szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kész újra versenybe szállni a francia köztársasági elnöki címért Ségolene Royal - erre utaló videoüzenetet rakott a YouTube-ra a Nicolas Sarkozy ellen tavaly vereséget szenvedő szocialista jelölt néhány órával azután, hogy elvesztette a pártja vezető tisztségéért folytatott versengést.

A Szocialista Párt (PS) főtitkári címét durva hatalmi harc után Martine Aubry, Lille város polgármestere szerezte meg. Szűk többséggel nyerte meg a pénteki választást - a legyőzött vetélytárs hívei rögtön vitatni is kezdték az eredményt, és új szavazást követeltek. Többszöri szavazat-újraszámlálás után a párt nemzeti tanácsa (belső parlamentje) végül kedden hirdetett végeredményt, amely szerint a leadott több mint 134 ezer voksból Aubry 102-vel többet kapott, mint Royal.

Kedden késő este aztán Royal az interneten üzent követőinek: "Szükségem van rátok, szükségem van az ötleteitekre. 2012 hamar eljön, már csak három év, úgyhogy hozzá kell látnunk a munkához" - mondta lelkesülten a politikus. "Folytatom a harcot, keményebben, mint valaha. Számíthattok rám, eltökélt vagyok, és a dolgok jelenlegi állása szerint tudok időt szakítani a felkészülésre" - tette hozzá nevetve Ségolene Royal.

A bejelentés módja - a YouTube-on elhelyezett videó - "merítés" az amerikai elnöki választási hadjáratban az internetet tudatosan használó Barack Obamától, és igen tipikus húzás a szocialista politikustól, aki mindig is igyekezett a változás és az új idők emberének beállítani magát - írja a Reuters brit hírügynökség.

Sarkozy győzelme után a PS súlyos válságba zuhant. A pártot annyira lekötötték a belső küzdelmek, hogy az új köztársasági elnök szinte politikai ellenállás nélkül tudta elindítani nagyra törő reformprogramját. Az öregedő PS-vezérkar - az elefántok - hosszas viszálykodás után végül felsorakoztak Aubry mögött, hogy meggátolják az egymásnál is nagyobb veszélynek tartott Ségolene Royal hatalomátvételét.

Royal - amikor még az elnökségért szállt harcba
© AP
Royal 2006-ban nagy meglepetésre megnyerte az elnökjelöltségért folytatott versengést a pártban, de azóta mélyen megosztja a szocialisták táborát. Bírálói szerint kétségtelenül vonzó stílusa nem tudja palástolni, hogy nincsen politikai mondanivalója. Támogatói - akik között jelentős az elefántokra ráunt egyszerű párttagok aránya - azt mondják, hogy nemcsak médiaképes és karizmatikus, hanem meg is tudná újítani a pártot, amely 1988 óta valamennyi elnökválasztást elbukott. 

Ségolene Royal legújabb legyőzője, Martine Aubry 1950-ben született. Apja Jacques Delors, aki 1985 és 1995 között az Európai Bizottságot vezette. Aubry kétszer is volt már miniszter, és hozzá fűződik a 35 órás munkahét bevezetése 2000-ben. (A jóléti intézményt Nicolas Sarkozy időközben felszámolta). 2001-ben Lille polgármesterének választották. A 2002-es a parlamenti választáson meglepetésre nem tudta megtartani nemzetgyűlési képviselői helyét, és kiesett az országos politikából. 

Most pártfőtitkárként tér vissza. A Reuters szerint Royal YouTube-videója vészjósló lehet Aubry számára, aki annak tudatában veszi át a szakadás szélére sodródott pártot Francois Hollande búcsúzó főtitkártól, hogy az alapszervezeti tagok fele nem rá szavazott. A baloldali Liberation azt üzente neki szerdai számának címoldalán nagy betűkkel, hogy "sok szerencsét".


 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

A francia nők többsége nem Ségolene Royalt támogatta

Hiába szólította meg külön is nőtársait az elnökválasztási kampányban Ségolene Royal szocialista jelölt, a francia hölgyek nem őt részesítették előnyben az első fordulóban - derül ki az Ipsos/Dell közvélemény-kutatóintézet hétfőn közzétett felméréséből.

MTI Világ

Ségolene Royal visszatért

Két hónapnyi hallgatás után visszatért a politika színpadára Ségolene Royal, a francia elnökválasztás szocialista párti vesztes jelöltje, aki első beszédében pártjának mélyreható megújítását szorgalmazta, s bírálta Nicolas Sarkozy államfő és a kormány politikáját.