Megölték „Oroszország hősét”, akár tévedés is lehetett

Megölték Ruszlan Jamadajevet, az egyik befolyásos csecsenföldi klán tagját Moszkvában.

  • MTI MTI
Megölték „Oroszország hősét”, akár tévedés is lehetett

Az egykori csecsen felkelő a második orosz-csecsen háborúban már Moszkva oldalán harcolt, később az Egységes Oroszország párt tagjaként az állami duma képviselője volt, s az utóbbi időben üzletemberként tevékenykedett.

Jamadajev páncélozott S 600-as Mercedese mellett – a belvárosban, alig néhány száz méterre az orosz kormány épületétől – szerdán este egy piros lámpánál megállt egy másik autó, s abból géppisztollyal tüzeltek rá. Egyes tanúk szerint a másik autó vezetője kézjelzéssel kérte Jamadajevet, hogy engedje le az ablakot, s ezt követően lőtt, más források úgy tudják, hogy a közvetlen közelből leadott sorozat átütötte az ablakot. A helyszínen több tucat töltényhüvelyt találtak.

A 47 éves Jamadajev azonnal meghalt, a mellette ülő Szergej Kizjun vezérezredest hat találat érte, kritikus állapotban vitték kórházba. Kizjun Csecsenföld katonai parancsnoka, majd a leningrádi katonai körzet parancsnokának első helyettese volt minapi nyugállományba vonulásáig. Ruszlan Jamadajev Kizjun helyettese volt annak csecsenföldi tevékenysége idején.

A Csecsenföldön nagy befolyású Jamadajev család ellenállóként indult, majd Csecsenföld mai elnökének, Ramzan Kadirovnak a családjával együtt átállt a Kreml oldalára.

Ruszlannál ismertebb öccse, Szulim Jamadajev, aki az orosz védelmi minisztériumhoz tartozó Vosztok (Kelet) zászlóalj parancsnokaként több száz ellenállót ölt meg.

Az év elején megromlott a viszony Szulim Jamadajev és Ramzan Kadirov csecsen elnök között, tavasszal fegyveres összetűzésre is sor került az elnök, illetve Jamadajev testőrsége között. Májusban Szulim Jamadajevet eltávolították a Vosztok éléről, augusztusban pedig körözést adtak ki ellene, csakúgy, mint öccse, Badrudin ellen. Szulim állítása szerint ennek ellenére a Vosztok zászlóalj élén, az 58. orosz hadsereg oldalán részt vett a grúz-dél-oszétiai fegyveres konfliktusban – mindesetre a háború nyomán visszavonták a körözést.

Mind Szulim, mind a legidősebb fivér, Ruszlan Jamadajev az Oroszország hőse kitüntetés birtokosa.

Az orosz lapok szerint a Kadirov és a Jamadajev klán közötti viszály miatt Szulim meggyilkolása a csecsen vezetés bosszújának tűnhet, ám e változat éppen túl kézenfekvő volta miatt kételyeket ébreszt. A Komszomolszkaja Pravda című lap szerint sok csecsen várhatja, hogy bosszút álljon a Jamadajev klánon, és most a család és Kadirov háborúságának árnyékában bárki léphetett.

A Kommerszant című lap a Jamadajev fivérek barátjára hivatkozva azt írta, hogy Ruszlan Jamadajev volt az „agytröszt” a Kadirovval való szembenállásban, Szulim az erő. Ruszlan kiiktatásának az is lehet a célja, hogy később hozzáférjenek Szulimhoz.

A nyomozás nem zárja ki az üzleti nézeteltérés lehetőségét sem: Ruszlan Jamadajev játékkaszinókat és jelentős ingatlanokat ellenőrzött, s részes volt több olyan nagy fővárosi projektben, amelyből egyesek már régen ki akarják szorítani a csecseneket.

Az is lehet azonban, hogy tévedés történt, és Szulim lett volna a célpont. A két fivér megtévesztésig hasonlít egymásra, s Moszkvában ugyanazt a kocsit használták mindketten.