szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Legalább hat ausztriai bolti betörés írható annak a háromfős magyar bandának a számlájára, amelynek ténykedéséről az alsó-ausztriai tartományi rendőrség számolt be.

A közleményből kiderül, hogy a társaság két tagját a hét végén – helikopter bevetésével – Gänsendorf közelében elfogták, a főkolompos azonban még szökésben van. A banda Bécs, Bruck an der Leitha és Gänsendorf környékén garázdálkodott a nyár óta, és legalább hat üzletet fosztott ki. A betörők legutoljára egy gänsendorfi illatszerboltot szemeltek ki, ahonnan hozzávetőleg 10 ezer euró értékű terméket vittek el a vasárnapra virradó éjszaka.

A gyanúsítottak két személyautóval hajtottak el a helyszínről, ám a rendőrök a nyomukba eredtek, és nem sokkal később, egy erdősáv mellett a járőrhelikopter fel is fedezte a gazdátlanul hagyott gépkocsikat. A feltételezett tettesek ugyanis gyalog akartak tovább menekülni. A rendőrök azonban kettőjüket – egy 21 és egy 23 éves fiatalembert – utolérték, és őrizetbe vették. A zsákmányt is megtalálták az egyik autóban.

A csoport 27 éves főnöke ellen, aki a betöréseket kiagyalta, körözést adtak ki.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Fosztogatják a brit kórházakat

Szervezett bűnbandák garázdálkodnak brit kórházakban. Az ellopott értékes orvosi műszereket külföldi feketepiacokon értékesítik.

MTI Itthon

Őslénytani lelőhelyen fosztogattak: mit találtak?

Egy közismert őslénytani lelőhely kellős közepén kezdett ásni két férfi húsvét vasárnapján a Vas megyei Bérbaltaváron. Néhány óra alatt, több őskövületnek látszó csontot is kifordítottak a földből: szakértő fogja eldönteni, hogy mit is találtak.

MTI Világ

Lopott bankkártyákkal fosztogattak

Abbáziában (Opatija) a horvát rendőrök letartóztattak hat román állampolgárt, köztük egy nőt, akik másolt mágneses bankkártyákkal fosztogatták a bankautomatákat.

MTI Itthon

Templomokat fosztogatott, elfogták

Templomok és imaházak perselyeinek kirablására szakosodott betörőt fogtak el a tatabányai kapitányság nyomozói – tájékoztatott a rendőrség.

MTI Itthon

Rendőrkézen a balatoni vitorlásfosztogató

Lakásán fogták el azt a 33 éves balatonfüredi fiatalembert, aki megalapozottan gyanúsítható egy szeptember óta tartó vitorláshajó-feltörési sorozat elkövetésével a Balatonon.