Ég és föld között

A núbiai származású, kenyai Adam Husszein 1992–2000 között ötször folyamodott útlevélért hazájában, mire megkapta. A többszöri elutasítás oka az volt, hogy nincs kenyai állampolgársága. Azóta a kenyai hontalanok jogainak egyik élharcosává vált. A világban 15 millióra becsülik a hontalanok számát, akik egyetlen országnak sem állampolgárai. Az ENSZ a napokban kampányt indított a szégyenletes állapot felszámolásáért, felszólítva az államokat, hogy a területükön élő hazátlanoknak adjanak állampolgárságot, decemberben pedig miniszteri szintű konferenciát hív össze. Van mit tenni: a hontalanság csökkentése céljából éppen fél évszázada, 1961. augusztus 30-án létrehozott konvencióhoz eddig mindössze 38 ország csatlakozott.

A hontalanság együtt jár a szegénységgel, szociális feszültséget teremt, családokat tör ketté, és gyermekek jövőjét teszi lehetetlenné. A jogfosztottság gyakran vezet erőszakhoz, sőt háborúk kirobbantásában is szerepet játszik. Bár a hontalanok helyzete országonként változó, általában kimaradnak az állami oktatásból és az egészségügyi ellátásból, nem kapnak munkát, nem lehet vagyonuk, nem indíthatnak vállalkozást, nem nyithatnak bankszámlát, nem házasodhatnak legálisan, és nem utazhatnak. A kiszolgáltatottság nemritkán oda vezet, hogy rabszolgákként bánnak velük.

Gyakran történelmi és földrajzi okai vannak a hontalanságnak. Az arab világban a nomád beduin törzsek évszázadokon át határokat nem ismerve vándoroltak, és több országban máig nem hivatalos tagjai a társadalomnak. Különösen súlyos a helyzetük Kuvaitban, ahol számuk a 180 ezret is elérheti. Míg az 1965-ös népszámlálás állampolgároknak tekintette őket, sokuk nem folyamodott papírért, mert nem látta értelmét. Aztán először sivatagi kuvaitiaknak, majd beduinoknak, az 1991-es első Öböl-háború után meghatározatlan nemzetiségűeknek, 1996-tól pedig illegális tartózkodóknak nevezték őket. Pedig számos beduin harcolt a kuvaiti hadseregben az 1990-es iraki invázió ellen, de a győzelem után – ahelyett hogy hősként fogadták volna őket – sokukat vissza sem engedték az országba.

Adam Husszein őseit a brit gyarmatosítók Szudánból telepítették be Kenyába. Népük hiába él több mint egy évszázada Kenyában, az ország 1963-as függetlenné válása után az egykori brit birodalom elfelejtett alattvalói maradtak. Bár a kenyai núbiaiak a törvény szerint állampolgárok, valójában hontalanok: rendszeresen megtagadják tőlük például a munkához, az egyetemi tanulmányokhoz szükséges dokumentumokat, de még mobiltelefont sem vehetnek.

A kenyai–ugandai vasút építésére betelepített ázsiai vendégmunkásoknak 1963 után London brit állampolgárságot ajánlott fel, a núbiaiaknak nem. A britek nem tekintették ugyanis őket egy közösségnek, és ezt a szemléletet követte a független Kenya is. Az országban a becsült 100 ezer hontalan között vannak még a tea- és kávéültetvényekre a gyarmati időkben bevitt ruandai, burundi, etiópiai és mozambiki vendégmunkások leszármazottai is. Legalizálásukat nehezíti, hogy a dédszülőkig be kell mutatniuk a születési anyakönyvi kivonatot, holott 1970-ig Nairobi senkinek sem adott ki ilyen okmányt.

Cifrább a helyzet a 30 milliós Nepálban, ahol a hivatalos adatok alapján is 800 ezerre tehető az állampolgárság nélküliek száma. A himalájai országban a nem nepáli házas nők csak a férjük vagy apósuk beleegyezésével kaphatnak állampolgársági igazolást, de a külföldiekkel házasodott nepáli nők sem örökíthetik állampolgárságukat gyermekeikre. Legalább 30 olyan ország van a világon, ahol az anyák után gyermekeik nem jutnak állampolgársághoz, ha apjuk hontalan, külföldi vagy eltűnt.

Nepálban ráadásul további szigorítást terveznek, és ha a maoista lázadást lezáró 2006-os békemegállapodás és a monarchia eltörlése után mostanság születő új alkotmányt elfogadják, akkor kétmillió gyermek válhat hontalanná. A tervezett szabályok szerint ugyanis a szomszédos Bhután után Nepál lesz a második ország a világon, amely előírja, hogy csak az a gyermek kaphat állampolgárságot, akinek mindkét szülője nepáli. Ottani politikusok arra hivatkoznak, hogy meg kell védeniük népüket, és megakadályozni, hogy a szomszédos kínaiak és indiaiak tömegével kapjanak állampolgárságot.

Az etnikai diszkrimináció máshol még nagyobb szerepet játszik. Szíriában például 1962-ben az ország északkeleti részén élő kurdokat fosztották meg az állampolgári jogoktól. Az „arabizálás” következménye, hogy ma 300 ezerre tehető a hontalan kurdok száma, akiknek a felkeléssel küzdő Basar Asszad elnök jogi rehabilitációt ígért. A faji kérdés vezette Mauritánia arab befolyású kormányát is, hogy 1989-ben 75 ezer úgynevezett fekete mauritániait fosszon meg állampolgárságától, elkobozva tőlük minden vagyonukat, illetve szenegáli és mali menekülttáborokba száműzze őket.

A Thaiföldön található több mint félmillió hontalan többsége olyan törzsekhez tartozik, amelyek – mint például a yao, a hmong, a karen – a Mianmarral és Laosszal határos hegyekben élnek, és eltérő a nyelvük, a kultúrájuk. Az egyik legnagyobb hontalan közösség a többségében buddhista Mianmarban található; a rohingyák dél-ázsiai eredetű muszlim nép, amelynek tagjait 1982-ben tették jogfosztottá. Közel 800 ezren vannak, további 300 ezren Bangladesbe menekültek, mások Szaúd-Arábiába, Pakisztánba kerültek, ahol általában ültetvényeken vagy halászhajókon rabszolgasorsra jutottak.

A hontalanság Európában is probléma: Észtországban és Lettországban például az orosz ajkúakat az úgynevezett „nem állampolgárok” státusába sorolják, ha nem veszik fel az észt vagy a lett állampolgárságot, ami nyelvvizsgához kötött. De 70-80 ezerre tehető azon közép- és kelet-európai romák száma is, akik egyetlen államnak sem polgárai. Közülük sokan Csehszlovákia és Jugoszlávia felbomlása után váltak hontalanná, mert egyik új ország sem tekintette a sajátjának őket. Sokszor azt sem tudják bizonyítani, hová tartoznak, mivel a gyermekeik születését nem jelentik be, ingatlanjaikat nem jegyeztetik be, így azokat csak informálisan örökölhetik.