Trump megelőzte az oroszokat a megölt civilek számában

A hétvégén már a Pentagon sem talált több kifogást: kivizsgálják, hogyan ölethetett meg egy amerikai légi csapás kétszáznál több polgári személyt Moszulban. Az elmúlt évtizedek legsúlyosabb ilyen incidensének egyik magyarázata Donald Trump új stratégiája lehet.

  • G. M. G. M.
Trump megelőzte az oroszokat a megölt civilek számában

Donald Trump semmit sem akar pontosan tudni, a részletek ugyanis untatják. Ez számtalan esetben derült már ki még fiatal elnöksége során. Pár héttel ezelőtt rajta nevetett fél Amerika, amikor azt mondta: senki sem tudta, hogy az egészségügyi rendszer ennyire bonyolult. De Donald, ezt mindenki tudta rajtad kívül – üzenték vissza kórusban politikusok, újságírók, humoristák és Facebook-felhasználók. Azóta Trump is megtanulta, hiszen egészségügyi reformja múlt pénteken elbukott a kongresszusban, miközben pártjának többsége lett volna.

Al-Kaida-tanácskozásnak nézte a Pentagon, a helyiek állítják: csak egy mecset volt Aleppónál
AFP / Anadolu Agency

Nincs azonban mit nevetni azon, hogy Trump épp ilyen felületesen intézi azokat a feladatait is, amelyek a hadsereg főparancsnokaként őt illetik. Leírások szerint csak nagy vonalaiban hallgatta meg annak a jemeni bevetésnek a terveit, amelyet napokkal hatalomra kerülése után neki kellett jóváhagynia, és amelynek során egy amerikai elitkommandó csapott le egy al-Kaida-bázisra (Trump ekkor leginkább azzal volt elfoglalva, hogy az ő beiktatását többen ünnepelték-e a helyszínen, mint Obamáét. A válasz: nem).

Az akciót sokan kudarcként értelmezik, a tűzharcban meghalt egy amerikai katona, és megsebesült négy társa. A Pentagon elvesztett egy Bell Boeing V-22 Osprey típusú hibrid repülőt.

Megöltek egy nyolcéves amerikai állampolgárt

Katonásdit játszik, de a részletek nem érdeklik
AFP

A január 29-i támadásban tizennégy feltételezett terrorista mellett 25 polgári személy is meghalt, köztük – ahogy azt a Guardian elsőként jelentette – Anvar al-Avlaki nyolcéves lánya. A gyermek épp úgy amerikai állampolgár volt, mint egy korábbi légi csapásban megölt apja, az al-Kaida egykori prédikátora. A drónháború eddig is nehezen volt összeegyeztethető a nemzetközi joggal. Barack Obama minden tárgyalás nélkül hozott "halálos ítéletet" több száz esetben, amikor egymaga döntötte el, hogy más országok vagy amerikai állampolgárok meggyilkolása érdekében áll-e az Egyesült Államoknak. Ám Donald Trump esetében felmerülhet a hallatlan gyanú, hogy akár tudatos is lehetett a 8 éves lány halála.

A gyanút pedig épp az elnök korábbi nyilatkozata indokolja. Donald Trump 2015 decemberében, még elnökjelöltként kedvenc hírcsatornája, a FoxNews műsorában azt nyilatkozta: a terroristák családját is célba kell venni. "A terroristák azt mondják, nem féltik az életüket, hát akkor le kell vadászni a családjukat" – mondta háborús bűnökre uszítva Trump.

Egy amerikai Osprey repülőt - ilyet vesztettek el Jemenben
AP / U.S. Marines, Cpl. Michael Petersheim

Csakhogy azóta megválasztották elnöknek, és az első általa engedélyezett bevetésnél meghalt az elmúlt évtized egyik legveszélyesebb al-Kaida vezetőjének a lánya. Az elnök egy nappal a jemeni katasztrófa előtt, amely során többéves dokumentumokon túl mást nem tudtak összegyűjteni, aláírt egy elnöki jegyzéket. Ebben többek között az írja,

változtassanak meg minden bevetési szabályt, amely meghaladja a nemzetközi jog követelményeit a fegyveres bevetések során.

Magyarán a hadsereg búcsúzzon el azoktól az előírásoktól, amelyek az Obama-kormány idején a nemzetközi egyezményekből származó kötelezettségen túl ügyelt a fegyveres bevetéseknél a civilek védelmére. 

Gyilkosabb gépezet, mint Putyiné

Az Airwars adatai a feltételezett civil áldozatok számának alakulásáról 2014 óta
airwars.org

A számok azt mutatják, hogy ennek a következményei már meg is látszódnak. Az Airwars civil szervezet honlapján igyekszik számvetést adni az amerikaiak által vezetett koalíció polgári áldozatairól az Iszlám Állam elleni harcban. A számításnál akkor vesznek figyelembe áldozatokról szóló jelentéseket, ha ahhoz két helyi forrást találnak, és a Pentagon is beismeri, hogy abban a térségben támadást hajtottak végre (Samuel Oakford oknyomozó újságíró ebben a videóban elmagyarázza az Airwars működését).

