A bevándorlók integrálása szempontjából példaértékkel bíró, a zavargásoktól tavaly megkímélt Marseille-t is elérték már a külvárosi problémák. A fiatalokat mozgósító és lefoglaló egyesületek munkája, valamint a keveredést támogató várospolitika a tengerparti városban eddig sikeresnek bizonyult, de a városközpontban egyre megfizethetetlenebb ingatlanárak ott is lassan a külvárosokba szorítják a szegényebb rétegeket. A másik tény, hogy az egy átlagos éjszakán ötven-hatvan autó elégéshez évtizedek óta hozzászokott Franciaországban a személyi sérülésekkel járó tömegközlekedési autóbuszok felgyújtása, és mindenekelőtt a rendőrök szervezett megtámadása vált a külvárosi bandák egyre erőszakosabb céljává.

Rendőrök kontra alvilág

A külvárosi zavargások óta elsősorban az állam és a közszféra jelképének számító rendfenntartó erők elleni támadások száma szaporodott meg Franciaországban, ahol jelenleg naponta 14 rendőr sérül meg összecsapásokban. A rendőröket nemcsak szemtől szembe, de tetőről és ablakokból is támadják cserepekkel, fémrudakkal, utcakövekkel. Egyes külvárosi negyedeket a rendőrök és a suhancok közti állandó csetepaté jellemez éjszakánként.

Külvárosi buszmegálló © hvg.hu

A rendőrség szerint mindez a feketegazdaság elleni küzdelem terméke: a támadók a kábítószer- és fegyverkereskedelmet, valamint területüket védik. A rendőröknek egyetlen "fegyverük" van: a naponta többször ismétlődő utcai igazoltatás és motozás, amelyet minden "gyanús" fiatal ellen alkalmaznak. Ezt viszont az elővárosok fiatal lakói a gimnazistáktól a munkanélkülieken át a vállalkozókig egyszerű zaklatásként élik meg. Egy fekete bőrű vagy arab, izmosabb kamaszt naponta akár hatszor is igazoltatnak járőröző rendőrök, akik egymás előtt akarják szakértelmüket bizonyítani. Külön gond ugyanis, hogy a külvárosokban fiatal és tapasztalatlan rendőrök teljesítenek szolgálatot, akik pár év múlva át is kérik magukat biztonságosabb területekre.

A rendőri professzionalitás hiányát tükrözik azok a tv-tudósítások is, amelyek szerint egy-egy összecsapás után a rendőrség - feltehetően a politikai vezetők által - odaküldött kamerák kereszttüzében tör be hajnalban gyereksírástól hangos lakótelepi lakásokba gyanúsítottak keresve, "elfelejtve" előzetesen értesíteni a látványos akcióról a közvetítőként fontos szerepet betöltő helyi egyesületeket és polgármestereket. Az elmúlt egy évben a rendőrség egyre inkább hitelét vesztette a francia külvárosokban, ahol az ártatlan lakosok ma már úgy vélik, hogy az agresszívan fellépő és provokáló rendőrök legalább annyira felelősek a garázda akciókért, mint az egyre nagyobb félelmet keltő, sokak szerint ölni is kész bandák.

Gettósodás, mélyülő különbségek

A franciák nagy többsége kizárólag a médián keresztül, nem saját környezetében éli meg a zavargásokat, mivel a külvárosok igazán veszélyesnek számító lakótelepein öt százalékuk, azaz 3 millióan élnek (közülük másfél millióan Párizs környékén). Számukra az állam egyszerűen képtelen a munkavállalás lehetőségeit biztosítani. De ahol a lehetőségek mégis adottak, a potenciális munkavállalók nagy része képtelen azt kihasználni, ami a magára oly büszke francia köztársasági iskolarendszer kudarcát tükrözi. A Párizs környéki gettósodott lakótelepek lakosságának fele 25 év alatti, az őket érintő munkanélküliség 32 százalékos, de egyes negyedekben eléri az ötven százalékot. Ezek a fiatalok teljesen kiestek a gazdasági vérkeringésből és a társadalmi beilleszkedésből.

Helyszínen a hvg.hu

Egy éve, a zavargások idején a hvg.hu riporterei a párizsi külvárosokban jártaj. Riport.

