szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Minden korábbinál határozottabban utasította vissza csütörtökön az 1945-ös Waffen-SS tagsága miatt személyét ért bírálatokat Günter Grass világhírű német író.

Az irodalmi Nobel-díjas Grass a hét végén ismerte be először, hogy a második világháború utolsó hónapjaiban a náci párt fegyveres alakulatának a tagja volt. Az író a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapnak nyilatkozott erről, megelőzve az éppen most, előrehozva kiadott önéletrajzi naplójában megjelent részletes beismerést.

Az ARD televíziónak adott esti, de már órákkal korábban kiszivárogtatott interjújában Günter Grass, akit az elmúlt napokban számos pályatárs és politikus élesen bírált elsősorban a több évtizedes hallgatás miatt, hangsúlyozta, hogy Waffen-SS tagsága alatt semmifajta bűncselekményt nem követett el. "Behívót kaptam a Waffen-SS-be, de semmifajta bűncselekményt nem követtem el, ugyanakkor mindig is éreztem azt az igényt, hogy minderről egyszer szélesebb összefüggésekben beszámoljak" – fogalmazott az író, aki az elmúlt évtizedekben szinte minden művében a múlttal való szembenézést sürgette s elítélte a háborút és a totalitárius rendszereket.

Grass úgy vélte, hogy most érkezett el az idő arra, hogy mindezt végre kiadja magából, s ezért írta meg A hagyma hámozása című önéletrajzi naplóját, amit a göttingeni Steidl kiadó a tervezett szeptember 1-jei időpont helyett a hatalmas érdeklődésre való tekintettel már most szerdán megjelentetett. Az első nyomást, azaz 150 ezer példányt értesülések szerint csütörtök kora délelőttig valósággal szétkapkodtak, s további 100 ezer példány már nyomás alatt van.

Az interjúban Grass annak a nézetnek adott hangot, hogy amit íróként és emberként tett, teljes mértékben ellensúlyozza azt, amit most a náci idők idején történtek miatt felrónak neki. Úgy vélekedett, hogy - politikai nézeteinek hitelességét semmilyen kár nem érte, s nyomatékosan hangsúlyozta: íróként és állampolgárként a jövőben is hallatni kívánja szavát. Kijelentette viszont: felkészült arra, hogy az ellene irányuló támadások még jó ideig folytatódni fognak.

Nem csak a támadások folytatódnak, de az író melletti rokonszenv-nyilatkozatok is. Ezek sorában a legújabb az ugyancsak nemzetközileg ismert német filmrendezőé, Volker Schlöndorffé, aki a Der Tagesspiegel című lapban csütörtökön megjelentetett, Grasshoz intézett nyílt levelében védelmébe veszi az írót. Schlöndorff, aki egyebek között A bádogdob - Oscar díjjal kitüntetett - megfilmesített változatát rendezte, egy baráthoz intézett, rendkívül személyes hangú levelében úgy vélekedett: Grass egész életművét csakis a számára egyetlen szent törvénynek, a művészet törvényének vetette alá. S ha most egy életen át tartó munkával felépített nyilvános szobor leomlik, arról az író egyáltalán nem tehet - vélekedett a Potsdamban élő rendező.

Védelmébe vette Günter Grasst egy másik neves pályatárs, az író Martin Walser is, aki televíziós nyilatkozatában azt hangoztatta: az országban olyan légkör uralkodik, ami nem teszi lehetővé, hogy magunkkal nyíltan elszámoljunk és feszültség nélkül beszéljünk arról, ami valamelyikünkkel történik, mégpedig a rágalmazások és a villámgyors gyanúsítgatások légköre.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Vélemény

Grass és Szabó István, fekete ing és ügynökkarton

Günther Grass közvéleményt sokkoló önvallomása múltjának eltitkolt szegletéről kínálja az alkalmat bizonyos hazai történésekkel való összevetésre. Grass a fekete egyenruhát húzta magára, Szabó pedig jelentéseket írt osztálytársairól, barátairól. Ám mindketten jól jönnek ki a botrányból. Szabó István jottányival se lett ügynökmúltja okán népszerűtlenebb, sőt. Grass életrajzi kötete szempontjából pedig promóciónak sem utolsó ez a váratlanul jött őszinteségi roham.

MTI Kult

Óriási vihart kavart Günter Grass beismerése

Nem csitultak a hullámok hétfőre sem az irodalmi Nobel-díjas, világhírű német író, Günter Grass azon beismerése kapcsán, hogy tizenhét évesen az egykori hírhedt náci párt fegyveres alakulatának, a Waffen SS-nek a tagja volt.