Az jól látszik: Trump elnökségének első hónapjaiban magasabb a civil áldozatok száma, mint 2014 augusztusa óta bármikor. Ami ennél is drámaibb: Trump első két hónapjában több volt az amerikai bombázások civil áldozatainak száma, mint ugyanebben a periódusban az orosz bombázásoké (a március pedig minden bizonnyal még rosszabb képet fest majd). Amióta a két nukleáris hatalom párhuzamosan támad a levegőből szíriai célpontokat, ilyen még nem fordult elő.

Az orosz (zöld színnel jelölve) és az amerikai csapások civil áldozatainak száma
airwars.org

Az elnöki jegyzéket olvasva és a sűrűsödő súlyos bombázásokról értesülve nemzetbiztonsági szakemberek egy csoportja levelet írt a Pentagon új vezérének. Azt kérik James Mattis védelmi minisztertől, hogy ne engedjen az eddigi bevetési szabályokból. Szerintük nem csak emberileg helyes, de stratégiailag célravezető is a polgári áldozatok elkerülése.

Bizalom nélkül nincs győzelem a terroristák felett

A terrorizmus elleni harcban a bevetett eszközök legitimitása és nyilvánosság bizalma kulcskérdés – írják a korábban magas beosztást betöltő, hangsúlyozottan vegyesen jobb- és baloldali szakértők.

Ha a bizalmat elvesztjük, kevesebb támogatást és létfontosságú információt kapunk szövetségeseinktől, partnereinktől és a helyi lakosságtól, a terroristák utánpótlása és propagandája felerősödik, és az amerikai csapatok elleni támadás valószínűbbé válik

– olvasható a szövegben.

Trump a hírek szerint a jemeni döntést sem tudta végigülni, és a maga részéről a bevetésekre adott végső parancs jogát is több esetben átengedné. Vagyis egyes dróntámadásoknál megelégszik azzal, ha a CIA vagy a Pentagon illetékese dönt. A felelősség elkenése azonban csak ront a helyzeten. Pedig az önmagában is drámai.

Kétszáz polgári áldozat egyetlen légi csapásban

Holttesteket szállítanak el Moszulban
MTI/AP/Felipe Dana

Március 17-én az Iszlám Állam elleni harc részeként amerikai vadászgépek felrobbantottak egy teherautót Nyugat-Moszulban, amellyel a terroristák egy öngyilkos merényletet akartak elkövetni – legalábbis a csapást megrendelő iraki alakulatok szerint. Azóta a területet feladta az IS, így pontosabb a kép arról, milyen súlyos volt az incidens. A hétvégére már a Pentagonnak is el kellett ismernie, amit az iraki város lakói a bombázás után mondtak: kétszáznál több civil áldozata lehetett az amerikai légi csapásnak. Ez egyes hírek szerint a vietnami háború óta a legsúlyosabb ilyen incidens lenne. Irak alelnöke humanitárius katasztrófáról beszél, és még az amerikai hadügy is kivizsgálást ígér.

A Trump-csapat által hevesen kritizált CNN iraki tudósítója nem ment bele a "fundamentalista jogvédők" csapdájába. Szerinte a háború része, hogy civilek is meghalnak, főleg olyan sűrűn lakott belvárosokban, mint amilyen Moszul központja, amely még a mindenre elszánt Iszlám Állam kezén van. Ám a jelek szerint az amerikai bombázók is egyre elszántabbak.

Március 16-án Aleppó közelében a Pentagon szerint egy al-Kaida-tanácskozást robbantottak fel amerikai bombák. A helyiek szerint viszont egy mecsetet ért találat, amelyben 46-an haltak meg, többségükben civilek – köztük 10 és 14 éves gyerekek. (Nem elírás, a Pentagon újabban nem csak az Iszlám Állam állásait támadja Szíriában, de az al-Kaidához hű terroristacsoportokat is – a szerk.)

Március 21-én pedig egy iskolaépületet ért amerikai találat Rakka térségében. Ez a település az Iszlám Állam szíriai központja, ám a lebombázott házban menekültek tartózkodtak. Több mint harmincan haltak meg.

Trumpot üldözi ígérete: 30 nap alatt megoldja

Trump szerint eddig az volt a baj, hogy nem használták elég elszántan a fegyvereket
AFP

Donald Trump a választási kampány során részletes program helyett nagyívű ígéreteket tett. Például azt, hogy az ő vezetésével harminc nap alatt kiirtható az Iszlám Állam (amelyet egyébként is Obama személyesen alapított – így, szó szerint). A január 28-án kelt, fent idézett jegyzékében arra utasítja az amerikai fegyveres erőket és titkosszolgálatok, hogy dolgozzák ki a harmincnapos tervet. A jelek szerint a részletek helyett eredményeket követelő új főparancsnokot katonái minden eddiginél keményebb fellépéssel szeretnék kiszolgálni. Ahogy a szakértők figyelmeztetnek: ez éppen a terroristák érdekeit szolgálhatja.