Szokásához híven mindent az utolsó részletig megtervezett Hillary Clinton, az USA volt first ladyje, szenátora és külügyminisztere. Húsz évvel az után – a pontos évforduló szeptemberben lesz –, hogy Pekingben éles kritikát tartalmazó beszédben hívta fel a figyelmet a nők hátrányos helyzetére a világban, újra elővette a témát, és múlt kedden az ENSZ épületében szólt arról, mennyi még a teendő, s hogy a nők jogai elválaszthatatlanok az általános emberi jogoktól. Az általa ismertetett Nincsenek plafonok című jelentés – az elnevezés a szociológusok szerint a nők előbbre jutását elzáró üvegplafonra utal – időzítése nem véletlen. Clinton ugyanis rövidesen bejelenti azt, amit már mindenki készpénznek vesz, hogy indul a 2016-os amerikai elnökválasztáson. Ahol kampányában nem elhanyagolható szerepet játszik majd, hogy áttörhet egy igazán szimbolikus üvegplafont, és az első nő lehet a világ szuperhatalmának élén.
A tévéstábok és a tudósítók egymás sarkát taposták, hogy részt vegyenek Clintonnak a beszéd utáni sajtóértekezletén, és hosszú sor állt az ENSZ szigorúan őrzött épületébe való belépést intéző akkreditációs iroda előtt. Az újságírók azonban nem a jelentésre voltak kíváncsiak, hanem arra, hogy miként reagál a politikus a külügyminiszterként folytatott, megkérdőjelezhető e-mail használatának napvilágra kerülésére. Clinton ugyanis először szólalt meg azóta, hogy egy héttel korábban a The New York Times napilap megírta: a szabályokat valószínűleg megszegve, de legalábbis sajátosan értelmezve a külügyi tárca vezetőjeként privát e-mail címről intézte a hivatalos ügyeit, majd az elektronikus leveleket csak késve, és megrostáltan bocsátotta rendelkezésre. A minden megszólalását és megjelenését az elnökjelölti ambíciója szolgálatába állító politikus így nem a saját ütemezése szerint, hanem rögtönözve állt a sajtó képviselői elé, első alkalommal azóta, hogy Barack Obama elnök második kormányának két évvel ezelőtti megalakulásakor távozott a külügyminiszteri posztról.
A kérdések özönére egyre feszültebben, jogászi lózungokkal, s önmagát ismételve válaszoló Clinton úgy vélte, utólag talán hiba, hogy többi minisztertársától eltérően, „kényelmi szempontokból” nem két Blackberry okostelefont használt, a hivatalos és a magánlevelezését különválasztva. Ehelyett a sajátját vette igénybe, s arra a privát e-mail fiókját állította be, amelynek kiszolgálója a férje, Bill Clinton exelnök által a New York állambeli Chappaquában található otthonukban működtetett szerver volt. Külügyminiszterként Clinton 2009 márciusa és 2013 februárja között 62 320 üzenetet küldött vagy kapott, amelyekből 30 490-et átadott a külügyminisztériumnak, a többit törölte. Mint sajtótájékoztatóján mondta, az utóbbiakban magánügyekről – lánya esküvőjének vagy anyja temetésének előkészületeiről, jógagyakorlatairól – szóló levelek szerepeltek, olyanok, amelyek nem tartoznak a nyilvánosságra.
A magyarázkodás azonban több sebből vérzik. Az amerikai sajtó kiderítette, hogy már más kormánytag is használt privát e-mail címet hivatalos ügyek intézésére (lásd Miniszterek és postaládák című írásunkat), ám Clinton az egyetlen, aki ezt kizárólagosan tette. Ráadásul éppen a hivatalba lépése, 2009 óta volt előírás, hogy a történészek, újságírók és a közvélemény későbbi tájékozódása érdekében – a levéltári szabályokat az internet világához igazítva – a magánpostaládából küldött elektronikus üzeneteket is archiválni kell. Clinton azonban a dolgot – mostani érvelése alapján – letudottnak vélte azzal, hogy a címzettek úgyis a tárcánál dolgoznak, így a levelek náluk biztos megőrződnek.
