Zárják be a benzinkutakat éjszaka! – hangzik az egyik legutóbbi javaslat az indiai kormány részéről arra, hogy enyhítsék az ország dollárínségét. Importszámlájának legjelentősebb összegét India a kőolajra költi, az állami finomítók pedig a legnagyobb indiai dollárvásárlók a külföldi pénzpiacokon. Csakhogy számukra az amerikai valuta egyre drágább, mivel a rúpia az utóbbi hónapokban újabb és újabb mélypontokra jutott. Egy dollárért a múlt héten már 68 rúpiánál is többet kellett adni, ami azt jelenti, hogy az indiai fizetőeszköz az idén elvesztette értéke ötödét.
Az indiai pénz mélyrepülése – több más feltörekvő ország valutájához hasonlóan – részben annak a következménye, hogy az amerikai eszközvásárlási program lassításának globális hatásával kapcsolatos félelmek miatt menekül a tőke Indiából. Június óta 12 milliárd dollárt vontak ki az ország részvény- és kötvénypiacáról. A befektetők azonban alapvetően az indiai gazdaság problémái miatt aggódnak. A második negyedévben a növekedés éves szinten 4,4 százalékra lassult, ami a leggyengébb teljesítmény a 2009-es válság óta. A bővülés az utóbbi két évben megfeleződött a kontinensnyi ország bámulatos fejlődését eredményező korábbi 8–10 százalékos növekedési szintről. A szolgáltató szektor teljesítménye augusztusban már a második egymást követő hónapban lassult, a feldolgozóipari beszerzési index évek óta először esett a recessziót jelző 50-es érték alá.
Az aggódók tekintete most a központi bank (RBI) új kormányzójára, a 2008-as globális pénzügyi válságot az IMF vezető közgazdászaként megjósoló Raghuram Radzsanra irányul. A pénzintézet a múlt héten jelentős dolláreladásokkal megállította ugyan a rúpia további zuhanását, de valószínű, hogy pusztán az intervenció eszköze kevés lesz a további gyengülés megakadályozásához. Még akkor is, ha a 280 milliárd dolláros tartalék héthavi importot fedez, szemben az 1991-es indiai pénzügyi válsággal, amikor az IMF közbelépése előtt az akkori védőpajzs mindössze 15 napra lett volna elegendő.
A kormány is tüsténkedik: a benzinfelhasználás visszafogása mellett tartós fogyasztási cikkek, így a sík képernyős tévék, hűtők szabad importjának korlátozásával próbálkozik. Az intézkedések között van az arany importvámjának nyolc hónapon belül immár a harmadik felemelése. India – főként az ékszerek miatt – a világ legnagyobb aranyvásárlója, a nemesfém az olaj után a második legjelentősebb importtétel. Korlátozták a vállalatok és az egyének valutakivitelét, és könnyítették a dollárbeszerzést a külföldi piacokról.
Ezért a kabinet szeptember elején 28 milliárd dolláros infrastrukturális beruházási csomagot jelentett be a gazdaság élénkítésének reményében. Felgyorsítanák például több száz erőmű és számos út építését, kőolaj-kutatási programokat indítanának. Csakhogy ettől még nem változik meg a rémes bürokrácia, a földkisajátítások kínos lassúsága, ami miatt Indiában csak minden negyedik beruházás készül el időre, illetve közülük számos el sem tud indulni. Az infrastrukturális szektor a bankok egyik legrosszabb adósa, 120 milliárd dollárnyi kintlévőséggel. A forráshiány miatt kérdéses az is, sikerül-e végrehajtani a tavaly bejelentett tervet, miszerint ezermilliárd dollárt költenének 2017-ig új beruházásokra. Az energiahiány nem enyhül, az áramkimaradások rendszeresek, a közlekedési helyzet sok helyütt siralmas.
Komoly probléma, hogy az export lassulása és az import drágulása miatt a folyó fizetési mérleg hiánya tavaly rekordnagyságúra, a GDP 6,7 százalékára nőtt, a költségvetési deficit 4,9 százalék volt. Indiának mindig is súlyos gondokat okozott a tőkeszegénység, az import és az adósságszolgálat rendre meghaladta az exportot. Az infláció pedig mostanában közel tízszázalékos, ami a szegények hatalmas tömegeit érinti – már csak az élelmiszerek drágulása miatt is.
Így aztán a jövőre választás elé néző, Kongresszus Párt vezette kormány elérkezettnek látta az időt, hogy elfogadtassa a régóta dédelgetett élelmiszer-ellátási tervét. A jogszabály a világ egyik legnagyobb jóléti programja, az 1,2 milliárdos lakosság kétharmada részesül belőle. A 20 milliárd dolláros éves költséget jelentő törvény szerint a rászoruló családok támogatott áron kapnak gabonát, rizst, kölest és húst. Kérdés, a korrupció miatt a segítség valóban eljut-e a szegényekhez, éhezőkhöz, és a kormány talál-e forrást például az üzemanyag – gazdagok által is élvezett – ártámogatásának lefaragásából.
Az újdelhi vezetés azonban mintha nem érezné át a helyzet súlyosságát – vélik sokan, köztük Ratan Tata milliárdos üzletember. Palaniappan Csidambaram pénzügyminiszter magára maradt a válságkezelésben, az élelmiszer-ellátási törvény költségeinek csökkentésére tett javaslatait kabinettársai lesöpörték. A képviselők elenyésző időt fordítanak a törvényalkotásra, a parlamenti ülések tetemes részét a korrupciós botrányokkal, egy déli állam kettéválásával vagy a társadalmi erőszakkal kapcsolatos viták töltik ki.
Kifulladt a tavalyi reformlendület, amelynek keretében például megnyitották a kiskereskedelmi piacot a külföld előtt, de a nagy nemzetközi láncok egyelőre nem mozdultak. A bírálók szerint a Kongresszus Párt másodvonalbeli vezetői mozgatják a szálakat, a miniszterek a saját pecsenyéjüket sütögetik. A legfeltűnőbb azonban a 80 éves Manmohan Szingh kormányfő hallgatása. Holott pénzügyminiszterként az ő nevéhez és reformjaihoz fűződik a kilábalás az 1991-es válságból, és aztán India globális gazdasági hatalommá válása. Szingh kilenc éve tölti be a kormányfői posztot, de úgy tűnik, különösen miniszterelnöksége második felében – törékeny koalíciókat vezetve – elvesztette az elszántságát. A Kongresszus Párt jövő évi választási győzelme esetén egyes hírek szerint Csidambaram ülne a kormányfői székbe, ami viszont azt jelenti, hogy a politikai megfontolások őt is óvatosságra késztetik a reformokat illetően.
A jelenlegi kormánytól már nem várnak sokat. A bizalomvesztés legnyilvánvalóbb jele a külföldön élő gazdag indiai közösség kivárása. A világ egyik legnagyobb, 25 milliós diaszpórája hazafiasságból mindig is segített a hazautalásokkal, ami, ha mérséklődött is, továbbra is jelentős, tavaly 70 milliárd dollár volt. A külföldön élő indiaiak anyaországi ingatlanvásárlásai azonban 2012-ben a harmadával csökkentek, és a hazai vállalatok részvényei sem kelendőek, ami különösen a nem indiai befektetők számára rossz üzenet.
