szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A berlini Elő-ázsiai Múzeumot illeti az az antik aranytáblácska, amely a második világháborúban tűnt el az intézményből és az elmúlt évtizedekben egy holokauszttúlélő családjának birtokában volt – így döntött a New York-i fellebbviteli bíróság.

A bíróság úgy döntött, hogy az auschwitzi tábort megjárt Riven Flamenbaum hozzátartozói nem jogosultak a háromezer éves asszír leletre, és elutasította az örökösök által felvetett "hadizsákmány" elméletet is.

A 9,5 grammos lapocskára száz évvel ezelőtt bukkantak rá német régészek a mai Észak-Irak területén lévő Istár templomnál. A leletet 1934-ben mutatták be Berlinben. A háború elején raktárba tették, majd a műtárgynak nyoma veszett. A bírósági iratok szerint a tábla a Kr.e. 1243 és 1207 közötti időszakból, I. Tukulti-Ninurta asszír uralkodó idejéből származik.

Flamenbaum magával vitte a táblácskát az Egyesült Államokba. Örökösei szerint a férfi annak idején egy orosz katonától kapta a műtárgyat cigarettáért cserébe.

A New York-i bíróság szerint nincs rá bizonyíték, hogy a táblácska valaha is Oroszországhoz került volna. Emellett a család azon érvelését is elutasította, amely szerint az Elő-ázsiai Múzeum túl sokat - több mint hatvan évet - késlekedett a műtárgy visszakövetelésével és ezzel aláásta mostani igényét.

A berlini múzeum gyűjteményéből még ma is sok olyan műtárgy hiányzik, amelynek a háború idején veszett nyoma. Az aranylapocskát eddig egy New York-i széfben őrizték.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!