Ernest James 40 éves számítástechnikus a Marsh & McLennan pénzügyi szolgáltató cégnél dolgozott a New York-i Világkereskedelmi Központ (WTC) északi tornyának egyik felső emeletén, amikor 2001. szeptember 11-én az első eltérített repülőgép az épületbe csapódott. A terrortámadás 1629. áldozataként idén augusztus végén egy DNS-minta alapján az ő maradványait azonosította az aprólékos feladatot tíz éve végző New York-i orvoscsoport. A WTC összeomlásával a hivatalos adatok szerint 2752 ember vesztette életét, mindannyiuk halotti anyakönyvi kivonatát kiadták, de az annak idején begyűjtött 21 817 emberi maradványból – a CSI: helyszínelők vagy a Dr. Csont tévésorozatokból ismerős tudományos módszerekkel – a holtnak nyilvánítottak 40 százalékát még nem tudták azonosítani. Az utóbbi öt évben alig három tucat DNS-mintát kötöttek személyhez. A múlt más értelemben is lezáratlan. A terrortámadáshoz, illetve az azt követő romeltakarításhoz kötődő betegségektől szenvedők számára a washingtoni kongresszus 4,3 milliárd dollárt szavazott meg gyógykezelésre és kártérítésre. A pénzből azonban csak korlátozottan részesülhet az a legalább tízezer rendőr, tűzoltó és civil, akinek napjait az először a vietnami háború után, 1978-ban leírt poszttraumatikus stressz nehezíti: álmatlansággal küzdenek, vagy éppen ellenkezőleg, a terrortámadás sokkjától rémálmaik vannak, nehezen koncentrálnak, az éles hangoktól a mai napig önkéntelenül összerezzennek. Nem igazolódott viszont az a félelem, hogy a mentésben részt vettek nagyobb arányban halnak meg, halandóságuk valójában alacsonyabb a lakosság átlagánál, bár ezt sokan annak tulajdonítják, hogy a katasztófa előtt – például tűzoltóként – egészségesebbek voltak, mint a többiek.
Láthatatlan lelki sebekkel küzd a New York és Washington elleni támadás nyomán az USA által indított terrorizmus elleni háború különböző frontjain, Afganisztánban és Irakban megfordult 1,25 millió veterán kétharmada is. A hadműveletekben eddig 6230 amerikai katona vesztette életét, 45 ezer sebesült meg, és az USA mégoly erős és csúcstechnikával felszerelt hadserege is kimerült az egy évtizede tartó háborúskodásban. A júniusban távozott védelmi miniszter, Robert Gates nem véletlenül jegyezte meg: ha bármely jövőbeni utódja azt javasolná az amerikai elnöknek, hogy küldjenek nagy létszámú szárazföldi csapatokat Ázsiába, a Közel-Keletre vagy Afrikába, akkor jobban teszi, ha előbb elmeorvossal vizsgáltatja meg magát.
Nemcsak emberéletben, hanem anyagiakban is elképesztő ára van az utóbbi egy évtizednek az USA számára. A becslések szerint a hadműveletekre és a terrorellenes belbiztonsági intézkedésekre összesen 4 ezermilliárd dollár ment el, miközben az egy évtizeddel ezelőtti terrortámadás költsége az okokat kutató kormányzati bizottság szerint 400-500 ezer dollár lehetett. Az USA államadóssága az Irak elleni háború 2003. márciusi megindításakor még 6400 milliárd dollár volt, jelenleg pedig 14,3 ezermilliárd. Ebben persze a recesszió és a szociális kiadások elszaladása éppúgy szerepet játszott, mint az, hogy George W. Bush volt elnök adócsökkentéssel szigetelte el a háborúk terheitől az amerikaiakat.
Oszama bin Laden, az al-Káida azóta likvidált vezére egyik 2004-es videoüzenetében azt mondta, hogy az amerikaiakat ugyanúgy kivéreztetik pénzügyileg, és emiatt Afganisztán feladására kényszerítik, ahogy tették ezt az 1980-as években a szovjetekkel is. Michael Mullen, a vezérkari főnökök egyesített tanácsának elnöke – a haderő legmagasabb katonai posztját betöltő tábornok – úgy vélte, az USA nemzetbiztonságára leselkedő legnagyobb veszély ma már nem a terrorizmus, hanem a kezelhetetlenné vált államadósság. A fanyar kommentárok szerint ez éppúgy némi diadalérzést adhat Oszama követőinek, mint az, hogy az alaposan megszigorodott repülőtéri ellenőrzés, a belbiztonsági szervezetek mindenütt megnövelt mozgástere megnyirbálta a Nyugaton megszokott polgári szabadságjogokat.
NAGY GÁBOR
