Ukrajna a csőd szélén

  • HVG HVG
Ukrajna a csőd szélén

Gyors léptekkel menetel Ukrajna a gazdasági összeomlás felé. A kelet-ukrajnai harcok miatt a szénbányák 15-20 százaléka nem működik, Oroszország pedig még júniusban – a több milliárd dolláros ukrán tartozás miatt – leállította a gázszállításokat. Bár Kijev az utóbbi hónapokban komoly erőfeszítéseket tett az energetikai függetlenedésre – nyugat felől, többek között Magyarország és Szlovákia irányából jut gázhoz, miközben 30 százalékkal visszavett a fogyasztásból –, a telet képtelen lesz kihúzni orosz import nélkül. Ezt Arszenyij Jacenjuk ukrán miniszterelnök is elismerte, s a hétvégén bejelentette, hogy a kormány legalább ötmilliárd köbméter földgázt kíván vásárolni Moszkvától, és már félre is tette az ehhez szükséges pénzt.

Kérdéses, hogy valóban rendelkezésre áll-e az összeg, hiszen miközben közgazdászok jelentős recesszióra számítanak az idén, Kijev a napokban jelentette be, hogy hárommilliárd dollárral növeli védelmi kiadásait. A vásárláshoz szükséges valuta begyűjtését az is nehezíti, hogy folyamatosan romlik a hrivnya árfolyama, a joggal bizalmatlan lakosság pedig növekvő ütemben veszi ki a bankokból megtakarításait. A legújabb statisztikák szerint csak az utóbbi fél évben több mint százmilliárd hrivnyával (1 hrivnya = 18 forint) zuhant a bankok betétállománya. A valuta leértékelődése miatt felgyorsult az infláció, ami csökkenti a fizetések értékét. Ahogy pedig szűkül a fogyasztás, úgy vonulnak ki Ukrajnából a korábban jól teljesítő külföldi cégek. Az igazi válsággal már az új kormánynak kell szembenéznie, mert Petro Porosenko elnök október 26-ára előrehozott választást írt ki.