„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Lengyelország kimondta, hogy az uniós jog nem lehet felsőbbrendű. Pedig ez az EU-belépés feltétele volt.
Komoly aggodalmakat vet fel, hogy a lengyel alkotmánybíróság szerint az uniós alapszerződés egyes előírásai összeegyeztethetetlenek az alkotmánnyal – írta csütörtöki közleményében az Európai Bizottság, reflektálva arra, hogy a lengyel Ab kijelentette, nem állhat az uniós jog a hazai fölött.
A lengyel Alkotmánybíróság hadat üzent az uniós jognak
A kizárólag kormányszimpatizáns tagokból álló lengyel Alkotmánybíróság szerint az uniós jog nem állhat a hazai fölött.
A Bizottság fenntartja: a lengyel alkotmánybírósági döntés megkérdőjelezi az uniós jog elsőbbségét és az Európai Unió Bírósága tekintélyé, és azt is leszögezték, hogy az uniós bíróság minden határozata kötelező a tagállamok hatóságaira nézve, beleértve a nemzeti bíróságokat is. Az EB elemezni fogja a döntést és csak azt követően lép az ügyben.
Lengyelország hosszú ideje áll hadban az EU-val a jog terén. Az Unió bírósága júliusban úgy ítélkezett, hogy a varsói Legfelső Bíróság fegyelmi kamarája, amely akár ítéletek tartalma és indoklása miatt is felelősségre vonhat bírákat, függessze fel tevékenységét, mert tagjait – ahogy több száz más bírót is – egy politikai alapon kinevezett, nem a bírói kar által választott testület javaslatára nevezte ki a köztársasági elnök. Ezt elutasították a lengyelek – bár nem tehették volna meg –, Mateusz Morawiecki miniszterelnök pedig kezdeményezte az "EU-beleszólás" alkotmányosságának felülvizsgálatát. A szuverenitási harcnak egyelőre nem tudni, mi lesz a következménye.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.