A felkelők egyre nagyobb területeket hódítnak el a gyenge, de az ENSZ által támogatott kormánytól. Az iszlám radikális as-Sabab mozgalom a fővárostól 90 kilométerre fekvő Merka települést vonta ellenőrzése alá egy repülőtérrel együtt. A mintegy 200 jól felfegyverzett felkelő számos gépfegyverrel felszerelt járművel vette be a várost. Nem ütköztek ellenállásba, mert a rosszul fizetett kormánykatonák harc nélkül megfutamodtak.
Az amerikai külügyminisztérium terrorcsoportként tartja nyilván az as-Sababot, mert vezetőit kapcsolatok fűzik az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz. Céljuk az, hogy iszlám törvénykezést vezessenek be a kelet-afrikai országban. Elemzők szerint a szervezet arra törekszik, hogy minél nagyobb területet foglaljon el, s ezzel aláásson bármilyen béketárgyalást az iszlám fegyveresek mérsékelt szárnya és a kormány között.
Szomália: az iszlamisták elfoglaltak egy kikötővárost
Iszlamista fegyveresek szerdán elfoglaltak Szomáliában egy kulcsfontosságú kikötővárost.
Parragh László: Az volt az elvárás, hogy Balásyékkal szerződjünk
Kapitány István bemutatta a Posta új vezérét, és elmondta, mitől lesz sikeres a vállalat
„El kellett dönteniük, hogy esznek, vagy tanszereket vesznek”
Elmentünk a miskolci Lyukóvölgybe, ahol rászoruló családok százai élnek.