Megkérik az árát

Miközben a Fehér Ház dörgedelmes üzeneteket küldött Moszkva címére, és támogatást ígért Kijevnek, a washingtoni kongresszusban elakadt az Ukrajnának nyújtandó amerikai segítség ügye. A képviselőházat uraló republikánusok és a szenátusban többségben lévő demokraták ugyanis a szokásukhoz híven egészen máson kezdtek huzakodni. A demokraták az Ukrajna megsegítéséről szóló törvényjavaslathoz hozzácsapták az IMF reformjának jóváhagyását, ami a Valutaalap irányításába nagyobb beleszólást adna Kínának, Brazíliának és a feltörekvő országoknak, s egyben megemelné a Kijevre vonatkozó hitelplafont is. Az IMF-ügynek viszont a tavalyi költségvetési vita óta sziámi ikre az az elképzelés, hogy az amerikai adóhatóság (IRS) szélesebb jogkört kapjon a „társadalmi jóléti” célokra alapított, adómentességet élvező nonprofit szervezetek politikai tevékenységének vizsgálatára. A republikánusok ez utóbbit ellenzik, így az árukapcsolás miatt blokkolták az IMF-reform és azon keresztül az ukrán segélycsomag elfogadását.

A republikánusok tavaly óta berzenkednek az IRS hatáskörének kiterjesztése ellen, mert kiderült: az adóhatóság a nonprofit szervezetek nevének elemzése alapján célzott vizsgálatot folytatott azok ellen, amelyekről feltételezte, hogy a párt konzervatív szárnyát adó teadélutános mozgalomhoz kötődnek, mondván, visszaélnek a státushoz járó adómentességgel, és valójában politikai tevékenységet folytatnak. A demokraták szerint viszont arról van szó, hogy a republikánusok az IRS kutakodásától akarják megkímélni az utóbbi időben a pártjuk, illetve a konzervatív ügyek legfőbb pénzügyi támogatójává előlépett milliárdosok, Charles és David Koch által létrehozott szövevényes kampányfinanszírozó hálózatot. A két testvér együttes vagyona a Forbes amerikai gazdasági magazin friss listája szerint 80 milliárd dollár, több, mint a világ leggazdagabb emberéé, Bill Gatesé.

A novemberi törvényhozási választások kampánya máris javában zajlik, a republikánusok esélyt látnak ugyanis arra, hogy Barack Obama elnök nehézkesen indult, és az amerikaiak többsége által ellenzett egészségbiztosítási reformjának népszerűtlenségét meglovagolva a szenátusban is megszerezzék a többséget. Ezzel már két évvel mandátumának lejárta előtt béna kacsa szerepre kárhoztatnák Obamát, és reményeik szerint jó jelöltet találva a győzelem reményében vághatnának neki a 2016-os elnökválasztásnak. A demokraták is megtalálták a maguk ellenségét a Cargill után a világ második legnagyobb magánvállalatát, a Koch Industriest birtokló és irányító fivérek személyében, akik közül a fiatalabb, a 73 éves David mutatkozik inkább a nyilvánosság előtt.

Harry Reid, a demokrata szenátusi többség vezetője az utóbbi időben két, meghökkentően éles beszédben kelt ki a testvérek ellen, mondván, a pénzükkel el akarják téríteni a politikai folyamatokat, és Amerika-ellenesnek bélyegezte őket. A szokatlan hangvételű támadás oka, hogy a Koch-fivérek által felépített hálózat – középpontjában az Americans for Prosperity politikai akcióbizottsággal (PAC) – már most 30 millió dollárt költött nyolc olyan államban, amely a szenátus birtoklásáért folyó versenyben kulcsfontosságú lehet. A republikánusok azzal vágnak vissza, hogy a Koch testvérek által a kampányra fordított milliók eltörpülnek ahhoz a pénzmennyiséghez képest, amit a hagyományosan demokrata párti szakszervezetek zúdítanak a politikába. A washingtoni Center for Responsive Politics intézet adatai alapján az 1989 óta a szövetségi szintű választások kampányába a legtöbb pénzt pumpáló tíz adományozó közül hat szakszervezet volt.

