Giovanni Pascoli. Az anarchia poétája © fondazionepascoli.it

Croce , a nápolyi filozófus csak az első két strófáját publikálta 1907-ben egy vita kapcsán, hogy bizonyítsa: Pascoli, a római költő fiatal korában a forradalmi erőszak mellett állt ki. A himnuszt Elisabetta Graziosi, a bolongai egyetem docense találta meg és mutatta be San Mauro Pascoliban, a szerző születése helyén megnyitott kiállításon – írta a Corriere della Sera című olasz napilap.

A himnusz, amelyet Pascoli 23 éves korában írt, 9 versszakból áll. A felszabadulás és a bosszú az uralkodó elemek benne. Láncok széttöréséről és tőrré változtatásáról szól. A forradalmát a harag napjának nevezi és az utolsó versszak azzal fenyegeti a burzsoákat, hogy ha elvesztik hatalmukat, az általuk megerőszakolt kislányok és a kenyeret kérő gyerekek fognak ítélkezni felettük. A lázadás főszereplője pedig maga a Sátán lesz és harcolni fog a „zsarnokok istenével.”

Ismert volt, hogy Pascoli fiatal korában szimpatizált a felforgató körökkel, a vers azonban igazi militantizmusról tanúskodik. Kollektív érzelmek tolmácsolója, olyan szavakat ad a mozgalomnak, amelyekben magára ismerhet – mondta Graziosi.

Annak idején emlegették, hogy volt Pascolinak egy ódája is, amelyet Giovanni Passannantéhoz, az anarchistához írt, aki 1878-ban merényletet kísérelt meg I. Umberto király ellen. Ennek szövegét azonban eddig nem találták meg, nem tudni, hogy a költő leírta-e vagy előadta.

Pascolit 1879-ben Bolognában le is tartóztatták a rendszer megdöntésére buzdító jelszavak hangoztatása miatt. ő azonban tagadta, hogy ezt kívánná és szocialistának vallotta magát. Ő lett az első szocialista képviselő1882-ben, azt az utat választotta, amit a mozgalom többsége: a politikai harcot a képviseleti intézményekben folytatta.

''Soffriamo! Nei giorni che il popolo langue
e' insulto il sorriso, la gioia e' vilta'!
sol rida chi ha posto le mani nel sangue,
e il fato che accenna non teme o non sa:
Prometeo sull'alto del Caucaso aspetta,
aspetta un bel giorno che presto verra'
un giorno del quale sii l'alba, o vendetta!
Un giorno il cui sole sii tu, liberta'!
Soffriam! Che' il delitto non regna in eterno!
Soffriam! Che' l'errore durare non puo'!
Gia' Satana giudica nel pallido inferno
il Dio dei tiranni che al buio il danno'!
Soffriam: le catene si spezzano alfine
allor che pugnali, ne' piaccia foggiar;
fra un mucchio fumante di sparse ruine
gia' Spartaco e' sorto tremendo a pugnar.
Soffriamo, o fratelli! La mano sul cuore
lo sguardo nuotante, nell'alba che appar!
Udite?! Le squille che suonano l'ore
a stormo tremendo desiano suonar!
Gia' mugghia il tremuoto laggiu' nella reggia!
 S'accampa nei templi superbo il pensier!
Un rosso vessillo nell'aria fiammeggia,
e in mezzo una scritta vi luccica in ner:
le dolci fanciulle che avete stuprato,
i bimbi che in darno vi chiesero il pan,
nel giorno dell'ira, nel giorno del fato,
i giudici vostri, borghesi, saran''.