Egy matróz a felelős húsz ember haláláért - így a hivatalos verzió

Egy matróz okozta az orosz tengeralattjárón múlt hétvégén bekövetkezett, 20 halálos áldozatot követelő balesetet. Az illető minden ok nélkül beindította a tűzoltó berendezést - jelentette be kora reggel Moszkvában Jevgenyij Markov, az ügyészség mellett működő nyomozati bizottság szóvivője.

  • MTI

Markov hozzátette: az illető kilétét nyomozás útján derítették ki, s a matróz már vallomást is tett, egyebek mellett arról, hogy a figyelmeztető jelzéseket ő adta. A szóvivő szerint a nyomozás folytatódik, egyebek mellett a hajón lévő felelős katonai és civil személyek esetleges felelősségének tisztázására.

A paragrafus, amely alapján vádat emelnek majd az ügyben, hét évig terjedő szabadságvesztést irányoz elő büntetésként. A Komszomolszkaja Pravda című lapban - nevük mellőzését kérve - több túlélő elmondta: életüket Dmitrij Lavrentyev kapitánynak köszönhetik, aki parancsot adott az érintett és ezért hermetikusan lezárt rekesz ajtainak kinyitására és a mentésre, s ezért most a kapitányt le akarják fokozni, és el is bocsáthatják.

Hivatalos helyen a hírt nem erősítették meg, de Nyikolaj Mezsonov másodosztályú kapitány elmondta a lapnak: előírás, hogy a lezárt rekeszben lévőknek maguknak kell az életükért - és a hajóért - küzdeni, az ajtók kinyitása a tengeralattjáró biztonsága érdekében a felszín eléréséig szigorúan tilos. Úgy vélte: nem lehet kizárni, hogy Lavrentyevet elítélik, de mivel döntése életeket mentett, aligha vár rá szigorú büntetés, az is biztos azonban, hogy nem fogják megdicsérni. 

Közben megjelent egy feltételezés, amely szerint szándékosan kísérletezhettek a tűzoltó rendszerrel, vagy akár diverzió is történhetett a Nyerpán. Az első kézből származó információra hivatkozó, gyorsan terjedő bejegyzés szerint a tengeralattjáró minden rekeszében van egy-egy freonos palack mintegy 200 liternyi gázzal, s minden ilyenből az adott rekesz mellett a két szomszédosba is lehet freont adni. A palackok működésbe hozhatók a központi irányító pultról, az egyes rekeszek irányító pultjairól vagy a palackon lévő csap kinyitásával.

Csak a második rekeszbe került freon, de három palackból: ezek csapjait egyszerre kinyitni nehéz lenne, a központi pultnál pedig mindig van ügyeletes. Ezért csak két lehetőség tűnik valószínűnek: a tűzoltó berendezést a második rekesz pultjáról indították be, vagy meghibásodás miatt indult be, és juttatott három adag freont egyetlen rekeszbe.

Ilyen meghibásodást azonban kizártnak minősítettek a hajógyárban, s Nyikolaj Markov orosz vezérkari főnök is úgy nyilatkozott szerdán, hogy a Nyerpán minden hibátlanul működik, s a tengeralattjárót hadrendbe állítják a flottánál.

Hozzászólások