Az amerikai politika kerekeit hosszú idő óta olajozza a pénz, de a gátak azt követően szakadtak át, hogy egy legfelső bírósági döntés 2010-ben a vállalatok és más szervezetek esetében is a szólásszabadság részének minősítette, hogy annyit költsenek politikai kampányra – vagyis üzenetüknek a választókhoz eljuttatására –, amennyit akarnak. Bár a hirdetések csak a finanszírozó által fontosnak tartott ügyek – Kochék esetében elsősorban a szabadpiaci mechanizmusok korlátlansága és a kormány, illetve az állam szerepének minimálisra csökkentése – mellett állhatnak ki, szövetségi szintű választáson konkrét jelöltet vagy pártot nem támogathatnak, egyre kifinomultabb módszerek garantálják, hogy az üzenet így is érthető, a preferált személy azonosítható legyen.

A legfelső bíróság döntésének hatása először a 2012-es elnökválasztási kampányban mutatkozott meg, mely az USA történetében a legtöbb pénzt emésztette fel. A finanszírozási gátak eltüntetése nyújtotta lehetőséget a republikánusok és a demokraták egyaránt igyekeztek maximálisan kihasználni, ám az idei év azt mutatja, könnyen törököt foghatnak a bőkezű milliárdosokkal. A Koch fivérek például nem akarják úgy elpazarolni a pénzüket, mint két éve – amikor nem tudták megakadályozni Obama újraválasztását –, ezért ernyőszervezetet hoztak létre. Ez nemcsak más gazdag donorok támogatását gyűjti be, hanem a saját apparátusával, számítógépek és adatbázisok támogatta aprólékos elemzésekkel – amit Obama kampánycsapata rendkívül hatékonyan alkalmazott 2012-ben – államokra és személyekre lebontva meghatározza azokat az ügyeket és jelölteket, amelyek, illetve akik mellé odaáll. Ez a választás pedig nem feltétlenül tükrözi a republikánus pártvezetés érdekeit. Az is a jelenség része, hogy az adatok szerint az utóbbi hónapokban megcsappant a George W. Busht két elnökséghez is hozzásegítő kampányguru, Karl Rove által irányított American Crossroads politikai akcióbizottság számlájára érkező összeg.

A demokraták sem ússzák meg. Míg korábban milliárdos támogatóik – például a magyar származású amerikai befektetési guru, Soros György – nem akartak részletesen beleszólni a pénzük elköltésébe, az újak már sokkal határozottabbak. A Koch fivérek ellenpontjaként kezelt, befektetési alapjából meggazdagodott kaliforniai Tom Steyer a saját 50 millió dollárja mellé másik 50 milliót akar összeszedni adományozóktól arra, hogy novemberben olyan jelölteket támogasson, akik komolyan veszik a globális felmelegedést, és tenni akarnak ellene. A főpróbát a tavalyi virginiai kormányzóválasztáson már megtartotta, ahol a demokrata Terry MacAuliffe-ot – Bill Clinton barátját és egykori kampányfőnökét – 11 millió dolláros pénzinjekcióval segítette a szűk győzelemhez, mert a republikánus rivális tudományosan megalapozatlannak nevezte a klímaváltozást. Steyer csökönyössége visszaüthet azonban, ha Louisianában az újraválasztásáért kampányoló Mary Landrieu demokrata szenátor ellen fordul, mert az az állam számára fontos olajfinomítók miatt támogatja a milliárdos által első számú ellenségnek tekintett, a kanadai olajat a Mexikói-öböl partjáig vinni tervezett, 2700 kilométeres Keystone XL olajvezetéket. Landrieu ugyanis szoros verseny elé néz, és bukása segíthet a republikánusoknak a szenátusi többség megszerzésében.

NAGY GÁBOR