A francia köztársasági elv azt hirdeti: a gyermekekkel való egyforma bánásmód az iskolában származástól és vallástól függetlenül megteremti az esélyegyenlőséget. Ám a valóságban a gyerekek nem egyforma családokból, eltérő háttérrel érkeznek az iskolába, amely a kezdeti egyenlőtlenségeket nem megszünteti, hanem elmélyíti, hozzájárulva az elitista társadalom újratermeléséhez.

A külvárosi erőszak szempontjából legveszélyesebbnek számító Seine-Saint-Denis 2004-ben első helyen állt a Párizs környéki munkahelyteremtő megyék listáján: 1995 és 2000 között állami támogatással 15 ezer új állást kínáltak az idetelepült cégek. A gazdasági fejlődés ellenére a 9 százalékos országos átlaggal szemben itt 25 százalékos a munkanélküliség. A cégek valójában az olcsó bérleti díjak miatt települtek ide, de alkalmazottaikat nem a helyiek közül választották ki. Dolgozóik viszont gyakran hoznak létre a bevándorlók lakta lakótelepektől elkülönülve saját kertvárosokat a külvárosok peremén.

Eközben az ott élő, elsősorban bevándorló családok nagy része a hivatalos szegénységi küszöb alatt tengődik. Párizs környékén ez az arány 18 százalékos. A másfél millióból 284 ezren kapnak rendszeresen szociális támogatást, tavaly összesen másfél milliárd euró értékben. Köztük az AIDS miatti halálozási arány két és félszer, a gyermekhalandóság 22 százalékkal magasabb, mint az országos átlag. A háztartások fele jövedelem híján nem fizet adót. Mára jobb- és baloldalon elfogadott lett Franciaországban, hogy nem a gazdaság számára szükséges bevándorlás, hanem annak politikai kezelése okolható a külvárosokban kialakult társadalmi problémákért. Ugyanakkor egyre többen teszik felelőssé az erőszak erősödéséért az iszlám radikalizmust. Pedig rendőrök és szociológusok egyetértenek abban, hogy a bevándorlók 95 százaléka az őslakos franciákkal teljesen hasonlóan gondolkodik a vallásról, s

békében szeretne élni; csak öt százalékuk tekinthető nyitottnak a fanatizmusra. A radikális iszlámnak semmi köze nincs a zavargásokhoz, és nem oka, hanem egyik következménye a peremkerületekben tapasztalható társadalmi gondoknak.

© AP

A fő probléma, hogy a külvárosoknak semmilyen politikai képviseletük nincsen. A radikalizálódó kamaszok magatartását szociológusok a társadalmi elismerés vágyaként értelmezik, amelyre a kontrázó válasz a társadalom részéről legtöbbször az, hogy a muzulmánok nem tudnak, vagy nem akarnak integrálódni. Ugyanakkor külvárosi lakcímről érkező pályázatot válaszra sem méltatnak a francia cégek. A bevándorlók francia állampolgárságú leszármazottai nevük, vallásuk és bőrük színe miatt naponta kénytelenek szembesülni másságukkal akkor is, ha ők maguk ezt nem kívánják hangsúlyozni. Az ilyen kirekesztés ezért a vallási fanatizmus mellett gyakran tereli ezeket a fiatalokat az erőszakos bűnözés felé.

A Párizs melletti, országos hírű kutatókat foglalkoztató Avicenne Kórházban a betegek kétharmada külföldi származású: a páciensek összesen 56 nyelvet beszélnek. Itt kezelik Franciaországban a legtöbb tüdőbajost, olyan eseteket is, amelyekre a XIX. század közepe óta nem volt példa. Az elhízás már a franciák 12 százalékát is érinti, a főváros környéki külvárosok lakosainak viszont már egyötöde, elsősorban a lányok, a rossz táplálkozás miatt túlsúlyos.

A külvárosok lakosságának kétharmada tízévenként kicserélődik, és egyre szegényebb, Franciaországba később érkezett bevándorlók költöznek a lakótelepekről elmenekülők helyére, akik szintén csak átmeneti, kötelező purgatóriumnak gondolják a külvárosi lakótelepi életet. Itt nincs szociális és kulturális keveredés: etnikumok szerint földrajzi zónákba csoportosulnak az egy helyről érkezők, a gettók automatikusan alakulnak ki. A helyi óvodákba járó gyerekek 99 százaléka külföldi. .

