A román napilap Nagy-Magyarország parlamentje címmel közölt cikket második oldalán azzal kapcsolatban, hogy a magyar Országgyűlés márciusban elfogadta azt a határozatot, amelynek alapján a KMKF saját állandó intézményévé válik. „Románia, Szlovákia, Szlovénia, Szerbia és Horvátország parlamentjének magyar képviselői, akik a KMKF tagjai, gyakorlatilag e határozat révén a magyar parlament alárendeltjeivé válnak” – olvasható a lapban.
A cikk szerint a budapesti törvényhozás kezdeményezése „abszolút újításnak” számít, hiszen néhány más ország parlamenti tagjait a maga alárendeltségébe von, beiktatva őket egy magyar állam által finanszírozott struktúrába. A magyar parlament gyakorlatilag kiterjeszti szuverenitását más országok területeire – teszi hozzá a cikkíró. Aki úgy véli, a KMKF-en keresztül a budapesti politikusok Romániában és Szlovákiában megpróbálnak beavatkozni mind a fejlesztési régiók átalakításába, mind az európai pénzek lehívásába.
Mint ismeretes, a magyar parlamenti pártok közül egyedül az SZDSZ nem támogatta a KMKF állandóvá tételét. A liberálisok az elutasításánál éppen arra hivatkoztak, hogy a parlament egy olyan testületet „törvényesít”, amely személyi és hatásköre túlterjeszkedik az ország határán, és a szükségtelen támadási felületet kínál a szomszédos országok nacionalista propagandájának.