A látható légió

Némi kuszkusz és tea társaságában tábortűz köré telepedett két küldöttség a Szahara kietlen sivatagjában valahol Mali északi részén. Az egyik csoportot az afrikai ország parlamentjének képviselői, a másikat a nemrég alakult Azavadi Felszabadító Nemzeti Mozgalom (NMLA) tagjai alkották. A vendéglátó tuaregek ajándékokkal – remélt független országuk, Azavad zászlajával és térképével – kedveskedtek, de a tavaly év végi tárgyalás nem hozott eredményt. A képviselők elutasították a tuaregek függetlenségi követelését, így ők nem sokat haboztak a válasszal: az idén januárban kétévi törékeny béke után elindították legújabb függetlenségi harcukat. Azóta legalább hét várost támadtak meg, márciusban pedig elfoglalták Tessalit helyőrséget.

Az 1960-ban függetlenné vált Mali nem először néz szembe a tuaregek fegyvereivel, a mostani legalább az ötödik lázadás. A sivatagi harcosok ezúttal minden korábbinál nagyobb veszélyt jelenthetnek az ország egységére. Nemcsak eltökéltebbek, mint valaha, hanem a térségben erőfölényt garantáló fegyverekkel – gránátvetőkkel, vállról indítható rakétákkal, géppuskákkal – keveredtek ki a líbiai polgárháború káoszából, ahol a megölt Moammer Kadhafi zsoldosaiként szolgáltak. Az Afrikai Unió éppen azért nem támogatta a Kadhafi rendszere elleni NATO-csapásokat, mert attól tartott, hogy a tripoli rezsim erőszakos megdöntése után a tuareg katonák hazatérése veszélybe sodorhatja a szaharai országok stabilitását.

Kadhafi az 1970-es években hozta létre Iszlamista Légióját, hogy az muszlim fegyveres erőként egységes észak-afrikai iszlám államért harcoljon. Sok tuareget vonzott a zsold, a légiót Csádban és Szudánban be is vetették, sőt katonáit Kadhafi Libanonba és palesztin területekre is elküldte. Miután az ezredes 1987-ben Csádban vereséget szenvedett, feloszlatta a légiót, annak tuareg tagjai pedig betagozódtak a líbiai hadseregbe. A Kadhafi-ellenes felkelés elején, tavaly márciusban Tripoli további nomád fegyvereseket hívott segítségül. A végjátékban háromezer mali és nigeri tuareg vesztette életét, és legalább ennyien lehettek, akik felfegyverzett túlélőként visszatértek hazájukba.

Tessalit elfoglalása azt jelzi, hogy a mali hadsereg elveszítette az ország északi részének egyik legfontosabb katonai bázisát, az NMLA pedig teret nyert, aminek gazdasági következményei is vannak. Ha sikerül elfoglalniuk az algériai határnál lévő Tinzawatene települést, a csempészútvonalak fő csomópontját is, akkor könnyen az ellenőrzésük alá vonhatják az általuk amúgy is jól ismert titkos kereskedelmi utakat, megfelelő utánpótlást garantálva maguknak. Nem árt azonban vigyázniuk, mivel a legutóbbi tuareg lázadás vezetője jól ismert csempészvezér is volt, ami a nomádokat kapcsolatba hozta az al-Káida észak-afrikai szárnyával.

A most zászlót bontó NMLA nem akar ebbe a hibába esni, és igyekszik elkerülni, hogy egy kalap alá vegyék a terrorszervezettel. Ezért elhatárolódik a tuareg függetlenségi mozgalom iszlám államot hirdető vallásos szárnyától, sőt fogadkozik, hogy kiűzi Mali északi részéről az al-Káidát, ha létrejön a független Azavad állam. A terrorhálózat helyi szervezete igen aktív, jelenleg tucatnyi külföldit tart fogva, a túszok között holland turisták és francia geológusok is vannak. Az emberrablások tavaly először elérték a turisták által kedvelt Timbuktut – amelynek történelmi központjában számos épület is a világörökség része –, és a város látogatását már több európai ország sem ajánlja állampolgárainak.

A tuaregek lázadásának komoly következményei lehetnek az ország sűrűbben lakott déli részére is. Bamakóban például nemrég a besorozott kiskatonák családjai tüntettek, mert állításuk szerint fiaik éheznek a messzi északon. A fővárosban megtámadják a tuaregeket és az arabokat, a lázadás kapcsán sokáig hallgató Amadou Toumani Touré elnök kénytelen volt szót emelni a déliek bosszúja ellen. A nomádok önrendelkezési jogát eddig mereven elutasító kormánynak azonban ennél tovább kell mennie, mert az ország gyéren lakott északi részét képtelen katonailag ellenőrizni, és a mali tuaregek többsége amúgy sem támogatja a teljes függetlenséget.

Malit az USA több millió dollárral segíti, amiért együttműködik a terrorizmus elleni küzdelemben, és az ország az 1991-es első többpárti választás óta az az afrikai demokrácia, amelyre Washington büszkén mutogat. A tuareg szeparatizmus ezt is kikezdheti, sokan máris azzal gyanúsítják Tourét, hogy a lázadást kihasználva elhalasztja az április végi elnökválasztást, és ígéretével ellentétben nem távozik a hatalomból az alkotmányban kettőre korlátozott államfői mandátuma után. A bamakói kormányt az is tárgyalásra kényszerítheti, hogy az észak-mali harcok következtében az ENSZ szerint máris több tízezren menekültek át a szomszédos Nigerbe. A tuaregek harca Mali határain túlra is átterjedhet, a nomád csoportok szórványos portyázása és a szárazság okozta élelemhiány Nigerben, Burkina Fasóban és Mauritániában is tízezreket késztetett otthonuk elhagyására.