„Áldozatok” és kiugró tehetségek

A helyi közigazgatási vezetők, a prefektusok úgy vélik, hogy a külvárosok "megsebzett lakossága kifejlesztette magában az áldozati státust, frusztrációt az intézményekkel szemben, a családokban átörökítve a védekező magatartást és a folyamatos jogkövetelést". Ezzel párhuzamosan a külvárosokban felnőtt bevándorlók leszármazottainak harmadik generációja - nagyszüleikkel ellentétben - már nem mind munkás.

Egyre több, a külvárosok problémáiról a médiában is értőn és okosan megszólaló vállalkozó, művész, sportoló, színész, író, zenész és énekes kerül ki közülük. És nemcsak rapzenészek. Faiza Guene írói tehetségét egyik tanára fedezte fel két évvel ezelőtt Párizs egyik legveszélyesebbnek számító külvárosában. Regényei azóta 250 ezres példányszámban jelennek meg, legutóbbi könyvét 21 nyelvre fordították le; egy teljes generációt először csalt be ez a kötet a könyvesboltokba. Az idén nézőcsúcsot elért, a II. világháborúban Franciaország oldalán harcoló, egykori gyarmatokról származó, 130 ezer afrikai és arab katona sorsát feldolgozó Indigenes (Bennszülöttek) című francia-algériai-marokkói háborús filmeposz öt főszereplője közül négy külvárosi észak-afrikai francia, akik megosztva nyerték el a legutóbbi cannes-i filmfesztiválon a legjobb férfialakítás díját. Ők a mai francia kamaszok új példaképei.

A bármikor robbanást okozni képes nyomor, a feketegazdaság, a közösségek közti feszültségek és az iszlám radikalizmus erősödése mellett a médiumokban eddig nem maradt hely a külvárosok pozitív bemutatásának. A tavalyi zavargások csúcspontján a televíziók többsége úgy döntött, hogy nem engedi bemondani az előző éjszaka felgyújtott gépkocsik számát, mert a médiában közölt adatok alapján a rombolásban versengés indult meg a külvárosi bandák között. Azóta az újságírók nyilvánosan gondolkodnak saját felelősségükön a külvárosok problémáinak kezelése terén. A múlt heti zavargásokról szóló összes tudósítást egy valamilyen külvárosi "pozitív" társadalmi kezdeményezésről szóló riport követte, megszólaltatva a problémákat értelmesen kifejező fiatalokat is.

Sarkozy mint külvárosi tűzoltó

A külvárosi szociális és beilleszkedési problémák mára egyértelműen biztonságpolitikaiak is lettek. A politikai ujjak jobb- és baloldalon pedig egyre inkább a belügyekért felelős Nicolas Sarkozy felé mutatnak. Az egy évvel ezelőtti zavargásokat követően, politikai síkon, elsősorban az elnökjelöltségre nagy eséllyel pályázó belügyminiszter pozitív és negatív visszhangot egyaránt kiváltó rendpárti kijelentései és intézkedései hagytak nyomot a közvélemény tudatában.

Sarkozy-ellenes tüntető © hvg.hu

A baloldal szerint a buszégetések annak bizonyítékai, hogy az állami tekintély kudarcot vall akkor, amikor kamaszok utcai gerillaharcra adják a fejüket; a belügyminiszter akkor követte el a legfőbb hibát, amikor felszámolta a lakossággal napi kapcsolatot tartó helyi rendőrőrsöket, és azokat kezdő, felfegyverezett járőröző rendőrökkel váltotta fel. A szélsőjobboldal szerint viszont Sarkozy még mindig nem elég keménykezű a "törvényt nem ismerő vadállatokkal szemben".

A piromán tűzoltó szerepét játszó Sarkozy és a média ideális és részben jogos bűnbak a problémák napi kezeléséhez. De a kirekesztés, a rasszizmus és az intézményesített erőszak az egész francia társadalom problémája, amelyet csak együttesen tud - és nemcsak a belügyminiszter személye körüli politikai polemizálásban lesz kénytelen - megoldani.