Az is kínos, hogy Clinton sokáig semmit nem tett dokumentálási kötelezettsége teljesítésére, csak akkor lépett, amikor az USA bengázi konzulátusa elleni – négy amerikai, köztük Christopher Stevens nagykövet halálával járó – 2012. szeptember 11-ei líbiai iszlamista terrortámadás körülményeit vizsgáló képviselőházi bizottság bekérte az akkori külügyminiszter ezzel foglalkozó e-mailjeit, amikről a tárca nem is tudott. A testület tagjai most azt szeretnék, ha egy független szakértő átvizsgálná a Clinton-otthonban található szervert, kiderítendő, hogy valóban csak magán e-maileket töröltek-e le róluk. A botrány Clinton védelmezői szerint mondvacsinált, s nem más, mint a republikánusok kísérlete arra, hogy gyógyíthatatlan sebet ejtsenek a demokrata elnökjelöltségre messze a legesélyesebbnek tartott politikuson, még mielőtt az elkezdené kampányát.
Az érvelésben annyi igazság van, hogy az agresszíven kutakodó bizottságot a képviselőház republikánus többsége állította fel tavaly, és konzervatív szervezetek évek óta az információszabadságról szóló törvényre hivatkozó kérelmekkel ostromolják a külügyminisztériumot, a Clinton-éra dokumentumai után kutakodva. Mások azt hangsúlyozzák, az igazsággal – bírálói szerint – mindig is kreatívan bánó Clinton házaspár hölgytagja nem véletlenül használta hivatalos ügyekre a saját e-mail fiókját, mert így maga válogathatta ki a nyilvánosságra hozható üzeneteket. A Pulitzer-díjas konzervatív újságíró, William Safire által 1996-ban „született hazudozónak” minősített Hillary Clintonnak mindenesetre rossz tapasztalatai vannak azzal, amikor republikánusok kutakodnak az ügyeikben. Az eredetileg a házaspár Whitewater-ingatlanügyleteit vizsgáló Kenneth Starr ügyész derítette ugyanis ki Bill Clinton viszonyát Monica Lewinsky gyakornoklánnyal – a vádat Hillary 1998-ban „széles jobboldali konspiráció” termékének minősítette –, majd a hazugságon kapott elnök éppen csak megúszta, hogy alkotmányos vádemeléssel eltávolítsák hivatalából.
A sumákolást sejtők a bengázi merénylettel kapcsolatos üzenetek mellett legfőképp arra kíváncsiak, hogy külügyminiszterként Clinton milyen kapcsolatban volt a férje által 2001-ben létrehozott jótékonysági alapítvánnyal, amely 2013 óta a Bill, Hillary & Chelsea Clinton Foundation nevet viseli. A The Wall Street Journal amerikai gazdasági napilap ugyanis kiderítette, hogy az indulása óta mintegy kétmilliárd dollárt gyűjtő alapítvány – amely a Bill és Melinda Gates Alapítvánnyal együtt finanszírozta a Nincsenek plafonok című jelentést – dollártízmilliókat kapott külföldi kormányoktól. Köztük a nők jogait vagy az emberi jogokat nem éppen nyugati módon tisztelő Szaúd-Arábiáétól vagy Egyesült Arab Emírségekétől. Clinton külügyminiszteri kinevezését követően ugyan az alapítvány vállalta, hogy nyilvánosságra hozza adományozóit, és nem fogad el újabb országoktól pénzt, ám 2009–2013 között is érkeztek nemes célra felajánlott összegek olyan kormányoktól, amelyek ez idő alatt a külügyminisztériumnál lobbiztak különböző ügyekben.
NAGY GÁBOR
