szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Első európai útját Magyarországon kezdi a japán külügyminiszter pénteken - mondta a Külügyminisztérium helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten újságíróknak. Wintermantel Péter közölte azt is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök november végén látogat Japánba.

Kisida Fumio japán külügyminiszter magyar kollégájával, Martonyi Jánossal találkozik pénteken. A két tárcavezető közös sajtótájékoztatója előtt - a tervek szerint - szociális biztonsági egyezményt is aláír. Az egyezmény többi kölcsönös társadalom- és nyugdíjbiztosítási ellátásról is rendelkezik. A helyettes államtitkár szerint az ezzel is tovább javuló befektetési környezet újabb japán vállalatokat vonzhat Magyarországra. A nap folyamán Kisida Fumio Magyarországon élő japánokkal is találkozik. 

Szombaton a japán külügyminiszter magyarországi programjának zárásaként ellátogat az esztergomi Suzuki-gyárba és Visegrádra is. A kétoldalú kapcsolatokról szólva Wintermantel Péter hangsúlyozta, hogy a kilencvenes évek eleje óta Magyarország hagyományos keleti gazdasági partnerének számító Japán magyarországi befektetései tavaly jelentősen bővültek, a 713 millió eurós (214 milliárd forint) beruházások több mint 1400 új munkahelyet teremtettek.

A Magyarországon eddig befektetett japán tőke már meghaladja a 3,5 milliárd eurót (1050 milliárd forintot), jelenleg több mint 130 japán érdekeltségű cég működik az országban, a foglalkoztatottak száma pedig több mint 25 ezer - sorolta a helyettes államtitkár, hozzátéve, hogy a japán cégek közül eddig hárommal kötött stratégiai partnerségi megállapodást a kormány.

Az együttműködés lehetséges új területeként említette Wintermantel Péter az energetikát. Elmondta, hogy a paksi atomerőmű korszerűsítése, bővítése iránt két japán érdekeltségű vállalat érdeklődik, októberben pedig magyar-japán energiaszemináriumot szervez a Külügyminisztérium. Rendszeresek az egyeztetések az energiatároláshoz és a szén hasznosításához kapcsolódó esetleges magyarországi beruházásokról.

Hangsúlyozta, hogy Magyarország számára a visegrádi négyek soros elnökeként is fontos az együttműködés Japánnal. A következő hónapokban is több magas szintű találkozót tartanak a V4 és Japán között. November végén pedig Japánba látogat a magyar kormányfő - mondta, hozzátéve, hogy várhatóan akkor írják majd alá a japán fél által kezdeményezett Working Holiday Scheme elnevezésű, ifjúsági csereprogramról szóló egyezményt, melynek keretében néhány hónapos munkavállalásra is lehetőségük lesz a program résztvevőinek.

Wintermantel Péter beszélt arról is, hogy az utóbbi években egyre népszerűbb a japán hallgatók körében a magyarországi orvosképzés. A jelenleg itt tanuló 259 japán közül 40-en készülnek orvosnak. Az ősszel induló új felsőoktatási hallgatói ösztöndíjprogram, a Stipendium Hungaricum keretében pedig a tervek szerint száz ösztöndíjas helyet hirdet meg japán fiataloknak Magyarország - mondta a helyettes államtitkár.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!