a Szovjetunió biztonságának szavatolása érdekében.

Keressük a szót

Tizenöt éve minden tavasszal kiújul a vita arról, felszabadulás vagy megszállás történt-e 1945 első hónapjaiban Magyarországon. Azt, hogy probléma van a felszabadulás fogalmával, már az utolsó pártállami kormány is megérezte, hiszen törölte az ünnepek sorából április 4-ét, amelyet addig az ország felszabadulásának ünnepeként tartottak számon. A fogalmak körüli disputa megindulása 1990 után arra utal, hogy a felszabadulás hatvan éve kialakított teóriáját nem sikerült általánosan elfogadtatni. Részletek

Az orosz külpolitika azért igyekszik menteni a menthetőt. Miután úgy tűnik, hogy a Szovjetunió örökébe lépett laza államszövetség, a FÁK képtelennek bizonyult a volt szovjet tagköztársaságok egy akolban tartására, Moszkva az orosz gazdasági jelenlét fokozásával próbálja megtartani azokban szerzett pozícióit. Ukrajna és Grúzia "elvesztése" után várhatóan a Kreml is feladja a FÁK-tervet, és inkább kétoldalú egyezmények révén igyekszik szavatolni gazdasági és biztonságpolitikai befolyását. Egyes populista és szélsőséges csoportosulások e téren sem buzdítanak önmérsékletre, és az olajfegyver bevetését szorgalmazzák a renitens szomszédok ellen.

A szovjet mitológia korszerűsítése és a mai Oroszország érdekeihez idomítása azonban kétes eredményekkel jár. Ahogy utólag szépül a múlt, úgy szaporodnak a Sztálinra utaló emlékek. A győzelem napján leplezik le az egykori Sztálingrádban - a mai Volgográdban - a Winston Churchill brit miniszterelnököt, Franklin D. Roosevelt amerikai elnököt és Sztálint ábrázoló szobrot. A számtalan moszkvai köztéri szobrot, köztük a Nagy Pétert ábrázoló alkotást jegyző Zurab Cereteli által készített kompozíció a legjobb propagandahagyományokat követi: a főalak egyértelműen Sztálin, akire Churchill és Roosevelt élénk figyelemmel tekint. Egy másik orosz városban, Krasznojarszkban is lesz hamarosan Sztálin-mellszobor.

Az orosz politikusok sem határolják el magukat a megbocsátás szellemétől; a legerősebb ellenzéki szervezet, a kommunista párt évek óta szorgalmazza, hogy Volgográdnak adják vissza a Sztálingrád nevet. "Egyre több kommunista fordul hozzánk, azt kérve, vonjuk vissza a sztálini személyi kultuszt elítélő párthatározatokat. Erre azonban nincs szükség, a hatalmas Sztálinnak nincs szüksége rehabilitációra" - mondta a volt szovjet tagköztársaságok kommunista pártjainak áprilisi moszkvai konferenciáján Gennagyij Zjuganov, az Orosz Föderáció Kommunista Pártjának elnöke.

Az ünnepségsorozatot már-már tragikomikus ötletek is kísérik. Az urali Jekatyerinburg cirkuszában például május 2-a és 10-e között német egyenruhába öltöztetett majmokat győznek le szovjet katonák. A tévécsatornákon - köztük az orosz hadsereg két hónapja működő adóján, a Zvezdán - egymást követik a szovjet időkben készült filmek, amelyek a múltról csak nagyon keveset tudó fiatalabb generációknak azt sugallják: a birodalom széthullása előtt minden a legnagyobb rendben volt.

Hasonló a helyzet a tankönyvekkel is: miután Putyin elnök két évvel ezelőtt figyelmeztette a tankönyvírókat, hogy a történelemórákon a diákokat meg kell tanítaniuk büszkének lenni, kikerültek a forgalomból azok a tankönyvek, amelyek szerint Sztálin több hibát is elkövetett a második világháború során. Megmaradtak viszont azok a kötetek, melyek szerint a Szovjetunió sohasem igyekezett más országok rovására szavatolni saját biztonságát, illetve amelyek egyértelműen felszabadításnak tekintik a balti államok szovjet kézre kerítését. "Az orosz nemzet azzal a különleges tehetséggel bír, hogy legjobb tulajdonságai a szélsőséges helyzetekben nyilvánulnak meg" - áll a mának szóló üzenet az egyik második világháborúval foglalkozó tankönyvben.

NÉMETH ANDRÁS / MOSZKVA

RÉTI PÁL / WASHINGTON